Futsal Eb: parádéztak a Coelhók, Portugália a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.08. 19:56
null
A portugálok fordítottak, így készülhetnek a döntőre (Fotó: uefa.com)
A szlovéniai futsal Európa-bajnokság első elődöntőjében Portugália 3–2-re legyőzte Oroszországot, így már biztosan nem ismétlődik meg a két évvel ezelőtti kontinenstorna fináléja.

 

Az előzetesen esélyesebbnek vélt oroszok már a negyedik perc elején vezetést szereztek, majd ezt sokáig jól meg is tartották. Az utolsó tíz percben azonban sebességet váltottak a portugálok: André Coelho duplájának köszönhetően fordítottak, majd Bruno Coelho is betalált az utolsó percben.

A harmadik portugál találat után hat másodperccel (az oroszoknál szereplő, brazil születésű) Éder Lima megszerezte a második gólját is, az utolsó 50 másodpercben azonban már nem esett újabb találat, így a portugálok a 2010-es magyarországi torna után ismét döntőbe jutottak, míg a legutóbbi három fináléban mindig részt vevő Oroszország most „csak” a bronzmeccsen lesz érdekelt.

A mérkőzést magyar játékvezetői páros, Kovács Gábor és Farkas Balázs vezette.

A portugálok ellenfele a kazahokat szétlövésben legyőző címvédő Spanyolország lesz a szombati fináléban.

FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZLOVÉNIA
ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Portugália 2–3
(Éder Lima 4., 40., ill. André Coelho 31., 36., Bruno Coelho 40.)
Kazahsztán–Spanyolország 5–5 (Taynan 8., Higuita 25., Taku 25., Douglas Junior 39., Zsamankulov 48., ill. Jeszenamanov 16. – öngól, Tolra 19., Joselito 29., Pola 34., Miguelín 43.) – szétlövéssel 1–3

Legfrissebb hírek

Otthon kapott ki a Nyíregyháza, 13 gólos meccset nyert meg Újpesten a Kecskemét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 22:31

Jövő csütörtökön kezdődik a rájátszás a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 16:49

Futsal Magyar Kupa: elkészült a berettyóújfalui négyes döntő sorsolása

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 14:29

A csehek másodszor is legyőzték női futsalválogatottunkat Győrben

Magyar válogatott
2025.02.14. 16:48

Az NHL szeretne orosz részvételt a hoki-vk-n

Amerikai sportok
2025.02.13. 16:59

A vb-selejtezőre készülő magyar női futsalválogatott kikapott Csehországtól

Magyar válogatott
2025.02.12. 18:55

Futsal NB I: a Nyíregyháza egy, a Veszprém fél tucat gólt szerzett; már csak egy hely kiadó a felsőházban

Labdarúgó NB I
2025.02.10. 22:20

A héten kétszer mérkőzik a csehekkel a női futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.02.10. 17:04
Ezek is érdekelhetik