Amikor a Milan odaadta az új Maldinit az új Rijkaardért

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 17:42
null
Seedorf (balra) és Coco (jobbra) egy 2005-ös Livorno–Milan mérkőzésen (Fotók: AFP)
Felforgatta a futballvilágot a január végi Alexis Sánchez, Henrih Mhitarjan csere, pedig nem egyedülálló az effajta üzlet, a közelmúltból bizony számos magyar és nemzetközi példát találhatunk hasonlóra. Hogy melyik volt a legnagyobb, legérdekesebb csere a sportág történelmében? Erről természetesen majd a kedves olvasó fog dönteni. Új sorozatunk a labdarúgás érdekes csereügyleteivel foglalkozik. Az ötödik részben egy újabb nagyszabású Inter, Milan cserebere nyomába eredünk.

 

Francesco Coco a Milantól az Interhez Clarence Seedorfért, 2002

Egy újabb, nagy volumenű milánói barter: az Inter az Ajaxszal és a Real Madriddal Bajnokok Ligáját nyerő, két évvel korábban 24.5 millió euróért vett Clarence Seedorfot dobta be a közösbe, a Milan a saját nevelésű, de barcelonai kölcsönjátéka során már-már világklasszissá érő balhátvéddel, Francesco Cocóval cselekedte ezt meg.

Éppen ezért tűnt logikusnak a lépés: a védekezésben és a támadásban egyaránt rendre átlagon felülit nyújtó Seedorf kora egyik legjobb középpályása volt, az idősebbek pedig emlékezhetnek arra, hogy akkoriban Cocót tartották az új Paolo Maldininek, és ez a felvetés a kétezres év körül egyáltalán nem tűnt valóságtól teljesen elrugaszkodott írói munkásságnak.

A NYERTES? Az olasznál egy évvel idősebb, 1976-os születésű Seedorf egészen 2012-ig maradt a Milanban, nyert bajnokságokat, BL-t kettőt is, majd levezetett Brazíliában, aztán edzőként visszatért megbukni a Milanhoz; szegény Coco, aki akkor huszonöt éves volt, öt interes idénye alatt összesen csak 26 bajnokin szerepelhetett, konstans sérülései miatt, ebből is húsz Serie A-s fellépés az első ottani szezonjára jutott. Jelenleg reményei szerint éppen úton van ahhoz, hogy ő legyen az új Vinnie Jones, ettől függetlenül a nyertes a Milan, kiütéssel.

Mbo (balra) és Emile Mpenza a belga válogatottban
Mbo (balra) és Emile Mpenza a belga válogatottban


Plusz egy.
Illetve négy. A kora negyvenesek és a késő harmincasok még biztosan emlékeznek rá, a fiatalabbak kedvéért meg elég legyen annyi, hogy a Mpenza-testvérek voltak a kilencvenes évek közepének Kylian Mbappéi – azonban a nagy áttörés nem sikerült nekik. A báty, Émile eljutott a Schalkéig és a Manchester Cityig, no és 57 válogatottságig, öccse, az 1976-ban született Mbo eggyel kevesebbszer húzta magára a belga címeres mezt, ám eggyel több, azaz két világbajnokságon fordult meg.

Két legnevesebb klubja a Sporting CP és a Galatasaray volt, és így került be rovatunkba: a portugálok 2000 elején ingyen szerezték meg őt a Standard Liege-től, de másfél év múlva feláldozták a brazil gólgép, Mário Jardel megszerzése közben. A törökök adták a korábban 17.5 millióért vett Jardelt, a lisszaboniak 4.5 millió euró és Mbo Mpenza játékjoga mellett a horvát válogatott csatárt, Robert Spehart és a cseh válogatott középpályást, Pavel Horváthot is „a mérleg serpenyőjébe dobták”.

Nagyon jól járt a Sporting, Jardellel trófeákat nyert, a brazil több gólt lőtt, mint ahány mérkőzésen pályára lépett, de aztán elkótyavetyélték őt a Boltonnak; Spehar és Horváth villámgyorsan kikopott a Galatából, Mpenzát fél év múlva kétmillió euróért eladták egyik korábbi csapatához, az Excelsior Mouscronhoz, majd játszott még az Anderlechtben is.

Szegény Jardel a klasszikus brazil középcsatárok egyik utolsó mohikánja volt, de borzasztóan visszavetette, hogy a válogatottban nem lehetett soha alapember, európai topklubok pedig nem bíztak benne zseniális teljesítményei ellenére sem.

Korszakos zsenik egymás között: Jardel díjat kap Gerd Müllertől
Korszakos zsenik egymás között: Jardel díjat kap Gerd Müllertől

SOROZATUNKAT FOLYTATJUK!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik