Románia: nem kértek a Dinamo szurkolói az új edzőből

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.06.05. 17:27
null
Neagoe tán, maga sem tudja, mi lesz a sorsa... (Fotó: gsp.ro)
Bár úgy tűnt, hogy egyetlen napig sem lehet a Dinamo Bucuresti edzője Eugen Neagoe, a szakember egyelőre marad a klubnál. A bukaresti egylet ultrái megakadályozták az 52 éves, legutóbb a Sepsi OSK-t a felsőházi rájátszásba vezető tréner bemutatkozó sajtótájékoztatóját.

 

Hiába végzett csupán a kilencedik helyen a román élvonalban Mircea Rednic irányításával a Dinamo, a játékosként és edzőként is klublegendának számító tréner továbbra is élvezi a szurkolók bizalmát. A vezetőségét kevésbé, a kevesebb mint nyolc hónap alatt több mint negyven játékost elküldő és igazoló szakembert a hét eleji menesztették, a helylére Neagoét szerződtették.

A kinevezés hírére az ultrák kedd éjjel a klub főrészvényesének, Ionut Negoitának a szállodája előtt tüntettek, ahol több fát is felgyújtottak, majd szerda délután elfoglalták a csapat edzőközpontjának sajtótermét, hogy megakadályozzák Neagoe bemutatását. Negoita már az éjszakai tüntetés után kijelentette, hogy nem enged a szurkolók nyomásának, és be fogja hajtani rajtuk a szállodájánál okoz kárt. Neagoe az első hírek szerint az elmaradt sajtókonferencia után közölte a Dinamo vezetőségével, hogy mégsem fogadja el az állást, de erről kiderült, hogy hamis információ.

Közben Rednic is megszólalt, és kijelentette: hajlandó – immár 12 év alatt negyedszer is – visszatérni, ha Bogdan Balanescu sportigazgató távozik a posztjáról.

Neagoe játékosként tagja volt a Ferencváros 1995-ben magyar bajnok és kupagyőztes csapatának, 22 bajnoki mérkőzésen 7 alkalommal volt eredményes. A Dinamo szurkolói azért sem szeretik, mert a Sepsi edzőjeként az idényben keserű nyilatkozatot tett a fővárosi klubról.

Legfrissebb hírek

Kikaptak hat góllal, az alapszakasz után menesztették a korábbi Fradi-csatárt

Minden más foci
2025.03.11. 09:57

Férfi kézi BL: Fazekas Gergőék drámai csatában verték meg Rosta Miklósékat Bukarestben

Kézilabda
2025.02.26. 20:28

Győztesen hagyta el Bukarestet a Veszprém a kézi BL-ben

Kézilabda
2025.02.13. 20:10

A röplabdázó Szedmák Réka úgy érzi, tökéletes helyen van a Dinamo Bucuresti-nél

Röplabda
2025.01.09. 18:34

A 99. percben egyenlített a Dinamo otthonában a Sepsi OSK

Minden más foci
2024.11.30. 21:40

Európai kézilabdaligák: Fazekas Gergő öt góllal tért vissza a BL-ben

Kézilabda
2024.10.23. 21:54

Drámai végjáték, három másodperccel a vége előtt dobott góllal nyert a Kielce a Kolstad otthonában

Kézilabda
2024.10.17. 20:44

Rosta Miklós: Jól ismerjük Pascualt, de ő is jól ismer minket

Kézilabda
2024.10.13. 07:15
Ezek is érdekelhetik