Flamengo: új aranykor, de mi áll a felfutás hátterében?

Ha a brazil futball szóba kerül Magyarországon, akkor a régebbi, dicsőséges válogatott találkozóink, Albert Flórián flamengós meghívása mellett klubszinten Pelé Santosa és Zico Flamengója kerül szóba, no és az a legendás mérkőzés a Nincs kettő négy nélkül című filmből, ahol Bud Spencer és Terence Hill az 1984-es bajnoki döntőben a Vasco da Gama–Fluminense mérkőzést tekinti meg – és örül a Vasco-drukkerek között a Flu győztes találatának…

A Flamengóban Zico, a „Fehér Pelé” korszaka 1971 és 1983 között tartott, három országos és hat állami bajnoki címmel, egy Libertadores- és egy Világkupa-arannyal, de a kilencvenes, a kétezres és a kétezer-tízes évek is szültek egy-egy országos bajnokságot, Gilmar, Júnior, Zinho, Nélio, Djalminha; Juan, Adriano, Dejan Petkovics, Zé Roberto; illetve legutóbb Gabriel Barbosa, Bruno Henrique, Giorgian de Arrascaeta, Éverton Ribeiro és Diego főszereplésével.

A friss bajnoki cím mellett külön öröm volt, hogy a csapat mérkőzéseire átlagban 55 025 néző volt kíváncsi átlagosan, a második legjobb mutatóval a Fortaleza (33 000) rendelkezett, a Corinthianst (32 856) és a Sao Paulót (29 432) megelőzve.

Legutóbb az Év játékosa Gabriel Barbosa lett, az Év csapatába Diego Alves, Rafinha, Willian Arao, Gerson, de Arrascaeta, Bruno Henrique és Gabriel Barbosa is bekerült, a klub pedig erősebb mint valaha: 30 milliónál is több drukkerével Brazília legnépszerűbb egyesülete, közel 200 millió eurós költségvetése pedig már európai topligás szintű. A Fla ott feszít a világ húsz legértékesebb klubja között, noha a játékoskeret értéke (151.2 millió euró) alapján jelenleg csak a 65., a Sassuolo mögött és a Parma előtt.

De hogyan lett néhány év alatt egy csődközelben lévő klub bajnok, Libertadores-kupa-győztes, és hogyan lett olyan erős csapata, amelyet a FIFA Klubvilágbajnokságán a bombaformában lévő Liverpool is csak hosszabbításban győzött le?

A legújabb kori Fla-történet 1999-ben indul, amikor az új elnök, Edmundo dos Santos Silva összekötötte a klub szekerét a jól csengő, patinás nevű ISL-lel, a híres, FIFA-közeli céggel, és az együttműködés olyan sikeres lett, hogy a Fla majdnem kiesett az élvonalból, majd sokáig az anyagi csőd szélén táncolt. Az ISL-től kezdetben kapott 80 millió euróból nemhogy új stadion és aranycsapat nem épült, hanem sorjáztak a gyanúsabbnál gyanúsabb transzferek, stróman közreműködőkkel és/vagy adóparadicsomi cégekkel megspékelve – ugyanakkor meglepően sok állami bajnoki címet is termett ez az éra.

Az elnököt lemondatta végül az egyesületi tagság, később egyéb bűncselekmények miatt meggyűlt a baja a törvénnyel, utóda jobb híján a Zico-korszak első embere, Marcio Braga lett, amíg bírta az egészsége. 2009 végétől egy hölgy, Patrícia Amorim zűrös, botrányos időszaka következett (de Ronaldinhóval!), majd 2012-től Eduardo Bandeira de Mello tett rendet: professzionális menedzsmenttel, átlátható szerződésekkel és működéssel (ezért díjakat kapott az egyesület), Zico tanácsadóként történő visszahozásával megalapozta a sikerkorszakot, és a 160 millió eurós adósságot pár év alatt a felére csökkentve.

Egy értékes ingatlan eladásából létrehozta a kontinens legmodernebb edzőközpontját, és Rio de Janeiro nyugati részén egy hatalmas telket vásárolt a leendő stadionnak. A mára is gondolt, negyedmillió euróért fejlesztette az egészségügyi ellátás feltételeit, ennek következményeként egy év alatt 64-ről 22-re esett vissza az egy idényben lesérült játékosok száma!

Bandeira a főállású megfigyelők számát 3-ról 11-re növelte, a klub dolgozóinak száma 40-ről 100-ra emelkedett, az utánpótlás egyre sikeresebb lett (a Double Pass bevonásával nem a fiatalon legsikeresebb és legjobb fizikumú, hanem a legnagyobb potenciállal rendelkező játékosokra kezdtek koncentrálni, éppen úgy, ahogyan az európai topklubok), a női csapat újjáalakult, majd gyorsan kivirágzott. Fontos informatikai fejlesztéseket is végrehajtott az elnök, egy helyen elérhetővé téve a csapatról készült gyakorlatilag összes információt (SAP Sports One).

Emeljük ki külön az utánpótlásban végrehajtott reformot, amely szerint nem az akcelerált, azaz a fejlődésben a kortársaihoz képest előrehaladott gyerekekre koncentrálnak, a módszerről bővebben itt olvashat.

Bandeira figyelt a többi sportágra is (egyetlen más, a futballban élvonalbeli egyesület sem küldött annyi sportolót a hazai olimpiára, mint a Flamengo), a brazil gombfocis szakosztály után létrejött ez e-sportos szekció is. Bandeira a sikerei csúcsán politikusnak állt (ezt később nagyon megbánta, de a miértről lesz még szó), kijelölt utóda helyett azonban egyik régebbi támogatójából lett haragosát,Rodolfo Landimot választották meg elnökké.

Landim antréja brazilos volt: még el sem foglalta a hivatalát, „táviratilag” már kinevezett egy új edzőt Dorival helyére (de Abel Braga csak pár hónapig bírta, amikor megtámadta őt pár drukker, lemondott). Dorivalt sem kell nagyon sajnálnunk, a minap 2.8 millió eurót kapott volt klubjától végkielégítésként.

Landim elnöksége alatt történt a Fla legnagyobb tragédiája, amikor egy tűzvészben tíz fiatal meghalt.

Az új első ember az átigazolási piacon szerencsésebb volt: az uruguayi karmesterért, de Arrascaetáért klubrekordot, 13 millió eurót adott a Cruzeirónak (a játékos azóta 38 mérkőzésen 33 kanadai pontot termelt), 5.3 millióért megvette Bruno Henriquét a Santostól (az ék azóta állami gólkirály és országos bajnoki ezüstcipős, felnőttválogatott lett). Nem sokkal kevesebbet áldozott a volt milanos bekkért, Rodrigo Caióért, aki ismét formába lendült, visszakerült a selecaóba; 700 ezer euróért kölcsönkérte az Intertől az Európában már leírt Barbosát – és felvitte az ifiből a nagyok közé azt a Reiniert, akit a minap 30 millió euróért vitt el a Real Madrid.

Igaz, volt miből költekezni: előtte pár hónappal Vinícius Júniorért 45 milliót adott a Real, tavaly télen a Milan 38.4 milliót utalt Lucas Paquetáért, és csak a viszonyítás kedvéért: azelőtt csak a 2012–2013-as idényben kapott az eladott játékosokért tízmilliónál többet a klub, összesen, előtte pedig 2003-ig kell visszamenni az időben ilyen esetért!

Az elüldözött mester helyére az európai mintára épült klubhoz stílszerűen a vén kontinensről hoztak edzőt, de olyat, akinek nincsenek nyelvi problémái: a portugál Jorge Jesust. Akit a riói sajtó és a szurkolói had egyaránt túl öregnek és totálisan alkalmatlannak tartott, de végül a második légiós edző lett az argentin Carlos Volante után, aki országos bajnoki címet szerzett Brazíliában, és az első olyan légiós mester, aki nemzetközi trófeát nyert brazil klubbal!

Jesus és főnöke 2019 nyarán Európából erősített: jött támadó középső középpályás Rómából (Gerson), régóta kallódó védő Manchesterből (Pablo Marí), veterán balhátvéd Madridból (Filipe Luís), jobbhátvéd Münchenből (Rafinha), míg a szokásos topligás lehalászás ezúttal Léo Duartét (Milan) és Jean Lucast (Olympique Lyon) érintette.

Ezen a télen, a brazil főszezonban nagy meglepetésre sikerült a klubnál tartani Barbosát, akit ráadásul potom 17.45 millióért engedett el az Inter, pedig a mindössze 23 éves játékos megvédte brazil gólkirályi címét (korábban a Santosban szerepelt kölcsönben), a dél-amerikai BL-nek is aranycipőse lett, és a riói klubban 44 mérkőzésen 35 gólig és 11 gólpasszig jutott. Most a brazíliai vételi rekorder is ő lett!

A vén kontinensről, Firenzéből érkezett felnőtt válogatott kerettag támadó Pedro Guilherme, kölcsönbe, de 13+1 millió eurós vételi opcióval, a szélső Pedro Rochát az érte 12 milliót fizető Lokomotív Moszkva adta kölcsön egy évre, nyolcmilliós opcióval. A Lille14 milliót áldozott a szűrő Thiago Maia kegyeiért, akkori klubrekordot, most nyolcmillióért megvehető a kölcsön után, de a következő vételár fele még a franciáké lesz Maia az al-Hilalnak 7.4 millióért eladott Gustavo Cuéllar utóda lesz, Pablo Marít ötmillióért az Arsenal vitte el a télen kölcsönbe, kétszer ekkora opcióval (a helyére ingyen érkezett a Santostól a korábbi Real Madrid-kiszemelt Gustavo Henrique).

A télen ingyen klubot váltók álomcsapata (Transfermarkt)

A Portugáliából érkező szélső, Matheus Sávio közben Japánba igazolt, a Törökországban megfordult védő, Rhodolfo már a Coritiba csapatkapitánya, a Szpartak Moszkva és a selecao egykori erőssége, Romulo pedig már Kínában légióskodik.

Nem új dolog ez a „pálfordulás”, azaz hogy Európából erősít a brazil egylet: a kapus Diego Alves a Valenciától, a már visszavonult kollégája, Júlio César a Benficától, a még aktív karmester, Diego a Fenerbahcétől jött, a szélső Vitinhót 12 millióért vették a CSZKA Moszkvától 2018-ban. Előtte megfordult kölcsönben itt a világ egyik legjobban kereső futballistája, Darío Conca is.

Ami azonban újdonság: nagyon drága fiatal brazil játékosokat vettek a helyi Série A-ból. Paquetá, Renier és Vinícius Junior Flamengo-nevelés, lásd még az utánpótlás 2013-ban elkezdett reformját, de saját nevelés volt Adriano és Reinaldo is a régi nagy üzletek közül, akárcsak a ma már monacói Jorge.

Most 7.5 milliót adtak a Goiásnak a 166 centiméter magas szélsőért, a 23 esztendős Michaelért, ő az élvonalban 35 mérkőzésén 14 kanadai pontot szerzett, és hétmilliót kapott az Athletico Paranaense a középső védő Léo Pereiráért.

Apropó, Athletico Paranaense: Dorival mester új klubja tavaly 50 millió euróért adott el játékosokat, de ez már egy másik történet, a két csapat nemrégiben találkozott egymással, a brazil Szuperkupáért csaptak össze. A Flamengo nyert, három nullára, ezzel Jesus a Flamengo legsikeresebb edzője lett a XXI. században – és a Recopa Sudamericana döntőjének első mérkőzésén 2–2-t játszottak idegenben az Independiente del Valle ellen, 2800 méteres magasságban, majd odahaza simán, három nullára nyertek.

A Recopa Sudamericana tulajdonképpen a dél-amerikai szuperkupa, amelyért a Libertadores-kupa és a Copa Sudamericana győztese csap össze: nagyon úgy tűnik, a kontinens, és így az Európán kívüli világ jelenlegi legjobbja jelenleg a Flamengo.

Jesus pedig tavaly nyár óta hat trófeát nyert a csapattal, és a 65 esztendős trénerrel csupán négy mérkőzést vesztett a Flamengo!