A sajtó lecingározta, a Barca elküldte, mégis aranylabdás lett

„Cingár, mint a nádszál, de olyan kecsesen is futballozik. Mint egy királyfi: ő az úr a pályán, ám hiányzik belőle bármiféle gőg” – idézte lapunk munkatársa 2008 nyarán az ámulatba esett horvát újságírót, aki reménytelenül kereste a jelzőket az osztrák-svájci Európa-bajnokságon csillogó fiatal honfitársára, Luka Modricra. A nádból faragott királyfi aztán nemcsak Horvátország népét kápráztatta el, de az Eb után négy évig a Tottenham, a 2012 óta eltelt hét évben pedig a Real Madrid szurkolóit is, nem beszélve a futballvilág esztétikai érzékkel megáldott, kimagasló sportteljesítményt értékelő elfogulatlan nézőiről. Rendhagyó cikkünkben arra teszünk kísérletet, hogy a 2018-as év aranylabdásáról, a világbajnoki ezüstérmes horvát válogatott vezéréről a szokásoktól eltérően ne pályafutása eseményein végighaladva, statisztikáit hangsúlyozva adjunk jellemzést, hanem a róla alkotott vélemények segítségével.

„Hinned kell a céljaidban. Ha nem hiszel bennük, sohasem éred el őket.”

Ezt ugyan nem Luka Modricról mondták, hanem ő maga fogalmazta meg, mégis ide kívánkozik a cikk elejére, mintegy mottóként. Hit nélkül ugyanis nehéz eljutni a világfutball trónjáig a zadari Iz Szálló szakadt parkolójából, ahonnan a délszláv háború megpróbáltatásai közepette elindult a – szülőfaluját családjával együtt elhagyni kényszerülő – hétéves fiúcska pályafutása.

„Egy nap hívott az egyik szállodai munkás, hogy érdemes lenne megnéznem azt a kis srácot, aki naphosszat rúgja a labdát a parkolóban” – elevenítette fel a nulladik lépést Josip Baljo, az NK Zadar akkori sportigazgatója. A parkolópályáról saját útjára segített gyerek első edzője, Davorin Matosevic némiképpen árnyalta a befutott futballista hitről, céltudatosságról tett későbbi szép bölcseletét: „Kissé félénknek tűnt, ám első pillanatban szemet szúrt érzékeny labdakezelése. Olyan puhán, finoman, szinte bársonyosan ért a labdához, ahogyan senki más abban a korosztályban.” Zadari kollégája, Miodrag Paunovic még hozzátette: „Kevesen hittek benne, mert vékony volt, akár a falevél. Akkoriban a balkáni futballban az a mondás járta, hogy a modern játékban csak erővel lehet érvényesülni.”

A Modricnál fél évvel fiatalabb, 1986 februárjában született csapattárs, a vele a tavalyi vb-sikerben is osztozó Vedran Corluka azért emlékezett arra is, hogy a falevélnek voltak feltűnően eleven részei: „Tizenévesen érkezett hozzánk, a Dinamo Zagrebhez, és hiába számított kicsinek, a vádlija már akkor rendkívül erős volt.” Előzőleg a Hajduk Splitnél is megcsodálták a fejlett vádliizmokat, ám miután a spliti szakemberek tekintetét feljebb nézve megcsalta a vékonyka folytatás, azonmód elküldték a dalmát futball fellegvárából Dalmácia csodagyerekét, akit így a főváros utánpótlás-nevelő gépezete szippantott be. És először a gyürkőzős bosnyák ligába, a Zrinjski Mostarhoz dobott ki, 2003-ban, tizennyolc éves kikölcsönzött játékosként.

„Aki a bosnyák bajnokságban futballozott, később már a világon bárhol megállja a helyét” – szokták idézni Luka Modric önéletrajzi ihletésű alapigazságát. Hogy boszniai múltját mennyire becsülte benne, nem tudni, mindenesetre Zlatko Kranjcar horvát szövetségi kapitány 2006 márciusában, az Argentína elleni felkészülési mérkőzésen (3–2) bedobta a mély vízbe a bosnyák és a horvát ligában időközben királyfivá faragott nádszálat. „Lehet, hogy nem birkózza le az ellenfeleket, de lábának fürgeségével, kiegyensúlyozott mozgásával, a játék azonnali értelmezésével képes ellensúlyozni a hátrányt. A labdával rendkívül biztos, gondolkodása gyors, mindkét lábával ügyes, és képes egész nap fel-alá szaladni. Vérbeli futballista” – adott róla jellemzést utóbb Kranjcar mester, aki el is vitte magával a gyengén sikerült 2006-os németországi világbajnokságra, majd felettesei döntésére a csapattal együtt továbbadta őt Slaven Bilicnek. Hogy az utód, az 1998-as vb-bronzérmes „aranycsapat” hátvédje mit látott a Dinamo Zagreb tehetségében? „Más alacsony termetű játékosoktól eltérően, akik az akciótól távol próbálnak területet nyerni maguknak, Luka egyenesen odamegy harcolni a labdáért nála nagyobb és erősebb ellenfelekkel. És általában úgy jön ki az embercsomóból, hogy valamiképpen az ő lábán marad a labda. Játékának minden része tökéletes. Utolérhetetlen, még szabálytalankodni is nehéz vele szemben. Amikor passzt kap, mintha ösztönösen érezné, honnan támadják a védők, még ha a háta mögül érkeznek is. Így működik az ő láthatatlan visszapillantó tükre.”

Ahogy teltek az évek, gyűltek a hasonlatok, metaforák… „Modric az olaj a csapatszerkezet fogaskerekein, a levegő a csapat tüdejében.” Seb Stafford-Bloor szakíró angol FourFourTwo magazinban vizionált fogaskerekei nem hatották meg a Barcelona képviselőit, akik ugyan „letapogatták” a Dinamo Zagreb tehetségét, végül továbblökték. „Elhívtuk a Barcelonához, hogy megismerkedjünk vele – mesélte a találkozásról idősb Bojan Krkic, a katalánok akkori játékosmegfigyelője, az azonos nevű spanyol válogatott támadó egykori jugoszláv utánpótlás-válogatott édesapja. – Megittunk egy kávét, diskuráltunk kicsit. Nagyon jó benyomást tett ránk, folyékonyan beszélt angolul, éles eszű, okos fiúnak tűnt. Győztes gondolkodású, elszánt futballistának látszott már akkor is, a klub azonban rövid távra keresett játékost, márpedig ő inkább hosszú távú beruházás lett volna.”

A rossz emlékű barcelonai kirándulásra 2008 nyarán került sor, nem sokkal azután, hogy Gérard Houllier, a neves francia szakember így értékelte a klagenfurti Horvátország–Németország (2–1) Eb-csoportmérkőzés főszereplőjének teljesítményét: „Nemcsak keményen dolgozó, de jó eszű futballista is, játéka nyugalmat és ötletességet biztosított a középpályán. Passzai tiszták voltak, kiemelkedő részt vállalt csapata munkájából labdaszerzéseivel, átadásaival. Amellett, hogy fáradhatatlanul zakatolt, csapattársait is segítette jól játszani.” De szaladjunk vissza még néhány hónappal, a 2008. márciusi Skócia–Horvátország (1–1) mérkőzésig, amelyet a lelátóról figyelt Damien Comolli, a Modric játékára kíváncsi Tottenham-sportigazgató. „Dermesztően hideg, fagyos idő volt. A skót játékosok faragták őt, ahogy bírták, mégsem tudtak a közelébe férkőzni. Kezében tartotta a műsort, ő alakította a játékot. Hogy törékeny típus? Az én szememben a testalkata sohasem jelentett problémát…” Nem adódott vele gond egyéb tekintetben sem, a nyáron kezdődő londoni időszak a tehetség zavartalan kibontakozásáé volt. „Élmény vele együtt dolgozni, sohasem keltett csalódást, nem okozott egy pillanatnyi fejfájást sem. Bár minden futballista olyan lenne, mint ő!” – nosztalgiázott utóbb Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere.

Aztán 2012-ben következett a nagy ugrás, és a világhírű Santiago Bernabéu Stadionban, ahol három évvel korábban 80 ezer ember éltette a frissen igazolt Cristiano Ronaldót, bemutatták Luka Modricot is – száz ember előtt… „A szezon legrosszabb igazolása” – mondta ki róla a gyors ítéletet olvasói szavazása alapján a Marca napilap, a horvát fiatalember pedig első nyilatkozatában szerényen arról beszélt, nehéz lesz beverekednie magát a csapatba. Aztán szinte szégyenlősen hozzátette: „Mourinho azt kérte tőlem, hogy játsszak úgy, ahogyan a Tottenhamben, csak még jobban.”

S hogy mit gondolt róla a Realt irányító portugál sikeredző? „Kimagasló tehetségéhez, taktikai képzettségéhez kétség sem fér. Ami viszont igazán tetszik benne, hogy valódi csapatjátékos, aki azért dolgozik, hogy a társait segítse. Minőséget javít, varázslatot lop a játékba.” A varázslat később az eredményekben is megmutatkozott, a Real Madrid a következő években Modriccsal négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját (2014, 2016, 2017, 2018), egyszer a spanyol bajnokságot (2017) és egyszer a Király-kupát (2014), hogy a kisebb csúcsokat most ne említsük. De vajon miként járult hozzá a horvát középpályás a lenyűgöző sikerekhez?

„Luka Modric kivételes adottságaival és különleges szorgalmával a Real Madrid csillogó gépezetének minden elemét képes még hatékonyabbá tenni, és ami ennél is fontosabb: ő az, akit lehetetlen nem szeretni” – ragadta meg a lényeget Barney Ronay, a The Guardian futballszakírója, míg Karl Matchett a bleacherreport.com futballszakmai oldalon így elemezte játékát: „A Real Madrid rendszeres fölényéhez Modric azzal is hozzájárul, hogy óriási területet lefed védekezésben, így amikor ellentámadásokra kényszerül a Real, akkor is könnyedén nyeri meg a mérkőzését. A kilencven perc során majdnem száz százalékban a labda mögött helyezkedik, készen áll a passz fogadására, de arra is, hogy labdavesztés esetén lezárja a vetélytárs elől a passzsávokat. Amikor labdát ad el együttese, és a támadók nem tudják első kísérletből visszaszerezni, sokszor ő az, aki a középpályásvonalból kilépve oldal- vagy hátrapasszra kényszeríti az ellenfelet.”

A világ talán első számú futballszakírója, Jonathan Wilson 2016-ban írt, ma is érvényes eszmefuttatására is érdemes odafigyelnünk: „A Real Madrid olyan csapat, amelynek nem kellene izzadnia. Gyakran nem is izzad. Túl sok nagy játékoscsillaga van, olyan futballisták, akiknek a feladata a szervezés vagy a góllövés. Az az általános gyanú a madridiakkal kapcsolatban, hogy bőségesen el vannak látva az ellenfelet lefutballozó labdaművészekkel, viszont nincs elegendő labdaszerzőjük. A Real Madrid sokszor kevesebb, mint az alkotóelemei összessége. Luka Modric az, aki rendet vág az összevisszaságban. Ott nyüzsög a támadók körül, de a nyüzsgés nála nem a legjobb kifejezés, hiszen ő úgy energikus, hogy közben fenségesen elegáns is. Szinte siklik a pályán, siklása azonban a legkevésbé sem kényelmes, sok küzdelemmel jár. Lenyűgöző, ahogyan a játékot olvassa. Elképesztő tehetsége van ahhoz, hogy ott legyen a legjobb időben a legjobb helyen, emiatt talán gyorsabbnak, szorgosabbnak látszik, mint amilyen. Ebből következik, hogy bár a Dinamo Zagreb utánpótláscsapatában még klasszikus tízesként a két csatár mögött szervezte a játékot, pályafutása előrehaladtával képes volt hátrébb és hátrébb tolódva is kulcsszereplő maradni.”

Ám valószínűleg a legélesebb szemű szakemberek álláspontjánál is többet ér az ellenfelek dicsérete. Amikor egy-két éve megkérdezték Kokétől, a városi vetélytárs Atlético Madrid spanyol válogatott középpályásától, ha választhatna, kit vinne át csapatához a Cristiano Ronaldóval, Gareth Bale-lel, Karim Benzemával feldíszített Real Madridból, ő gondolkodás nélkül rávágta: „Modricot, ez egyértelmű. Hogy miért? Mert ő viszi a hátán a csapatot.”

(A következő részben: Horvátország csillaga)

A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. február 2. számában jelent meg.