Mit ér a csúcs, ha skót? Százéves rekordot zúztak szét, így is lefitymálják őket

„Van néhány körzeti ligás csapat is, amely ezt elérte.”

Kicsit erős reakció a Celtic rekordjára, jó, hogy Joey Bartontól jött, aki fékezhetetlen futballdúvadból az angol labdarúgás Twitter-főhuszárja lett. Szóval Barton nem feltétlenül mérvadó, de több szakértő is kétségbe vonta a Celtic újonnan felállított csúcsának sportszakmai értékét, mondván, kvázi egycsapatos a skót futball, a tán sosem látott dominanciát élvező Bhoys agyba-főbe veri a névleges konkurenciát. Az elismerés közel sem egyöntetű, pedig...

...pedig még ha igaz is az, hogy a Celtic a skót futballban ritkán látott szintű egyeduralmat valósított meg, egy 63 mérkőzéses veretlenség extrém ritka dolog. 62 mérkőzéses veretlenségi sorozatot is egyet látott csak a skót labdarúgás közönsége. 2012-ben Sportlegek sorozatunk keretében szedtük össze a legnagyobb (bajnoki) veretlenségi sorozatokat, említést téve a Celtic legendás, Willie Maley vezette csapatáról, mely 1915 és 1917 között 62 találkozón nem talált legyőzőre.

1917. április 21-én, amikor Maley együttese vereséget szenvedett a Kilmarnocktól, az első világháború nyugati frontján az angolok és a németek az ocsmány sártömeggé lőtt Menin Road környékén folytatták a vérontást a harmadik ypres-i csata keretében.

XV. Benedek pápa békekötést javasló levelére „kedvezően válaszolt” a Szentatyának IV. Károly, az utolsó osztrák császár és magyar király. Oroszországban lemondott Mihail Alekszijev vezérkari főnök, a londoni tőzsdén óvatosan bizakodó volt a hangulat – röviden, átlagos háborús nap volt. Az aznap felállított futballrekord pedig több mint száz évet ért meg, bár ekkor ezt még senki sem sejthette (sőt – azt sem, hogy száz év múlva lesz még labdarúgás).

Az ötvenmeccsesnél hosszabb veretlenségi sorozatok igen ritkák a futballvilágban – ennyi találkozón még a legjobb csapatoknak is becsúszik egy-egy pocsék vagy igen balszerencsés nap. A világcsúcsot (most csak bajnoki mérkőzéseken elért veretlenségi sorozatokat számolunk) a mai napig az elefántcsontparti ASEC Mimosas tartja (108 találkozó), az abidjani Mimózákat a román (és a Ceausescu-korszakban, mondjuk azt, erősen támogatott) Steaua Bucuresti követi, 104 találkozóval. A gibraltári Lincoln Red Imps 88, a tunéziai Espérance 85, az egyiptomi al-Ahli 71 mérkőzésig őrizte bajnoki veretlenségét, aztán a moldovai Sheriff jön, majd Willie Maley Celticje, amely még mindig tartja a skót bajnoki veretlenségi csúcsot. Brendan Rodgers csapatának még 11 veretlenül megvívott bajnoki hiányzik ahhoz, hogy ezt a rekordot is beérje.

LEFITYMÁLNI A REKORDOT? SÚLYOSAN IGAZSÁGTALAN!

Nos, szóval csak maroknyi csapat tudott hatvan veretlen mérkőzés fölé kerülni hazája legmagasabb szintű sorozataiban, ez már önmagában is jelzi, hogy – gyenge konkurencia ide vagy oda – Brendan Rodgers legénysége nagy tettet hajtott végre. Hogy mennyire nagyot? Adjuk át a szót a Magyarországon élő skót futballblogger Kevin McCluskie-nak.

„Bizonyos szempontból megértem, hogy miért kicsinyli le néhány szakértő a Celtic rekordját, mondván, ezt csak Skóciában érte el a csapat. Ugyanakkor az előző rekord száz évig tartotta magát, és ez önmagában is jelzi, mennyire nehéz egy ilyen hosszú veretlenségi szériát összerakni, attól függetlenül, hogy milyen az ellenfelek szintje. Lefitymálni ezt az eredményt súlyosan igazságtalan, hiszen a futballisták végig hihetetlenül egyenletes teljesítményt nyújtottak. Nem botlottak meg egyszer sem, nem hagyták, hogy rossz játékvezetői döntések befolyásolják, végig rendkívüli eltökéltséget mutattak, hogy nyerjenek és még jól is futballozzanak közben.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy minden skót csapat teljes erőbedobással hajt a Celtic ellen, ezeken a presztízsmeccseken mindent beleadnak a riválisok – minél hosszabbra nyúlik a sorozat, annál jobban vágynak arra, hogy ők legyenek azok, akik megállítják a domináns csapatot. A Celtic az előző években sokszor megszenvedett a makacsul védekező ellenfelekkel szemben, Brendan Rodgers csapata azonban kíméletlenül felőrli ellenfeleit. Celtic-szurkolóként óriási büszkeség, hogy a csapatom elért egy ilyen csúcsot – az előző idényben a veretlen triplázás is olyan eredmény volt már, amelyet sosem tudtam volna elképzelni, hiszen ritka bravúrról van szó. Skócián kívül, úgy hiszem, nem lesz nagy visszhangja ennek a rekordnak, hiszen nem topligáról beszélünk – de ez nem kisebbíti a játékosok érdemeit” – magyarázta McCluskie a Nemzeti Sportnak.

A Celtic dominanciája alaposan megfeküdheti a riválisok gyomrát, és ami azt illeti, nem is látszik a vége. A zöld-fehérek nemezise, a Rangers a 2012-ben kezdődött alsóbb ligás pokoljárás után ugyan visszakapaszkodott az élvonalba, ám minden téren nagyon messze van attól, hogy meg tudja szorítani a Celticet.

Az Aberdeen párszor „megfuttatta” a Bhoyst, de az idény végére mindig elfogyott, a Hearts és a Hibernian szintén megjárta a másodosztályt – az, hogy a Celtic akár egymás után tíz bajnoki címet szerez (most egymás után hatnál tart) egyáltalán nem elképzelhetetlen. Más kérdés, hogy a hazai dominancia ellenére a Celtic az európai porondon elsősorban a stadionjában uralkodó szenzációs hangulattal, nem pedig óriási sikerekkel tud feltűnést kelteni.

„A skót futball tűrhető állapotban van. A Celtic egyértelműen kiemelkedik, az övék a legjobb játékoskeret, a legjobb menedzser és a pénzügyi lehetőségeik is messze jobbak a riválisoknál. Ugyanakkor ha az európai porondon játszik a Celtic, akkor óriási a szakadék a klub és a legjobbak között. Mintha teljesen a feje tetejére állna a világ a skót futballvalósághoz képest: a BL-ben a Celtic olyan a nagyok ellen, mint a skót bajnokságban mondjuk a Dundee a Celtic ellen. Ha a Celtic bejut a Bajnokok Ligája csoportkörébe, az 20–30 millió fontot jelent szezononként, ez pedig ahhoz járul hozzá, hogy a glasgow-i zöld-fehérek még jobban elhúznak a hazai konkurenciától.

Ez az összeg hatalmas dolog a Celticnek, de aprópénz az elithez képest, és csak a hazai dominancia fenntartásához fog hozzájárulni. Csak a Celtic képes arra, hogy ígéretes fiatalokat csábítson a klubhoz a BL-csoportkör reményével, illetve azzal, hogy 2-3 év múlva sokmilliós játékosok lehetnek a Premier League-ben, lásd Fraser Forster, Victor Wanyama vagy Virgil van Dijk példáját. A skót futball többi klubja is részesül a Celtic BL-pénzéből – de a többi csapat képtelen ugyanolyan erővel fellépni az átigazolási piacon, és közel sem olyan vonzó. Az európai kupaszereplése ráadásul az utóbbi időben egészen pocsék a többi klubnak, amely meglepő a játékoskeretek erejéhez képest. Közben minden klub igyekszik a lehető leghamarabb áruba bocsátani a piacképes játékosait, mert kétségbeejtően szükségük van a pénzre” – vélekedik McCluskie.

A kép az európai porondon, ahogy McCluskie is említette, igencsak borús. A skót futballnak egy BEK-győztes (Celtic) és két KEK-győztes (Rangers, Aberdeen) csapata van, ehhez képest a 2017–2018-as európai kupaszezonban kínosnál kínosabb vereségek érték az ország klubjait.

A St. Johnstone-t a litván FK Trakai „pöckölte ki” az Európa-liga 1. selejtezőkörében, a Rangers pedig ugyanekkor a skót labdarúgás történetének tán legkellemetlenebb kiesését élte át a luxemburgi Progres Niederkorn ellen (mielőtt a Celtic drukkerei gúnykacajra fakadnának, itt jegyezzük meg, hogy a zöld-fehérek a 2016-os BL-selejtezőben kikaptak a gibraltári Lincoln Red Impstől, de legalább továbbjutottak, mert 3–0-ra megnyerték a visszavágót).

Az Aberdeen ment egy kört, majd a ciprusi Apollon Limassol áldozatává vált – a halovány szereplés következtében Skócia koefficiense Ciprus és Azerbajdzsán mögé esett vissza (bár, tegyük hozzá, még így is a magyar klubok előtt van az UEFA rangsorában).

A válogatott sem áll sokkal jobban: 1998 óta nem szerepelt világ- vagy Európa-bajnokságon, az UEFA tagállamai közül csak Izrael (1970) vár hosszabb ideje egy újbóli nagy szereplésre nagy tornán.

Az, hogy a skót futball azért a mostaninál jobban is tud teljesíteni, valószínű. Az, hogy meghatározó szerepet töltsenek be a skót csapatok Európában, szinte kizárt, de hát ez hasonlóképpen elmondható a belga és (az Ajax El-döntője ellenére is) a holland klubokról, amelyek egykor álmodhattak nagy kontinentális dicsőségről, most viszont örülnek, ha a morzsákhoz hozzájutnak az asztalról. Az európai futball kétsebességes fejlődése (a gazdag bajnokságok és klubok sokkal nagyobb ütemben növelik bevételeiket, mint akár a közepesen tehetősek) nekik sem kedvez.

Mindenesetre addig, amíg a Celtic ki tudja használni versenyelőnyeit (tradíciók, hatalmas szurkolótábor, a skót és ír expat-közösség miatt nemzetközi érdeklődés, rendszeres magas szintű európai kupaszereplés), tovább íródhat a zöld-fehérek sikersorozata. Ettől a skót bajnokság persze nem lesz izgalmasabb – de hát ez nem a Celtic problémája, és nem is kell, hogy az legyen.