Monaco: aláírt az orosz válogatott középpályás – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.27. 15:21
null
Golovin a Chelsea helyett az AS Monacót választotta (Fotó: asmonaco.com)
Az AS Monaco labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy ötéves szerződést kötött az orosz válogatott középpályással, Alekszandr Golovinnal.

 

A világbajnokság lehetséges felfedezettjeiről szóló cikkünkegyik főszereplője felkeltette a Juventus figyelmét, és bár sokáig úgy tűnt, hogyaz olasz bajnokhoz szerződik, az utóbbi hetekben arról lehetett olvasni, hogy a Chelsea-nél folytatja pályafutását. A londoniak végül lemaradtak Golovinról, az orosz futballista ugyanis öt évre aláírt a francia élvonalbeli Monacóhoz.

A 22 esztendős középpályás remekül teljesített a világbajnokságon, különösen a csoportkörben villogott: Szaúd-Arábia ellen góllal és két gólpasszal, Egyiptom ellen pedig nagyszerű játékkal segítette győzelemhez nemzetét (az utolsó csoportmérkőzésen nem lépett pályára). A spanyolok elleni győztes nyolcaddöntőt végigjátszotta, míg a horvátok ellen a hosszabbításban cserélték le.

AS Monaco on Twitter

L'AS Monaco est très heureux d'annoncer la signature d'Aleksandr Golovin en provenance du @pfc_cska pour 5 ans, jusqu'en juin 2023 ! #WelcomeToMonaco https://t.co/naZRMtN4EC



Legfrissebb hírek

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Monaco

Francia labdarúgás
2025.03.15. 20:54

Győzött a Real Madrid, de még így sincs rájátszást érő helyen a kosár Euroligában – videók

Kosárlabda
2025.03.13. 23:14

A 90. percben még úgy volt, hogy megszakad a Monaco rossz sorozata…

Francia labdarúgás
2025.03.07. 23:01

A Monaco nyerte a férfi kosárlabda Euroliga francia rangadóját

Kosárlabda
2025.03.05. 23:27

Dán centere történelmi triplájával simázta le a Reimset a Monaco

Francia labdarúgás
2025.02.28. 22:55

Ligue 1: rangadót nyert a Lille, meglepő vereséget szenvedett a Marseille

Francia labdarúgás
2025.02.22. 23:03

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14

A Bruges másodszor is megverte az Atalantát a BL-ben, a Benfica őrült meccsen ejtette ki a Monacót

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 23:01
Ezek is érdekelhetik