Részeges focimester – alkohollal a sportpályán

Alkoholködben a focipályán
Alkoholködben a focipályán

A labdarúgást tekintve nem kevés játékost tudunk felsorolni, akik kapcsolatba kerültek az alkohollal, ami nagymértékben befolyásolta életüket, pályafutásukat. A futballkedvelők körében a brazil Adriano példája lehet a legfrissebb emlék, akinek szinte minden mozdulatát élmény volt nézni az Interben játszott meccsein és a válogatottban egyaránt. Esetében a rendszeres éjszakai élet és alkoholfogyasztás szerződésbontáshoz, hosszú rehabilitációhoz és több sikertelen visszatérési kísérlethez vezetett. Szenvedélybetegsége egy igencsak

JÓL INDULÓ KARRIERT TETT TÖNKRE.

A világ talán valaha élt legjobb labdarúgója, Diego Maradona főként kokainfüggőségéről ismert. Azonban korábban beszélt arról is, mennyivel jobb is lehetett volna a Napoli színeiben, ha nem fogyaszt el minden este egy üveg whiskeyt. Bár az ellenfelek valószínűleg ezt nem bánják, hiszen így is osztálykülönbséget eredményezett a klasszis jelenléte a pályán.
Kevesen tudják, de egyes információk szerint Kubala László 1951-ben azért utazott Spanyolországba, hogy a Real Madrid játékosa legyen. A reptérről azonban néhány FC Barcelona-közeli ember elragadta a teljesen részeg labdarúgót: felszálltak vele egy vonatra, ahol állni alig bírt, és abban a hitben volt, hogy a fővárosba tart. Másnap mikor kijózanodott, arra eszmélt, hogy a Barca játékosa, ahol végül klublegendává vált.

Az alkoholproblémáktól megszabadulni nem egyszerű, legtöbbször inkább megpróbálnak együtt élni velük a sportolók. Szerencsére azonban nem is lehetetlen letenni a különböző szereket. A futballistaTony Adams például évekig ivott, sőt még börtönbüntetést is kapott ittas vezetésért. Nem sokkal az 1996-os Európa-bajnokság után azonban az Arsenalhoz került Arsene Wenger menedzser, akinek segítségével változtatott az életmódján, és visszavonulásáig további sikereket ért el józanon. Később diplomát szerzett, majd elvonó klinikát alapított szerfüggő labdarúgók rehabilitációjának segítésére – ennek az intézetnek köszönhető többek között, hogy a román Adrian Mutu leszokott a drogokról.

A szerek mámorában

Az addiktológia tudománya több szempont szerint is klasszifikálja a szereket, melyek közül az egyik leggyakoribb a pszichoaktív hatás szerinti besorolás. Ennek értelmében megkülönböztetünk hallucinogéneket, stimulánsokat és depresszánsokat. Utóbbi csoportba sorolható az alkohol, a különböző opiátok, szorongásoldó és altató hatású szerek is, melyek a központi idegrendszerre gyakorolnak nyugtató hatást. Most megnézzük, hogy a bevitt anyag mennyiségétől függően mit tudunk általánosságban ezen szerek szomatikus és pszichés hatásairól.

Átlagos mennyiségű depresszáns bevitelénél (ez személyenként változó a korábbi fogyasztások függvényében) szomatikus tünetként enyhe átmeneti izgatottság, csökkent aktivitás és reflex, illetve izomrelaxáció jelentkezhet, míg pszichés tünetként szorongás, bűntudat- és szégyenérzet-csökkenés, nyugtató hatás és akár enyhe eufória is megjelenhet. Nagyobb dózis esetén szomatikusan csökkent fájdalomérzet és szívműködés figyelhető meg, emellett álmosság, elkent beszéd, valamint általános gyengeség jellemző. Pszichés tünetként pedig figyelem- és memóriazavar, gátlástalan viselkedés, csökkent kockázatészlelés és dezorientáltság jelentkezik.

Ha az átlagos vagy mondjuk enyhe dózis beviteléhez kapcsolódó pszichés tüneteket nézzük, akkor könnyebb megérteni, hogy egyes sportolók miért is nyúlnak az alkoholhoz. Mérkőzések előtt egy feles ellazíthatja a sportolót, sőt akár euforikus hangulatban is pályára léphet a szorongásos állapot helyett, amely egyébként negatívan befolyásolná a csúcsteljesítményt. Az érem másik oldalán találhatók azonban a szomatikus tünetek, mint az izmok elernyedtsége vagy a reflexek alulműködése, amelyek inkább gátolják a sportolót a megfelelő teljesítmény elérésben. De

EGY-EGY VERESÉG VAGY KUDARC UTÁN IS SEGÍTHET

némi ital elfogyasztása, ugyanis csökkenti az ilyenkor, a rossz eredmény miatt gyakran megjelenő szégyen vagy bűntudat érzését.

Nagy Sándor a Várhidi- és a Koeman-éra alatt dolgozott pszichológusként labdarúgó-válogatottunk mellett. Egy korábbi nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy az alkohol-, gyógyszer- és droghasználat a futballistáknál a szorongásos és depressziós állapotok orvoslására használt módszer. Ez ugyanúgy probléma lehet az aktív időszakban, mint a visszavonulást követően. Utóbbi esetre példa Mats Magnusson korábbi svéd klasszis, aki BEK-döntőkben és világbajnokságon szerepelt, svéd és portugál bajnok, illetve portugál gólkirály is volt. Miután szögre akasztotta a stoplist, nem találta a helyét, minek következtében alkoholproblémái odáig fajultak, hogy elvesztette a családját, és egy időre hajléktalanná vált. Életrajzi könyve az ősszel jelenik meg Masse – pokoljárás oda-vissza címmel.

Meccs után egy sör?

Hangzik el a kérdés számos öltözőben a bajnoki vagy épp baráti mérkőzés után. Csapatsportok esetében még egy fontos mechanizmust ki kell emelni, amely az alkoholfogyasztásra hajlamosíthatja a sportolót. A

TÁRSAS KAPCSOLATOK MEGERŐSÍTÉSÉRE TÖKÉLETESEN ALKALMAS

néhány közösen elfogyasztott ital. Egyfajta közös csapatépítésként is felfogható, ahol át lehet beszélni az aktuális meccs történéseit, a csapat és tagok céljait, esetleges konfliktusait vagy épp a bíró minden bizonnyal téves ítéleteit. Fabio Capello angol szövetségi kapitányként a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság előtt például közös sörfogyasztásra invitálta játékosait, bár mindenki csak egy korsóval fogyaszthatott. Csapatsportoknál az ilyen, pályán kívüli összejövetelek nagyban növelhetik a csapatkohéziót, ami a siker egyik legfőbb mentális kulcsa.

A ráébredés

Egy híres szociálpszichológiai elmélettel, Leon Festinger kognitív disszonancia fogalmával is összeköthető a sportolók alkoholfogyasztása. Ha a sportoló rájön, hogy a sporttal össze nem egyeztethető, a teljesítményét rontó cselekedetet végez, mint például az alkoholfogyasztás, az éjszakázás vagy a dohányzás, akkor ez kognitív disszonanciát eredményezhet. Festinger fogalmi meghatározása szerint ilyenkor a viselkedés és az attitűdök ellentétessége miatt egyfajta kellemetlen állapot alakul ki, melynek feloldása két módon lehetséges: az alapvető beállítódásunk megváltoztatása annak érdekében, hogy a viselkedésünk elviselhetőbb legyen, vagy a viselkedés kontrollálása oly módon, hogy az énünket már ne sértse. Előbbi talán az egyszerűbb megoldás, ezért a sportoló könnyebben tartja meg rossz szokását és hitegeti magát azzal, hogy nem is olyan káros a tevékenység, amit végez, vagy épp nem értékeli olyan mértékűnek a fogyasztását, ami károsan hat a szervezetére a rengeteg edzés mellett.

Élettani megközelítés

Egy evolúciós szempontot is érdemes figyelembe venni, ugyanis az emberi agy működésére pozitívan hat a magas cukortartalmú gyümölcs, így az alkohol is. A cukor- és kalóriatöbblet hatására nagyobb energia áll rendelkezésre, azonban az alkohollal bevitt kalória tápértéke nulla, illetve a zsírok lebontását és az anyagcserét is gátolja. További tulajdonsága, hogy gyorsan fel is szívódik, így a teljesítményfokozó szerek közé sorolhatjuk. Egyes kutatások kiemelik az alkohol fizikai erőre gyakorolt rövid távú pozitív hatását, azonban a sportolóknál ezzel ellentétes hatásokat mutattak ki. A szív pumpafunkciójának csökkenésével kevesebb oxigéndús vér jut a szervezetbe, és a légzésfunkció is rosszabb minőségűvé válik. Rövid és hosszú távon is káros az erőnlétre, valamint az álló- és koordinációs képességekre, emellett serkenti a vese működését, ami dehidratáltságot eredményez az amúgy is nagy folyadékvesztéssel járó mozgás alatt. Ez az izmok víztartalmát is érinti, ami miatt különösen nagy problémát okoz, ugyanis az izomműködés akkor ideális, ha az izmok rendesen el vannak látva. A férfi sportolóknak pedig azt is figyelembe kell venniük, hogy az alkohol csökkenti a tesztoszteronszintet, ami megint csak befolyásolja a sportteljesítményt.

Több kutatásban kimutatták, hogy

AZ ALKOHOL A MEGFELELŐ SPORTTELJESÍTMÉNY ELÉRÉSE ELLEN DOLGOZIK,

és negatívan hat a fizikai alkalmasságra. További kutatásokban talán érdemes lenne a sportolók és az alkohol kapcsolatának vizsgálatakor szétválasztani azokat, akik mérkőzés előtt és közben fogyasztanak szeszes italt, és másik csoportba sorolni azokat, akik csak a sportpályán kívül teszik ezt. Ugyancsak probléma, hogy az ilyen jellegű kutatások többsége nem elég komplex, egy-egy területet ragadnak ki, ezáltal nehéz holisztikusan vizsgálni a problémakört.