A Zidane-féle aranygeneráció két nagy dobása

Mi legyen Éric Cantonával? A kérdés jó ideje foglalkoztatta Aimé Jacquet-t, a francia válogatott szövetségi kapitányát. Egészen pontosan azóta, hogy 1995. január 25-én, a Crystal Palace elleni bajnoki mérkőzésen a forrófejű Canto – kiállítása miatt dúlva-fúlva, útban az öltöző felé – látványos kungfurúgással elégtételt vett egy őt becsmérlő szurkolón, és ezért nyolc hónapra szóló eltiltást kapott.

VIDEÓ: ÍGY VESZÍTETTE EL A FEJÉT CANTONA

A Manchester United támadója csapatkapitány volt a Jacquet keze alatt újjáformálódó válogatottban, csakhogy a hosszú száműzetés, a kirívó sportszerűtlenséget kísérő nemzetközi felháborodás új helyzetet teremtett.

Canto távollétében az Olympique Marseille mérkőzésein felnövő, a Cannes akadémiáján futballistává érő, majd a Girondins Bordeaux-ban már egy ország (sőt, büszkén hangoztatott algériai származása révén inkább két ország) Zizou-jaként varázsoló Zinédine Zidane belakta a játékmesteri szerepkört. Az 1996-os Európa-bajnokság selejtezőjének sikeres lezárása után Jacquet úgy vélte, kockázatos lenne megbontani a csapategységet, ezért vett egy mély lélegzetet, felkereste Cantonát és közölte vele: nem viszi magával az Eb-re.

Bár az idő őt igazolta, Jacquet utóbb kapitányi évei legnehezebb döntésének nevezte Cantona ejtését. Ha a szívére hallgat, visszahívja a 30 éves klasszist – csakhogy nem volt más választása, mint az eszére hallgatni.

VIDEÓ: ÉRIC CANTONA GÓLJAI A FRANCIA VÁLOGATOTTBAN
Az 1966-ban született Éric Cantona 1987 és 1995 között 45 mérkőzésen lépett pályára a francia válogatottban, 20 gólt szerzett. A Marseille-jel kétszeres francia bajnok lett, a Montpellier-vel Francia Kupát nyert, majd 1992-ben Anglia felé vette az irányt, és karrierje ott teljesedett ki: előbb a Leeds Uniteddel lett bajnok, majd a Manchester Uniteddel – utóbbival négyszer is. 1997-ben történt visszavonulásáig háromszor az FA-kupát is megnyerte az MU-val.

De ki volt Aimé Jacquet, aki arra vállalkozott, hogy a korszak talán legismertebb francia labdarúgója nélkül emeli vissza a válogatott süllyedőben lévő hajóját a hullámok tetejére? Bár sokan értetlenkedtek a kinevezésekor, füstölögtek ideiglenes megbízása véglegesítésekor, korábbi munkásságát nem érhette kifogás.

Játékosként (1960–75) az aranykorát élő Saint-Étienne-nel ötszörös bajnok és kétszeres kupagyőztes lett, két meccs erejéig eljutott a válogatottba is, ám a jövő szempontjából e sikereknél sokkal fontosabb, hogy alkalma nyílt a korszak két francia edzőfejedelmével dolgozni. Jean Snellától megtanulta, milyen fontosak a részletek, miért kell az étkezéstől a legegyszerűbb gyakorlatig mindent megtervezni, Albert Batteux közelében pedig elmélyülhetett a sportpszichológia, a pedagógia rejtelmeiben, a feladatokra hangolódás tudományában.

VIDEÓ: ÍGY EDZETTE JEAN SNELLA A SAINT-ÉTIENNE-T 1965 NYARÁN
Az 1965–66-os idény előtti fejleményekről készült beszámolóban 0:21-nél tűnik fel Aimé Jacquet, amint éppen a fejelőtudományát csiszolja.

Jacquet a szomszédvár Lyonban fejezte be játékos-pályafutását, majd ott kezdte az edzősködést. Feltűnést keltő diadal nem született abban a négy évben – bár beugróként nemcsak megmentette az OL-t a kieséstől, hanem bevitte a kupadöntőbe is –, a látottak mégis meggyőzték a másodosztályba zuhanástól szintén fenyegetett Girondins Bordeaux elnökét, Claude Bezt, hogy a „kis pénz, de legyen foci” legfeljebb menzakosztot ígérő receptjéből a fiatal edző képes lesz Michelin-csillaggal kecsegtető fogásokat feltálalni.

Sejtése beigazolódott. Az Alain Giresse-t, Jean Tiganát, Patrick Battistont, Marius Trésort, Bernard Lacombe-ot, a nyugatnémet Dieter Müllert, később Jean-Marc Ferrerit, a két Vujovicot, Zlatkót és Zorant felvonultató Bordeaux a nyolcvanas évek francia futballjának konyhafőnökévé izmosodott: négy éven belül háromszor bajnok lett (1984, 1985, 1987), kétszer hazavitte a Francia Kupát (1986, 1987), egyszer a négy közé jutott a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (1985), két évre rá a Kupagyőztesek Európa-kupájában.

VIDEÓ, 1985, BEK-ELŐDÖNTŐ – BORDEAUX–JUVENTUS 2–0
Dieter Müller közeli lövésével szerzett vezetést a Bordeaux, Patrick Battiston hatalmas távoli lövéssel duplázta meg az előnyt, de a harmadik találat nem jött össze, így a Michel Platinivel felálló, háromgólos fórral érkező torinóiak jutottak be a fináléba 3–2-es összesítéssel. A döntő egyetlen gólját éppen Platini lőtte tizenegyesből, de azokban a napokban senki sem a Liverpool legyőzésével foglalkozott: a Heysel Stadionban történt lelátói rendbontásnak 39 halálos áldozata volt…

VIDEÓ: 1987, FRANCIA KUPA-DÖNTŐ – BORDEAUX–MARSEILLE 2–0
Philippe Fargeon 14. percbeli fejesével és Zlatko Vujovic 88. percbeli közeli lövésével győzte le a bajnok Bordeaux a Marseille-t a Francia Kupa döntőjében, az az évi bajnok és bajnoki ezüstérmes csúcstalálkozóján. A képsorokon feltűnik a nagy bajuszú klubelnök, Claude Bez is. A vezérrel összekülönböző Alain Giresse ezen a mérkőzésen már az ellenfél sorait erősítette.

A sikerkorszak elmúltával, 1989-ben Bez megvált Jacquet-tól, aki rövid ideig a Montpellier, majd a Nancy vezetőedzője volt, 1992-től pedig a szövetség szakmai igazgatóságában, Gérard Houllier kapitány segítőjeként dolgozott annak 1993-as menesztéséig.

Az Eb-selejtezőn aztán már ő vezette sikerre a válogatottat, és mivel az eredményességgel javuló játék párosult, ráadásul az 1995–1996-os európai kupaidény mindhárom elődöntőjében volt francia csapat (a Nantes, a PSG és a Zidane nevével fémjelzett Bordeaux), a francia közvélemény nem alaptalanul reménykedett: Jacquet válogatottja talán nem csak szimplán feledteti a korábbi tíz év sikertelenségét (három kihagyott világverseny, egy nyeretlenül zárt Eb-döntő).

VIDEÓ: 1996, KEK-DÖNTŐ – PSG–RAPID 1–0
A Nantes végül kiesett a BL-elődöntőben, a Bordeaux kikapott az UEFA-kupa fináléjában, ám a Paris Saint-Germain legyőzte a bécsi Rapidot a Kupagyőztesek Európa-kupájának brüsszeli döntőjében. A Luis Fernandez irányította párizsi csapat Bruno N'Gotty távoli lövésével harcolta ki a francia klubfutball második európai diadalát.

Ami az Európa-bajnoki szereplést illeti, érem lett a vége, bronz, és bár a Bosman-törvénnyel liberalizált nemzetközi játékospiac ezt értékelte is (a francia futballisták iránt megugrott a kereslet), a csehek ellen tizenegyesekkel elveszített elődöntővel záruló 1996-os angliai Eb-szereplést odahaza nem ünnepelték.

VIDEÓ: 1996, EB-NEGYEDDÖNTŐ – FRANCIAORSZÁG–HOLLANDIA (átkattintással)
A francia játékosok mindegyike a kapuba talált (Zidane, Djorkaeff, Lizarazu, Guérin, Blanc), a hollandok közül Clarence Seedorf hibázott – negyedik sorozatbeli lövését Bernard Lama kivédte. Az említett francia ötös a csehek elleni elődöntő szétlövésében is könyörtelen volt, csakhogy Lamának ezúttal nem termett babér – így Reynald Pedros rontása a hatodik körben kiesést eredményezett.

Dacára a látványos játékot számon kérő sajtó megújuló támadásainak, Jacquet hitt az általa építgetett csapatban, a szövetség pedig őbenne, így meghosszabbították szerződését a hazai rendezésű világbajnokság végéig. Jacquet abból indult ki, hogy a Platini-féle virtuózok korszaka elmúlt, és noha van egy, a legszebb francia futballhagyományokat immár a Juventusban ápoló karmestere Zidane személyében, a siker záloga nem a fesztelen támadófutball, hanem a kifogástalan erőállapotban lévő játékosok biztonságra épülő, jól szervezett, fegyelmezetten kicentizett csapatjátéka.

Az ideálisnak vélt védelem és középpálya a '96-os Eb-re gyakorlatilag összeállt, elöl viszont... Sehol egy vérbeli befejező csatár. Jacquet jobb híján helyet teremtett az akkori francia gólkirálynak, Stéphane Guivarc'h-nak, beválogatta az 1996-os U18-as Eb-n aranyérmet szerző csapatból a torna gólkirályát, a mieinknek kettőt vágó David Trezeguet-t, valamint a döntő egyetlen gólját szerző Thierry Henryt – és bízott a szerencséjében.

Korábban felidéztük, mennyire meghatározó volt Michel Platini játéka az 1984-es Eb-n; nos, az 1998-as vb ezzel szemben „sokhősös” volt. Kezdve a szaúdiaknak két gólt vágó Henryval, folytatva a Paraguay elleni nyolcaddöntőben aranygólt lövő Laurent Blanc-nal, az olaszok elleni tizenegyespárbajban fontosat védő Fabien Barthezzel, a horvátok elleni elődöntőben lőtt két góljával mindenkit meglepő Lilian Thurammal – és persze a brazilokkal szembeni finálét két fejes góljával eldöntő Zidane-nal.

Nem volt akadálymentes a döntő, hiszen Blanc, a védelem oszlopa eltiltás miatt nem játszhatott, Marcel Desaillyt pedig a 68. percben kiállították, de az a keret úgy össze volt gyúrva...

VIDEÓ: AZ 1998-AS VB-DÖNTŐ ÖSSZEFOGLALÓJA (átkattintással)
Zinédine Zidane első félidőben fejelt két gólját a hajrában Emmanuel Petit toldotta meg egy harmadikkal a nem teljesen egészséges Ronaldóval felálló, szárnyaszegetten futballozó címvédő brazilok ellen. Az összefoglalóból látszik, hogy azért Fabien Bartheznek – akit az eltiltott Laurent Blanc a szokásos „fejbúbpuszival” indított harcba – volt dolga a francia kapuban. (Ha hagyjuk tovább futni a videókat, akkor a következőben az ünneplés pillanatait is nyomon követhetjük; a francia szövetség hat epizódban állított emléket az 1998-as diadalnak.)

A Barthez – Thuram, Leboeuf, Desailly, Lizarazu – Karembeu (Boghossian, 56.), Deschamps, Petit, Zidane – Djorkaeff (Vieira, 74.), Guivarc'h (Dugarry, 66.) összeállítású csapat brazilverésével a Jacquet-éra véget ért – 34 győzelem és 16 döntetlen mellett csupán három vereség! –, ám a sikerkorszak korántsem.

Zidane megszabadult „a döntők örök vesztese” bélyegtől, 1998-ban átvette a jól megérdemelt Aranylabdát, és 2000-ben ő volt a szellemi vezére az Európa-bajnoki címet is begyűjtő francia csapatnak.

Akkor már Jacquet korábbi segítője, Roger Lemerre ült a kapitányi székben, és bölcsen hagyta kiteljesedni a vb-sztárok csapatát – no és ritka szerencsés kézzel cserélt az olaszok elleni, vesztésre álló fináléban. A 93. percben Sylvain Wiltord egyenlített, majd a hosszabbításban a másik két csereember összehozta az aranygólt: Robert Pires beadott, Trezeguet pedig a léc alá bombázott.

Történelmi duplázásra került pecsét a rotterdami De Kuip Stadionban: először fordult elő, hogy a világbajnok azonnal Európa-bajnok lett.

VIDEÓ: A 2000-ES EB-DÖNTŐ GÓLJAI

Még a 2001-es Konföderációs Kupát is megnyerték a franciák, majd a 2002-es vb-re az esélyesek egyikeként, de selejtező híján kissé „rozsdásan” – és sérült Zidane-nal érkeztek. Ez végzetesnek bizonyult: a világ döbbenetére vereség Szenegáltól, döntetlen Uruguayjal, majd vereség Dániától is.

A csoportkörös, szerzett gól nélküli (!) kiesés elsodorta Lemerre-t, és noha a helyébe lépő lyoni sikerkovács, Jacques Santini két év alatt remek mérleget mutathatott fel, a 2004-es Eb görögök elleni negyeddöntőjének elvesztésével nemcsak az ő megbízatásának szakadt vége – egy korszak is lezárulni látszott. Zidane 32 évesen visszavonult a válogatottól, így tett Thuram, Bixente Lizarazu és Claude Makelele is.

Kevesen irigyelték az új kapitányt, Raymond Domenechet.

Cikkünk a Nemzeti Sport Hosszabbítás mellékletében megjelent sorozat ötödik epizódjának bővített változata.

RÁADÁS – FUTBALLERŐD AZ ERDŐ MÉLYÉN

Clairefontaine neve sokat forgott a nemzetközi sajtóban az 1998-as vb-diadal idején, hiszen ott volt a francia válogatott főhadiszállása. A Párizs közelében fekvő városka azonban sokkal több a „kékek” mindenkori szálláshelyénél: itt, a rambouillet-i erdő mélyén működik a francia szövetség akadémiája, a Centre Technique National Fernand Sastre.

Az 1988-ban megnyitott, 13-15 éves tehetségek kiválasztásával, képzésével, iskoláztatásával foglalkozó, eurómilliókból folyamatosan korszerűsített bentlakásos elitakadémia – amelyhez hasonlóból további 13-at működtet a szövetség, területi alapon szervezve – a francia utánpótlásképzés szimbóluma.

Akik a francia futballfilozófiát megtestesíteni hivatott intézményben zajló munka eredményességére kívánják felhívni a figyelmet, elég, ha megemlítik néhány korábbi növendék nevét (Thierry Henry, Nicolas Anelka, William Gallas, Blaise Matuidi, Kylian Mbappé). De egy ilyen fantasztikus létesítmény sem garancia a folyamatos sikerekre: a kiválasztási elvekről folyó – alkalmanként rasszizmustól sem mentes – szakmai vitákról, a képzés folyamatos megújításának elhanyagolásáról, kontraszelekcióhoz vezető tekintélyelvűségről szintén cikkezett, cikkezik a francia sajtó.

Egyvalami azért biztos: a clairefontaine-i ajánlólevél minden öltözőajtót megnyit egy fiatal futballista előtt.

VIDEÓ: A FRANCIA SZÖVETSÉG 2016-OS KISFILMJE AZ AKKOR 30 ÉVES BÁZISRÓL
A képsorokon felidézik, hogyan lett az első világháborúban megsebesülő katonák rehabilitációs bázisául szolgáló kastélyból futballközpont. Megidézik az alapító szövetségi elnök, az utánpótlás-nevelést mindig a szívén viselő, névadó Fernand Sastre alakját, az ünnepélyes átadást Francois Mitterand köztársasági elnök jelenlétében, a válogatott nagy sikereit követő népünnepélyeket. A nemzeti mez szentségéről a már idős Aimé Jacquet beszél. Bepillantást nyerhetünk az idilli környezetben zajló munkába – nemcsak a nagyválogatott, hanem a korosztályos férfi és női csapatok is itt készülnek, sőt esetenként az amatőrök előtt is megnyílnak a kapuk –, hallhatunk az akadémiára jelentkező sok ezer fiatalra váló kiválasztási mechanizmusról, vethetünk néhány pillantást a kulisszák mögé, az intézmény felszereltségére, a rehabilitációs eszközökre.