Edzősors: Malouda a neten tudta meg, hogy távozott

Vágólapra másolva!
2019.04.11. 17:39
Florent Malouda az interneten talált bejegyzésből tudta meg, hogy „közös megegyezéssel” távozott az FC Zürich labdarúgócsapatától, amelynél edzőként dolgozott.

A svájci klub csütörtökön a közösségi oldalán tette közzé: Maloudával egyetértésben döntöttek arról, hogy a közelmúltban kötött együttműködésüket megszakítják. Hozzátették: Malouda egyéb elfoglaltságai nem elfogadhatóak számukra, mert azok nem egyeznek az egyesület által tervezett feladatokkal.



A 38 éves, edzőként pályakezdő Malouda szintén a közösségi oldalán reagált a hírre.

„Valóban? Ezt nem is tudtam” – közölte.

Florent Malouda on Twitter

@fc_zuerich really I didn't know that..??




A 80-szoros francia válogatott középpályás két hónappal ezelőtt került a zürichiekhez, akiknél egyéni képzéseket tartott a klub támadóinak, valamint utánpótlás-játékosainak. Malouda karrierje során egyebek mellett megfordult a Chelsea-nél és az Olympique Lyonnál is, míg utolsó állomáshelye tavaly tavasszal a luxemburgi FC Differdange volt, amelyben kilenc tétmérkőzésen szerepelt.
Legfrissebb hírek

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Feljelentést fontolgat az FC Zürich a Ricardo Moniz elleni esernyős támadás miatt

Minden más foci
2024.08.19. 18:26

Svájc: a volt Fradi-edző 2026-ig írt alá az FC Zürichnél

Minden más foci
2024.05.25. 10:59

Megvált edzőitől a Zürich, Moniz vette át a felnőttcsapatot

Minden más foci
2024.04.22. 23:13

Edzősors: az FTC és a ZTE korábbi edzője a svájci elsőnél folytatja

Minden más foci
2023.10.20. 10:58

Svájc: a bajnoki címvédő menesztette vezetőedzőjét

Európa-liga
2022.09.21. 13:47

BL: a Slovan és a Zürich is várhat a Ferencvárosra a 2. körben

Bajnokok Ligája
2022.06.14. 19:36

Svájc: Szabics Imre lett az FC Zürich másodedzője

Minden más foci
2022.06.08. 18:20
Ezek is érdekelhetik