Edzősors: Az NB I-ről is mindent tudok – Erwin Koeman

– Két évvel ezelőtt, áprilisban találkoztunk a Lánchíd lábánál, ahol fotósorozatot is készítettünk önről. Azóta járt Magyarországon?
– Azóta nem, sűrű időszak áll mögöttem – mondta Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya telefonos megkeresésünkre.

– Na igen, azóta Omán szövetségi kapitánya volt. Miért küldték el?
– Nehéz erre válaszolni. Nagyon szerettem ott élni, az emberek rendkívül kedvesek voltak, a hétköznapi élet egy európai ember számára már-már túlzottan nyugodt volt, mégis imádtam. A világbajnoki részvételért öt mérkőzést játszottunk, a csoportban a második helyen zártunk, ám a dohai Öböl-kupán vereséget szenvedtünk Szaúd-Arábiától, és bár nem jutottunk be az elődöntőbe, váratlanul ért, amikor megköszönték a munkámat. Tizenkét mérkőzésből kilencet megnyertünk, nem lehetett azt mondani, hogy agyba-főbe vertek volna bennünket. A szaúdiak elleni decemberi vesztes meccs volt az utolsó, amelyen irányíthattam a válogatottat. A kommunikáció a találkozót követően valamiért elcsúszott… Ettől függetlenül szép emlékeim vannak az ott eltöltött időszakról.

– Február elején tért haza Hollandiába, ha jól sejtem, azóta odahaza üldögél.
– Különös időszakot élünk, senki sem gondolta, hogy ilyen előfordulhat az életünkben. Magam is úgy érzem, mint sokan mások körülöttem: mintha egy film szereplői lennénk, mintha nem is velünk történne meg. De nem tudunk mit tenni, a családdal betartjuk a kormány által javasolt előírásokat, az ajánlásait teljes mértékig elfogadjuk.

– A gyerekek is odahaza vannak?
– A fiam Amszterdamban, a lányom húsz kilométerre, Tilburg városában lakik. Ezekben a hetekben nem találkozunk egymással, a világháló segítségével tartjuk a kapcsolatot. Hosszú, vontatott időszak elé nézünk.

– Pesszimista a jövőt illetően?
– Nem szeretnék az lenni, de… Kérdem én, hogyan akarnak újra futballmérkőzéseket rendezni, ha a másfél méter távolság sem elegendő a vírus elleni védekezésben. Hallottam, hogy Magyarországon egyre több klubnál végeznek kiscsoportos edzéseket, míg Hollandiában egyetlen klubnál sem vezettek be ilyen tréningeket. Minden futballista egyénileg készül, veszélyes időszakot élünk, és lássuk be, az egészség sokkal előrébb való, mint a sport, a labdarúgás.

– Ön szerint nem is lesz folytatás a bajnokságokban?
– Hollandiában lezártnak tekintik a bajnokságokat. Meg lennék lepve, ha máshol belátható időn belül mérkőzéseket lehetne rendezni. A stadionokba biztosan nem lehet beengedni a szurkolókat, annak pedig nem sok értelme van, hogy júliusban-augusztusban zárt kapuk mögött letudják a meccseket.

– Mihez kezd a rengeteg szabadidővel?
– Szerencsére naponta elmehetünk egyet sétálni, a feleségemmel sokat kerékpározunk is. Ennyi szabadságunk van ezekben a hetekben-hónapokban. Na és végre volt idő kipakolni a garázsba eltett dobozokat. Tíz éve költöztünk be a házunkba, néhány kartont azóta sem bontottunk ki. Most erre is volt idő. A kormány a hét elején dönt az újabb intézkedésekről. A gazdaság finoman fogalmazva is megsínyli ezt az időszakot, Hollandiában már most rengetegen vesztették el az állásukat, nem keresnek pénzt, márpedig ebből előbb-utóbb nagy probléma lesz.

– A futball nem is hiányzik?
– Dehogynem! Nagyon is. Olvasom a híreket, az NB I-ről is mindent tudok, két ott élő holland barátom is mindenről tájékoztat – na és a régi ismerősökkel, Kisteleki Istvánnal, Szekeres Tamással és Máté Csabával is tartom a kapcsolatot.

– Utóbbi beszámolt a Ferencváros Európa-liga meneteléséről?
– Néhány héttel ezelőtt beszéltem vele legutóbb. Előtte többször is beszámolt a tapasztalatokról, miként élték meg ezeket a mérkőzéseket, a sok utazást és a velük járó nyomást. Keményen dolgoztak, megérdemelték a jó szereplést.

– Öccsével, Ronalddal éveken át dolgoztak együtt Angliában. Nem vágyik a közös munkára?
– A magam útját szeretném járni. Ezt Ronald is megértette.

– Ronaldot a közelmúltban az FC Barcelonával boronálták össze. Volt alapja?
– Igen. De ismerem az öcsémet, gyerekkora óta arról álmodott, hogy egyszer ő irányíthassa a holland válogatottat. Most itt a lehetőség. Sokat beszélgetünk a futballról, szinte mindennap telefonálunk egymásnak. Ezekben a hetekben ő is odahaza üldögél, az Európa-bajnokságon szeretne jól szerepelni. Ez most minden vágya!

– Na és ön? Klubedző vagy szövetségi kapitány lenne inkább?
– Jó volt Ománban is dolgozni, de hogy merre vezérel a sors, egyelőre nehéz megmondani. Legyünk túl a vírus okozta nehézségeken. Ha olyan a munka, ha értelmesek a célok, a világ végére is elmegyek. Tényleg nyitott vagyok mindenre. Örömmel lennék újra szövetségi kapitány, de a klubedzői feladat legalább annyira érdekel. És mielőtt megkérdezné, természetesen a magyar élvonalban is szívesen dolgoznék. Ismerem a közeget, aligha érnének meglepetések.