Olaszország: hatályon kívül Mino Raiola eltiltása – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.14. 17:11
null
Izzanak a telefonvonalak: Raiola újra dolgozhat (Fotó: AFP)
Az olasz szövetség annulálta Mino Raiola eltiltását, amellyel májusban sújtotta a sztármenedzsert. Így az olasz-holland futballügynök ismét közreműködhet az átigazolásokban.

 

Olasz sajtóhírek szerint Gianluca Scamacca 2015-ös, a Romától a PSV-hez való átigazolása miatt tiltották el Raiolát, aki többek között Paul Pogbát, Marco Verrattit, a minden bizonnyal hamarosan klubot váltó Matthijs de Ligtet vagy éppen Romelu Lukakut képviseli.

Az ügynök – akinek unokatestvérét és üzlettársát, Vincenzo Raiolát csak két hónapra tiltották el – a tiltás szerint augusztus 9-ig nem működhetett volna közre semmilyen átigazolásban.

A tilalom először csak az Olaszországgal kapcsolatos transzferekre volt érvényes, ám a FIFA nem sokkal később az egész világra kiterjesztette. A határozat az olaszországi tiltás feloldását mondja ki, így Raiola akár már a Juventusszal hírbe hozott Paul Pogba visszatérésében is közreműködhet.

A nemzetközi tiltást néhány napja a menedzser fellebbezése miatt felfüggesztette a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), így amíg a szervezet kivizsgálja az esetet, addig nincs korlátozva Raiola ügynöki tevékenysége.

Mino Raiola on Twitter

Suspension Annuled. Justice! @footballagentsf



Legfrissebb hírek

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15

NB III: az MLSZ után a FIFA-hoz fordult az FC Dabas Tamás Kornél átigazolása miatt

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:35

Kovács István bekerült a nyári klubvilágbajnokság játékvezetői keretébe

Minden más foci
2025.04.14. 20:27

Két olasz játékosért is harcba szállhat a Milan

Olasz labdarúgás
2025.04.11. 19:39

Nem szólhat a bírókról a klub-vb – szemináriumokat tartott a FIFA a játékvezetőknek

Minden más foci
2025.04.08. 20:42

Ceferin: Az oroszok elleni szankciók fennmaradnak, amíg a fegyveres konfliktus nem zárul le

Minden más foci
2025.04.04. 12:48

Az Egyesült Királyság rendezi a 2035-ös női világbajnokságot

Minden más foci
2025.04.03. 15:30

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42
Ezek is érdekelhetik