Kína: elhalasztották a válogatott összes hazai meccsét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 10:55
A Kínai Labdarúgó-szövetség a koronavírus terjedése miatt minden hazai rendezésű válogatott mérkőzést elhalasztott idén.

A szövetség csütörtökön honlapján közölte, hogy a halasztás minden korosztályt és az összes szakágat érinti.

Az elmúlt napokban hasonló okokból az ázsiai országban több jelentős nemzetközi sporteseményt töröltek már, illetve egy évvel elhalasztották a márciusra tervezett fedett pályás atlétikai világbajnokságot.

Kína női labdarúgásban és kosárlabdában, valamint férfi és női ökölvívásban rendezett volna olimpiai kvótaszerző viadalokat, bokszban pedig kontinentális viadalt is.

Törölték a február közepére kiírt első kínai futamokat az alpesisí-világkupában, míg a kínai női gyeplabdacsapat nem tudja lejátszani a Belgium elleni két mérkőzését, és erősen kérdéses, hogy március közepén tudja-e fogadni Ausztrália legjobbjait.

A járványnak szerda esti adat szerint eddig 170 halálos áldozata van. Mindannyian Kínában hunytak el, döntően a 11 millió lakosú Vuhanban, ahol a járvány terjedni kezdett.

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Ázsia-kupa: csoportelsőként továbbjutott a házigazda Katar

Minden más foci
2024.01.17. 17:48

Asztalitenisz: a világ csak asszisztált, Kína mindent vitt a dohai WTT-döntőben

Egyéb egyéni
2024.01.05. 17:33

Női vízilabda: a magyar válogatott edzőmérkőzésen elverte Kínát

Vízilabda
2023.12.16. 19:53

Dél-Korea: Klinsmann a Kínában fogva tartott játékosa elengedését kéri

Minden más foci
2023.11.23. 10:41

Vb 2026: kilenc gólt rúgott a két Korea, gálázott Japán

Minden más foci
2023.11.21. 17:52
Ezek is érdekelhetik