Pipa az edző – Somogyi Zsolt jegyzete

Antonio Conte ugrál, integet, gesztikulál – a pálya szélén.

Maurizio Sarri inkább álldogál, a csikket rágja – a kispad előtt.

A vehemensnek mondott Gennaro Gattuso sokszor meglepően nyugodtan, zsebre tett kézzel figyeli csapata játékát – az oldalvonal mellől.

Marcello Lippi is begurult néha, láttam Carlo Ance­lottit nagyon kiakadni, kidagadó nyaki erekkel üvölteni, Fabio Capellót csapkodni, Arrigo Sacchit dühösen integetve reklamálni, és még arra is emlékszem, ahogy Enzo Bearzot pipára gyújtott a kispadon. Ám arra nem emlékszem, hogy meccs közben bármelyikük beszaladt volna a pályára. Giuseppe Sannino olaszosan heves vérmérsékletével magyarázza a Honvéd kispadján bemutatott műsorszámait, és készséggel elfogadom, a kispestiek mérkőzésein is van akkora tét, mint volt honfitársai közül, mondjuk, Enzo Bearzotnak az 1982-es, Marcello Lippinek a 2006-os világbajnoki döntő, a többieknek a nem kevés BL-finálé – a felsoroltak sem éppen a nyugalom szobrai, de nem léptek be a játéktérre.

Egyetértek a kispesti mesterrel abban, hogy a futball nem létezhet szenvedély nélkül, de abban már nem, amikor azt mondja, fordított világban élünk, amikor őt fegyelmezik.

Apropó, fegyelem… Hogyan követeli meg Giuseppe Sannino az öltözőben, ha ennyire nem képes uralkodni magán? Miként várja el a játékosaitól, hogy a legforróbb pillanatokban is higgadtan döntsenek, ha ő ennyire képtelen erre? Hiszen mi történt szombat este? Djordje Kamber a rendes játékidő letelte után meglódult a labdával, indítása után tizenegyeshez jutott a Honvéd, ezért az edző haladéktalanul pacsizni akart a csapatkapitánnyal – másfél perc múlva vége volt a meccsnek, akkor már nyugodtan ölelgethette volna játékosát órákon át, senki sem szól érte. Miközben bízom abban, hogy a jövőben nem követ minden sikeres kispesti passzt edzői simogatás a kezdőkörben, reménykedem, hogy a Honvéd korosztályos csapatainak edzői sem vesznek példát az amúgy megnyerő mestertől – maradjanak a kispadon, ha erre lehetőség van. Munkatársai kedvelik Giuseppe Sanninót, a játékosai is elfogadják, tisztelik, a játékvezetők szerint sem durva velük szemben, felfoghatatlan, hogy valaki ennyire nem képes uralkodni magán… Főleg azok után, hogy sokadszor figyelmeztetik, s néhány bajnokit csak a nézőtérről figyelhetett az eltiltásai miatt. A C-szektorból is berohan? Giuseppe Sannino jó edző és jó ember – de egy kicsivel több önfegyelem aligha ártana.