Futball: a brazil támadó osztrák helyett kínai válogatott lesz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.07. 16:27
null
Alan Carvalho márciusban mutatkozhat be Marcello Lippi válogatottjában (Fotó: AFP)
A brazil támadójátékos, Alan Carvalho márciusban bemutatkozhat a kínai labdarúgó-válogatottban.

 

A középcsatár 2010-ben igazolt hazájából a Red Bull Salzburghoz, és 2013 tavaszán még azt nyilatkozta, hogy osztrák válogatott szeretne lenni, ám a nemzetközi szövetség (FIFA) szabályai szerint legalább öt évig kell abban az országban élnie, amelynek színeiben futballozni akar.

Erre végül nem került sor, mert Carvalho 2015 januárjában Kínába szerződött, és előbb a Kuangcsou Evergrande együttesében szerepelt, majd kölcsönadták a Tiencsin Tienhajnak.

A támadó már lemondott a brazil állampolgárságáról, és ha az adminisztratív folyamatok lezárulnak addig, márciusban, a Maldív-szigetek elleni világbajnoki selejtezőn bemutatkozhat kínai színekben.

Carvalho honfitársa, Elkeson de Oliveira Cardoso példáját követi, aki szeptember óta futballozhat Marcello Lippi szövetségi kapitány gárdájában. A kínai hatóságok éppen azért enyhítették az állampolgársághoz jutás szigorú szabályait, hogy labdarúgócsapatuk 2002 után ismét kijuthasson a vb-re. Az angliai születésű középpályás, Nico Yennaris június elején mutatkozott be a válogatottban Li Ko néven, így az együttes történetének első külföldön született játékosa lett. Az ő édesanyja kínai, Elkeson és Carvalho viszont csupán úgy kötődik az országhoz, hogy évek óta ott játszik.

Kína a világbajnoki selejtezősorozat második szakaszában Szíria, Fülöp-szigetek, Maldív-szigetek és Guam csapatával szerepel azonos csoportban. A 2022-es katari vb-n a rendezővel együtt öt vagy hat válogatott szerepelhet az ázsiai térségből.

Legfrissebb hírek

Neymar: világklasszisból pénzéhes „antifutballista”

Minden más foci
2025.01.20. 10:06

A kapitány szerint a brazilok 2026-ban biztosan döntősök lesznek a vb-n

Minden más foci
2024.09.10. 12:20

Győzelem a brazilok ellen, az Egyesült Államok nyerte meg az olimpiai női futballtornát

Párizs 2024
2024.08.10. 19:19

Eb-negyeddöntőt ért a törököknek a hősies védekezés

Foci Eb 2024
2024.07.02. 20:42

Dráma! Az osztrákok 0.1 másodperccel a vége előtt lőtt góllal győzték le a finneket a hoki-vb-n

Jégkorong
2024.05.16. 19:24

A spanyolok nagyon megverték Szlovéniát, karnyújtásnyira az olimpiai részvételük

Kézilabda
2024.03.15. 20:05

Ázsia-kupa: csoportelsőként továbbjutott a házigazda Katar

Minden más foci
2024.01.17. 17:48

Brazília: Nincs semmi bajom Neymarral – Dorival Júnior

Minden más foci
2024.01.14. 10:06
Ezek is érdekelhetik