PSG: ez a villa ronthatja tovább az elnök helyzetét

Vágólapra másolva!
2017.10.14. 10:43
null
A szardíniai villa, amellyel Nasszer el-Kelaifi állítólag megpróbálta lekenyerezni Jérome Valckét (Fotó: AFP)
Az olasz rendőrség lefoglalt egy szardíniai villát, amelynek szerepe lehet a Nasszer el-Kelaifi ellen indított bűnügyi eljárásban. A Paris Saint-Germain katari elnökét korrupcióval vádolják.

 

Mint csütörtökön megírtuk, svájci ügyészek bűnügyi eljárást indítottak Nasszer el-Kelaifi ellen, aki a vád szerint érintett a világbajnokságok televíziós közvetítési joga körül kibontakozó botrányban.

A gyanú szerint Jérome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi főtitkára gazdasági előnyben részesedett a 2018-as, a 2022-es, a 2026-os és a 2030-as világbajnokság televíziós közvetítési jogának odaítélésével kapcsolatban, az utóbbi két vb-vel kapcsolatban Nasszer el-Kelaifitől – derült ki a Svájci Állami Főügyészség Hivatalának közleményéből.

Az olasz rendőrség úgy tudja, hogy a Porto Cervóban lefoglalt villát el-Kelaifi bocsátotta Valcke rendelkezésére. A szardíniai tengerpart mellett található épület becsült értéke hétmillió euró, azaz több mint 2.1 milliárd forint, a tulajdonosa pedig egy nemzetközi ingatlanügynökség.

Valcke ügyvédje szerint védence nem csinált semmi törvénybe ütközőt, bérleti díjat fizetett a villáért.

„Volt egy szerződés, és Valcke úr fizette a bérleti díjat” – mondta Stéphane Ceccaldi.

A villát mindenesetre lefoglalta az olasz rendőrség, amely több olyan embert is kihallgatott, akinek köze van az ingatlan tulajdonosi köréhez. További információkat egyelőre nem közöltek a hivatalos szervek.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 08:09

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 00:16

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:52

Rém kellemetlen – rossz sorozat himnuszát játszották Birminghamben

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 21:20

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15

Luis Enrique száz meccs alatt félelmetes csapatot épített a PSG-ből

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 08:57
Ezek is érdekelhetik