Ronald Koeman: Ha a Realnak gólt lőttem, mindig különleges érzés volt

– A bátyja rengeteget mesélt önről. Tényleg olyan jó testvérek Erwinnel?
– Nem lehet rá panaszom – mondta nevetve Ronald Koeman, akit bátyja, a korábban a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó, jelenleg a török sztárcsapat, a Fenerbahce alkalmazásában álló Erwin Koeman közbenjárásával értünk utol hollandiai otthonában. – Két év sincs közöttünk, jószerével ikertestvérekként nőttünk fel, és miután már akkoriban is mindkettőnket csak a labda érdekelt, gyerekkorunkban éjjel-nappal együtt voltunk. Legalább mindig volt, aki visszapasszolja a labdát.

– Évekkel később eltávolodtak egymástól, Erwin többek között a magyar válogatottat irányította, míg ön a nagy holland hármas, időrendben az Ajax, a PSV és a Feyenoord szakmai munkájáért felelt.
– Éppen ezért volt jó, hogy a közelmúltban két éven keresztül újra együtt dolgozhattunk Angliában. Előbb a Southamptonnál, majd az Evertonnál voltunk edzők, nagyszerű időszak volt mindkettőnknek. Élveztük, hogy együtt lehetünk, hogy a családjaink újra több időt tölthetnek el közösen, és végre nemcsak a futballról, hanem az életről is beszélgettünk. Liverpoolban szándékosan közel választottunk apartmant egymáshoz, így ha kedvünk tartotta, este átugrottunk a másikhoz. Órákon át tudtunk beszélgetni anélkül, hogy felálltunk volna a helyünkről.

ÉDESAPJÁT IS ELHOZTA MAGÁVAL BUDAPESTRE

– Fivére mit mesélt önnek a magyar futballról?
– Nagyon szeretett Magyarországon dolgozni. Annak idején rengeteget mesélt az ottani helyzetről, sőt, amikor szövetségi kapitány volt, meg is hívott magához, hogy a helyszínen nézzek meg egy mérkőzést Budapesten. Naná, hogy elfogadtam a meghívást! Édesapámat is magammal vittem, és a stadionban néztük meg a horvátok elleni összecsapást. Ha jól emlékszem, felkészülési mérkőzés volt. A szövetség akkori elnökével is találkoztunk, másnap este elvittek vacsorázni bennünket. Édesapánk is nagyon élvezte a kiruccanást. Erwin imádta a munkáját, éjt nappallá téve csak a válogatottról beszélt. Tudom, mennyire bántotta, hogy végül nem fejezhette be, amit elkezdett…

– Ön viszont a holland válogatott élén éppen elkezdte… Testvére szerint a legjobb munka ez most önnek – így gondolja?
– Remélem, nem arra célzott, hogy sokkal több most a szabadidőm, és nem kell annyit dolgoznom, mint előtte. A viccet félretéve, Erwin pontosan tudja, mindig is erről álmodtam, gyermekkorom óta ez volt az álmom, a vágyam. A klubedzői feladatokat és a szövetségi kapitányi posztot nem lehet összehasonlítani. Ezt immár én is tudom. Amikor válogatott összetartás van, és mérkőzésre készülünk, rendkívül intenzívek a napok, huszonnégy órából huszonnégyet munkával kell tölteni, ilyenkor egyetlen perc pihenő sincs. Ám amikor vége a meccsnek, és mindenki visszatér a klubjához, lehet szusszanni. Nincs állandó stressz. Ha nincs mérkőzés, van idő összegezni, átgondolni, mi is történt.

– Igaz, hogy a 2022-es világbajnokság végéig szól a szerződése?
– Igen. Hosszú távon számolnak velem a szövetségnél, ők is tudják, ahhoz, hogy ismét világszinten ütőképes csapatunk legyen, türelemre lesz szükség. Persze ez nem azt jelenti, hogy a holland válogatottal most nem kell számolni, egyértelmű elvárás az is, hogy a következő nagy tornán, a két év múlva esedékes Európa-bajnokságon ott legyünk, és ne essen meg az a csúfság, mint most, amikor lemaradtunk egy világbajnokságról.

MARCO VAN BASTEN ELLEN UTÁLT JÁTSZANI

– Sokan sok mindent mondtak arról, mi lehet a holland futball legnagyobb problémája az utóbbi időszakban. Ön szerint mi a gond?
– Az biztos, hogy a hazai bajnokság színvonala sokat esett az elmúlt években, és ez nem tett jót a válogatottnak sem. Korábban egymás után neveltük ki a tehetségeket, belőlük az utóbbi időben kevesebb volt. Azért szerencsére a válogatottnál most is vannak olyan fiúk, akikben hatalmas lehetőség rejlik, ha egy kis rutint szereznek, Hollandia ismét a régi lehet. És valljuk be, azt azért bármelyik válogatott megérezné, ha olyan klasszisok esnének ki, vonulnának vissza, mint Wesley Sneijder, Arjen Robben vagy Dirk Kuyt.

– Annak idején a szabadrúgások királyának nevezték. Emlékszem, gyerekként édesapámmal a televízió képernyője előtt ültünk, és csodáltuk, ahogyan a Barcelona és a holland válogatott mezében lazán eltekeri a labdát a sarokba. Végre megkérdezhetem: mennyit gyakorolta a mozdulatot?
– Sokat. Hetente háromszor-négyszer kint maradtam edzés után. Letettem tíz labdát a kaputól húsz méterre. Addig rúgtam, amíg legalább a fele be nem ment. Rosszabb napokon sokáig túlóráztam, de megérte. A Real Madrid kapujába lőtt labdákat sohasem felejtem el, a katalán emberek szemében azok dupla gólnak számítottak. Ha a Realnak gólt lőttem, mindig különleges érzés volt. Egyébként gyakran laposan lőttem el a labdát, többször harminc-negyven méterről találtam a kapuba.

– Számos világsztárral találta szembe magát. Árulja el, ki volt a legkellemetlenebb ellenfél?
– Fordíthatok egyet a kérdésen? Azt ugyanis nagyon nem bántam, hogy Marco van Basten hollandnak született. Ha valaki ellen utáltam játszani, még ha csak az edzéseken is, az ő volt. Messze ő volt a legjobb játékos, akit láttam. És akit még kiemelnék, az George Weah. Ösztönös csatár volt, nem kellett megtanítani futballozni – így született.

EGYSZER RÁGYÚJTOTT – HÚSZ SÖR UTÁN

– Az egyik legnagyobb dohányellenes kampány arca lett. Miért tartotta ezt fontosnak? Élsportolóként sohasem dohányzott?
– De, egyszer rágyújtottam. Fiatalon, nagyjából húsz sör után. Többet sohasem. Egyébként nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekeket a jóra szoktassuk. Ha odahaza azt látják, hogy édesapjuk, édesanyjuk pöfékel, alighanem belőlük is dohányos lesz. Az is közrejátszott a döntésemben, hogy annak idején egykori példaképemnél, Johan Cruyffnál daganatot állapítottak meg. Letaglózott a hír. Bálványként tekintettem rá, azt hittem, sohasem hal meg. Úgyhogy igenis óvjuk meg a mai fiatalokat, menjenek sportolni!

– Fia, Ronald Koeman Junior is futballista. Az ön unszolására lett kapus?
– Sosem erőltettem semmit. Hárman vannak testvérek, mindannyian felnőttek. Ronald elmúlt huszonhárom, büszke vagyok rá, hogy ő is vitte valamire. A holland másodosztályban véd, nem akármilyen érzés volt, amikor kupameccsen a Feyenoord otthonában ötvenezer néző előtt lépett pályára, én pedig a lelátóról tapsoltam neki. A lányom nemrég ment férjhez, összetartó család vagyunk, mindenben segítjük egymást. Nem sűrűn adok így interjút, de láthatja, Erwinnek csak egy szavába került, és fogadtam a hívását.