FFT: Berbatov szerint CR 40 éves koráig is játszhat

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2020.02.08. 19:44
Dimitar Berbatov véleménye szerint korábbi csapattársa, Cristiano Ronaldo akár 40 éves koráig is a futballpályán maradhat.

A portugál csillag ezen a héten töltötte be 35. életévét, és ha a számokat nézzük, akkor semmi jele annak, hogy a teljesítménye bármit is romlott volna az elmúlt években. A Juventus klasszisa minden sorozatot figyelembe véve 27 találkozón lépett pályára, ezek alatt pedig 22-szer volt eredményes. A Serie A-ban különösen jól teljesít CR7, hiszen 19 mérkőzésen 19-szer is bevette már az ellenfelek hálóját.

Ronaldo korábban már többször is említést tett arról, hogy adott esetben 40 éves koráig is futballozna, most pedig egy interjúban korábbi csapattársa, Dimitar Berbatovis azt mondta, hogy mindez reális törekvés.

„Cristiano Ronaldo ezen a héten lett 35 éves, de még továbbra is a pályafutása csúcsán van. A portugál válogatottat is beleértve idén már 33 gólt szerzett. Ez egyszerűen fenomenális teljesítmény!” – nyilatkozta Berbatov a Betfairnek.

A korábbi bolgár válogatott támadó ezután azt mondta, hogy CR7 akár 40 évesen is képes lehet a legmagasabb szinten futballozni: „Ronaldo korábban már kijelentette, hogy 40 éves korában is a legmagasabb szinten szeretne futballozni. Nem látom ennek akadályát, már csak azért sem, mert ő is látta, hogyan csinálja mindezt Ryan Giggs, aki ugye 40 évesen is játszott a Manchester Unitedben. Ha jó edzők vesznek körül, akik tudják, hogyan kell bánni veled, akkor ez nagyon is lehetséges ambíció.”

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo, az állítólagos korbácsolás és a fizikai probléma

Minden más foci
3 órája

Exkluzív interjú Sallai Rolanddal; bemutatták Miskolcon a DVTK új edzőjét

E-újság
2025.02.27. 23:50

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Rossi a pillanatnyi forma alapján dönt; Okorn szívesen maradna a kosárválogatott élén

E-újság
2025.02.24. 23:13

Messi–Ronaldo 11–10. Ja, nem! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.20. 23:25

Messinek, Cristiano Ronaldónak és Mbappénak is jóval több időre volt szüksége arra, amit Yamal már most elért

Spanyol labdarúgás
2025.02.18. 09:43

Vesztegzár – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.17. 23:05

Döbbenetes előny az élen – ezek a sportolók keresték a legtöbb pénzt 2024-ben

Minden más foci
2025.02.14. 17:24
Ezek is érdekelhetik