Ligue 1: hiába a 45 perc emberhátrány, nyert a Dijon – videó

Vágólapra másolva!
2020.01.12. 19:10
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 20. fordulójában az ősszel még a Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő Lille a 21. percben emberelőnybe került a kiesés ellen küzdő Dijon otthonában, de nem tudta gólra váltani az emberfórt, sőt a második félidő elején hátrányba került, majd a hajrára fordulva csak a létszámhiányt sikerült kiegyenlítenie.

A 21. percben Hamza Mendil hónaljon rúgta a lille-i Luiz Araujót, amiért – némi tömegjelenet után – piros lapot mutattak fel neki. Hiába azonban az emberelőny, a Lille nem ment vele semmire, sőt, a második félidő elején a hazaiak Julio Tavares góljával vezetést szereztek. A 67. percben Boubakary Soumaré megkapta a második sárgáját, így ismét egyenlő létszám mellett küzdöttek a csapatok, amelyek közül a Dijon gazdagodott három ponttal.Julio Tavares góljával vezetést szereztek. A 67. percben Boubakary Soumaré megkapta a második sárgáját, így ismét egyenlő létszám mellett küzdöttek a csapatok, amelyek közül a Dijon gazdagodott három ponttal.

MENDIL BRUTÁLIS SZABÁLYTALANSÁGA

FRANCIA LIGUE 1
20. FORDULÓ
Dijon–Lille 1–0 (J. Tavares 47.)
KORÁBBAN

Saint-Étienne–Nantes 0–2 (Mehdi Abeid 23., Blas 48.)
KÉSŐBB

21.00: PSG–Monaco (Tv: Digi Sport3)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 18 15 3 43–10 +33 45
2. Marseille 20 12 5 3 30–21 +9 41
3. Rennes 19 10 3 6 24–18 +6 33
4. Nantes 20 10 2 8 19–18 +1 32
5. Lille 20 9 4 7 24–22 +2 31
6. Montpellier 20 8 6 6 28–20 +8 30
7. Lyon 20 8 5 7 31–19 +12 29
8. Angers 20 8 5 7 23–25 –2 29
9. Monaco 18 8 4 6 31–26 +5 28
10. Reims 19 7 7 5 16–12 +4 28
11. Nice 20 8 4 8 29–28 +1 28
12. Strasbourg 20 8 3 9 23–25 –2 27
13. Bordeaux 20 7 5 8 29–24 +5 26
14. Brest 20 6 7 7 26–26 0 25
15. Saint-Étienne 20 7 4 9 22–31 –9 25
16. Dijon 20 5 6 9 15–22 –7 21
17. Metz 20 4 8 8 18–28 –10 20
18. Amiens 19 4 5 10 22–38 –16 17
19. Nimes 19 3 6 10 15–32 –17 15
20. Toulouse 20 3 3 14 21–44 –23 12
Legfrissebb hírek

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Monaco

Francia labdarúgás
2025.03.15. 20:54

„Az ilyen meccsekért futballozol” – Emre Can a Barcelona elleni BL-negyeddöntőről

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 09:33

Óriási potya után fordított Lille-ben és negyeddöntőbe jutott a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 20:37

A nagy előny tudatában sem dőlnek hátra az angol együttesek a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:38

Jól sikerült a főpróba, a PSG győzelemmel hangolt a Liverpool elleni BL-visszavágóra

Francia labdarúgás
2025.03.08. 23:01

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14

A BVB-től csak ikszre futotta a Lille ellen a BL-nyolcaddöntő odavágóján

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 22:54

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 09:38
Ezek is érdekelhetik