Irán: már nem Marc Wilmots a szövetségi kapitány

Vágólapra másolva!
2019.12.05. 12:10
null
Wilmots hat meccsen irányította Iránt (Fotó: AFP)
A Reuters beszámolója szerint már nem Marc Wilmots az iráni labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Távozásáról szerdán számolt be a helyi sajtó, kiemelve, hogy a szövetség és a szakember közös megegyezéssel szerződést bontott egymással. Wilmots másnap cáfolta a megállapodás tényét, noha a távozását megerősítette.

A belga szakembert idén májusban nevezték ki Irán válogatottjának szövetségi kapitányi posztjára, azzal az egyértelműen megjelölt céllal, hogy a gárdát sorozatban harmadszor is kijuttassa a világbajnokságra. Ez a célkitűzés azonban veszélybe került, miután az előző két vb-selejtezőjét elvesztette Irán, s így a biztos továbbjutást jelentő csoportelső Irak mögött öt pont a hátránya a selejtezősorozat felénél.

„Az iráni sajtóban megjelentekkel ellentétben nem született békés megállapodás köztem és az iráni szövetség között, úgyhogy egyelőre még tárgyalások zajlanak, hogy ez megtörténjen. Az iráni szövetség volt az, amelyik nem tartotta be a szerződésben vállalt kötelezettségeit, ezért én azt felmondtam. Az ügy innentől kezdve az ügyvédeim asztalán van, én többet ezzel kapcsolatban nem szeretnék nyilatkozni” – idézte a szakembert a Reuters.

A hírügynökség azt is megemlíti, hogy Marc Wilmots helyére a korábbi kapitány, a horvát Branko Ivankovic a legesélyesebb, aki 2003-tól 2006-ig irányította a válogatottat, s kivezette a gárdát a 2006-os világbajnokságra.

Legfrissebb hírek

Ronaldo „rossz tapasztalatai” miatt nem akar Iránban pályára lépni az Al-Naszr

Minden más foci
2025.02.28. 14:22

Vb 2026: őrült meccsen ikszelt Bahreinben Ausztrália

Minden más foci
2024.11.19. 21:19

Nem bírt egymással Japán és Ausztrália a csúcsrangadón; Irán Azmun vezérletével gázolt át Kataron

Minden más foci
2024.10.15. 22:30

Hétórás műtéten esett át az irániak olimpiai bajnok birkózója

Egyéb egyéni
2024.09.18. 12:30

Ázsia-kupa: Katar őrült meccsen búcsúztatta Iránt, 17 év után ismét arab országok játsszák a döntőt

Minden más foci
2024.02.07. 18:21

Ázsia-kupa: Szíria után a palesztin válogatott is megírta a maga nagy sztoriját

Minden más foci
2024.01.23. 18:20

Ázsia-kupa: Irak legyőzte Japánt és továbbjutott

Minden más foci
2024.01.19. 20:45

Vb 2026: kilenc gólt rúgott a két Korea, gálázott Japán

Minden más foci
2023.11.21. 17:52
Ezek is érdekelhetik