Íme, a Dream Team, az első Barca Európa trónján!

Az FC Barcelona a fenti időszakban sok sikeres és kevésbé sikeres csapatot adott a futballtörténelemnek. Ezt az összes másik klubról is elmondhatjuk, tény azonban, hogy Dream Teamje csak a Barcának volt. Legalábbis a futballban, ugyanis éppen az 1992-es, barcelonai olimpián varázsolta el a világot Dream Team, azaz Álomcsapat néven az amerikai férfi kosárlabdacsapat (David Robinson, Patrick Ewing, Larry Bird, Scottie Pippen, Michael Jordan, Clyde Drexler, Karl Malone, John Stockton, Chris Mullin, Charles Barkley, Magic Johnson), és éppen ekkortájt élte fénykorát a Johan Cruyff vezette futballcsapat. Amelyben felnőtt egy bizonyos Pep Guardiola, aki aztán megismételte a nagy holland mutatványát: saját nevelésű és fiatalon megvásárolt spanyol tehetségekre alapozva, néhány kiemelkedő képességű légióssal megspékelve egy szuper csapatot hozott össze.

ARANYEMBEREK

Egy akkora klubnak, mint az FC Barcelona, a története tömve álomcsapatokkal: az 1899-ben alapított Barca nyert 26 bajnokságot és 30 Király-kupát, öt BEK/BL-t, négy KEK-et, három FIFA Klubvilágbajnokságot, azaz van hová felnőnie a mindenkori Barca-játékosnak. A klub történetének első két nagy korszakában is meghatározó szerepet töltöttek be a magyarok: az 1920-as években a zseniális kapus, Plattkó (külföldön Platko) Ferenc, akinek a szülei egyszerű napszámosok voltak, de róla már verset írtak spanyol költők, mert „platkómágnesként” vonzotta a labdát, ő később edzette is a csapatot; majd az ötvenes években Kubala László igazi klubikon lett, de Czibor Zoltán, Kocsis Sándor, Berkessy Elemér, Szalay Tibor is emlékezetes mérkőzéseket vívott a katalánoknál, akiknek kispadján ült Plattkó mellett Kubala és – ez a tény már kissé feledésbe is merült – a húszas években Pozsonyi Imre.

A SZÁRNYALÓ HOLLANDI

Érdekes, hogy Kubaláék nem tudták megnyerni a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, és ez nem jött össze a nagy Johan Cruyff első eljövetelekor sem. Igaz, három Vásárvárosok-kupája után legalább a Kupagyőztesek Európa-kupáját sikerült elhódítani, de azt is már a nagy hollandus távozása után, 1979-ben, a Migueli, Johan Neeskens, Juan Manuel Asensi, Carles Rexach, Hans Krankl sorral a kezdőben. Ez az év nemcsak ezért maradt emlékezetes, ekkor rakták le ugyanis a tehetséggyár, a La Masia rendszerének az alapjait! Amikor a háromszoros aranylabdás távozott, akkor lett elnök Josep Lluís Núnez, aki drága légiósokat vásárolt (az aranylabdás Allan Simonsen, a két brazil, Roberto Dinamite és Aloísio, az osztrák Krankl, a nyugatnémet Bernd Schuster, Diego Maradona, a skót Steve Archibald, a paraguayi Raúl Amarilla, Julio Cesar Romero páros, a walesi Mark Hughes vagy Gary Lineker, közülük kevesen váltak be), de a legnagyobb húzása az volt, hogy 1988-ban leültette a kispadra a nagy Johant. Akit egyébként már 1970-ben meg akartak venni, de akkor éppen nem lehetett légiósokat igazolni, majd később sikerült elhalászni a Real Madrid orra elől: a holland sztár nem akart olyan csapatban futballozni, amelynek köze van bármilyen diktatúrához, márpedig a királyi csapat Franco tábornok kedvence volt. Volt gerince a támadónak, a Real neki és az Ajaxnak is többet fizetett volna, és a futballista később olyannyira katalánná vált, hogy fiának is katalán nevet adott, holott azt tiltották az akkori spanyolországi törvények! Olcsón azért nem adta be a derekát az Ajax: 1973 áprilisában az Inter 600 ezer akkori fontot fizetett volna a támadóért, de erre a katalánok ráígértek, alaposan: 922 ezerért vitték el, világrekordért. Ez ma euróban kétmillió…

ÁLOMCSAPAT ÉPÜL, AZ ÁLLVÁNY ALATT KÉREM VIGYÁZZANAK!

Nagy szüksége volt Cruyffre Núneznek, aki ellen először a szélsőséges drukkerek lázadtak fel, majd a saját játékosai, Luis Aragonés edzősége alatt (ez volt a híres Hesperia mutiny, azaz a Hesperia-lázadás, mert a Hesperia nevű hotelben gyűltek össze a játékosok, hogy szövetkezzenek a szerintük szűkmarkú elnök lemondatására). Nem meglepő módon az új mesternek nagytakarítást kellett csapnia: elengedett 18 játékost, vett 12-t, és felvitte a nagyok közé a későbbi remek, harcos középpályást, Guillermo Amort. A legtöbb pénzt, hárommillió mai eurót a válogatott balhátvédért, Miquel Solerért adta (ő később a Realban és az Atlético Madridban is játszott), és szerencsés kézzel vásárolgatott, mert a vékonyka irányító, José Mari Bakero, az apró termetű, 172 centiméter magas támadó, Txiki Begiristain, a középső védő Ricardo Serna, a colos ék, Julio Salinas, a 170 centiméter magas szűrő, Eusebio és a jobbhátvéd Luis López Rekarte (az ő testvére, Aitor López szintén spanyol válogatott volt) a későbbi sikerek főszereplői lettek. Nem futott be Barcelonában Romer(it)o mellett a friss olimpiai ezüstérmesként érkező brazil védő, Aloísio sem, ő később a Portóban lett alaptag, majd José Mourinho jobbkeze, és nem vált be a védő Manolo Hierro sem (ő a Real-ikon Fernano Hierro bátyja). Másfél millió euróért érkezett az Espanyoltól egy középcsatár, egy bizonyos Ernesto Valverde. A legnevesebb távozó a „szőke angyal”, Schuster volt, akit a Real vett meg, és akkor elképesztően nagy fizetést, évi egymillió dollárt adott neki. Núnez jól taktikázott: az edzővel visszanyerte a szurkolók bizalmát, és a nyári kétmilliárd pezetás (euróban ez 16 millió sincs) rekordösszeg elköltése után senkinek sem lehetett egy szava sem rá.

MINDEN KEZDET NEHÉZ

Maradtak sztárok a régiek közül is (Andoni Zubizarreta, Ramón Alexanko, Julio Alberto, a középpályás Roberto, Lineker), az előző idényben elért bajnoki 6. helyet egy ezüstéremre javították – ne feledjük, a Real Madridot akkor a Camacho, Sanchís, Gallego, Gordillo, Martín Vázquez, Schuster, Hugo Sánchez, Butragueno, Santillana sor erősítette – , de megnyerték a KEK-et, ráadásul a bombaerős Sampdoria ellen! A Pagliuca, Cerezo, Vialli, Mancini fémjelezte genovai csapat a Barca kedvenc ellenfelévé vált… Mivel a katalán klubnál már akkor is a minden volt a minimum, a bajnoki cím és a Király-kupa-arany eléréséhez Cruyff megvette a holland söprögetőt, a bombalábú Ronald Koemant, s az új játékmester a dán Michael Laudrup lett (ő nem parádézott a Juventusnál, de a holland mester bízott benne). A változás nem olyan lett, mint remélték: a bajnoki ezüst bronzra változott, a Valencia is megelőzte őket, és ugyan Salinas továbbra is szórta a gólokat, és Koeman is 18-szor volt eredményes abban is idényben, a KEK-ben a második körben kiütötte őket az Anderlecht, előtte az európai Szuperkupában a Milannal nem bírtak. Ez az idény mégsem egy elpocsékolt idény: ekkor alapozta meg Cruyff a későbbi sikercsapatot. Koeman egyébként a kor legdrágább védője lett, 825 millió pezetáért vették, ez euróban 5.7 millió, a klubrekorder Maradonáért 1.2 milliárd pezetát adtak.

MEGJÖTT A SZUPERFEGYVER

Cruyff igazi nehézfegyvert kért és kapott: a neveletlen, kezelhetetlen, de európai aranycipősként érkező Hriszto Sztoicskovot, érkezett még egy karizmatikus középső védő, Nando, és felkerült az ifiből Albert Ferrer, aki szintén meglehetősen alacsony volt (170 centiméter), mint annyi társa, ebben a tekintetben is a későbbi aranycsapat elődje lett a Dream Team. A hazai kupa legalább meglett, így a KEK-ben villoghattak egy kicsit, legalábbis amíg a fináléban a Manchester United meg nem verte őket, ráadásul a Barcától eltanácsolt Mark Hughes góljaival. Hanem a bajnokságban nem volt kegyelem, hatéves kihagyás után bajnok lett a csapat, Sztoicskov házi gólkirálysága mellett. Aki egyből közönségkedvenc lett, miután első mérkőzésén győztes gólt vágott az Espanyolnak, majd a Real elleni derbin megtaposta reklamálás közben a játékvezető lábát, és ezért kéthónapos eltiltást kapott… Belefért Koeman súlyos sérülése és Cruyff szívműtétje is, a lábadozás idején a kispadon Rexach ült, aki ezt jelentette a kórházban lévő főnökének a Bilbao elleni idegenbeli 6–0-s siker után: „Ne aggódj, Johan, a gépezet tökéletesen működik!”.

ÉS KÉSZ IS A DREAM TEAM!

A kapuból kirobbanthatatlan volt a fiatalon is viharvert veteránnak kinéző, a Carles Busquets (Sergio édesapja!), Jesús Angoy kettős kispadoztató Zubizarreta, elé 1991 nyarán megvette Cruyff Koeman párjának Miguel Ángel Nadalt, aki innentől kedve kirobbanthatatlan lett a spanyol válogatottból is. Beceneve mindent elárul róla: Vadállatnak hívták hívei és rettegői, de szabadrúgásai is veszélyesek voltak, nem csak a könyöke. Első idényében Koemannal együtt 19, majd 15 gólt szereztek! Csereként bevethető volt középen Nando, a bal oldalon az Atléticótól vett Juan Carlos, a jobbon Nando, a duplatüdejű Ferrer és a mára tökéletesen elfeledett, hatszoros spanyol válogatott Cristóbal Parralo. Ugyan már 35 esztendős volt Alexanko, aki még 1980-ban került a klubhoz, de a söprögető tízszer szerepelt abban az idényben, és a keret tagja volt még a középhátvéd Serna is, ő 22-szer léphetett pályára, főleg Koeman kiesése idején. Alexankót anno Kubala vitte a Barcához, az 1988-as Király-kupa-döntő egyetlen gólját a bekk szerezte, a Bakero-féle Sociedad ellen. A bajnoki cím után frissített picit középpályáján Cruyff: Laudrup mellé megvette az Ajaxtól a fifikás Richard Witschgét (akkor még csak három légiós szerepelhetett egy csapatban), és végleg felvitte az ifik közül a húszéves Guardiolát. Aki 1992 nyarán BEK-győztes és olimpiai bajnok lett, majd megkapta az Európa legjobb fiataljának járó Bravo-díjat! A két légiós karmester mellett – a holland 33-szor, a dán 48-szor lépett pályára az 1991–1992-es szezonban, utóbbi lőtt 16 gólt is – ott volt még Bakero (43 mérkőzés, 15 gól!) is, a védekezés Eusebio és Amor feladata volt, és ők sem álltak hadilábon a gólszerzéssel, együtt egy tucatig jutottak. A jobb oldal az 1991-ben a bajnokság legjobbjának megválasztott Goikoetxea felségterülete volt, a bal a fontos gólok nagymesteréé, a klub Cruyffot követő aranylabdásáé, Sztoicskové (21 góllal zárta a szezont) és Begiristainé (9), de mindketten szerepeltek elöl csatárként Julio Salinas (9) mellett. A nevekből is látszik talán, hogy érdekes módon baszk magja volt Katalónia ékességének (Goikoetxea, Alexanko, Begiristain, Zubizarreta, Salinas, Bakero). Ha már Bakero: őt Javier Clemente ajánlotta be a Barcához, mert sokáig úgy volt, hogy ő lesz a klub új edzője Aragonés után, de aztán beadta a derekát Cruyff. Begiristain Bakeróval együtt érkezett, eleinte a holland nem szimpatizált vele, de meggyőzte őt a játékos – aki nagyon gyorsan megtanult katalánul, és a szurkolók ezért a szívükbe zárták.

VÉGRE EURÓPA TETEJÉN!

A Barca az új idényben megvédte bajnoki címét, megnyerte a hazai Szuperkupát, de mi volt ez ahhoz képest, hogy tavasszal elhódította a BEK-et, ráadásul ezen a néven az utolsó ilyen sorozatot! A legcsodálatosabb az, hogy egy ekkora klubnak ilyen sokat kellett várnia első BEK-sikerére, 1992. május 20-án a Sampdoriát verte meg Ronald Koeman 112. percben szerzett, szabadrúgásnak álcázott föld-levegő rakétájával. A Samp hiába erősített akkorra már a Vierchowod, Katanec, Lombardo, Silas, Buso ötössel, a Zubizarreta – Ferrer, R. Koeman, Nando – Guardiola (Alexanko, 112.) – Eusebio, Bakero, Laudrup, Juan Carlos – Sztoicskov, Julio Salinas (Goikoetxea, 65.) csapattal nem bírt. Koeman gólját később a klubtörténet legfontosabb találatának választották, a sorozat legmelegebb pillanatát egyébként a Kaiserslautern otthonában élték át a katalánok, de végül Koeman előreívelését a mezőny legkisebbje, Bakero a kapuba fejelte, és továbbjutottak. Két elveszített BEK-döntő után nyert a Barca, amely lendületet kapott a ligában is, de a bajnoki aranyhoz kellett az utolsó fordulóban a Tenerife, amely legyőzte a Real Madridot.

PEDIG JÖTT ROMÁRIO IS

Cruyff a nagy sikerek után csak a védelmén változtatott picikét, és a bajnoki arany ismét emlékezetes módon került hozzájuk (a Real újra kikapott a legvégén Tenerifén), meglett a Werder Bremen ellen az európai Szuperkupa, de az akkor induló BL-ben kiestek a CSZKA Moszkva ellen, a hazai kupából kiejtette őket a Real, a Világkupa-döntőt elveszítették a Sao Paolo ellen, az 1994-es világbajnok, Raí nagy mérkőzésén. Ahol mind a négy légiósát szerepeltethette Cruyff, de állandó volt a veszekedés közöttük (érkezett melléjük még a horvát középpályás, Goran Vucevic is), és összekapott a mester Núnezzel is. Mindez nem gátolta meg őket az újabb bajnoki címben, immáron a rekordvétel Romárióval a fedélzeten, aki első idényében 32 találatot szerzett – azonban a BL-döntőben a Milan súlyos, 4–0-s vereséget mért rájuk. Romário mellett csak a saját nevelésű balhátvéd, Sergi volt új ember a fedélzeten, illetve csereként beszállt az 1992 nyarán vett szélső, Quique Estebaranz. A vereség véget vetett az aranykornak: Laudrup megsértődött, hogy ő lett a negyedik, így nem játszó légiós (a sorozat gólkirálya, Koeman mellett Sztoicskov kezdett közülük), Zubizarreta megorrolt, hogy a hibáit az orra alá dörgölték, a fékezhetetlen vadóc Romário összeveszett az edzőjével, Julio Salinas elugrott történelmet írni a SuperDeporba, Goikoetxea a Bilbaóhoz távozott, a Valencia megvette Juan Carlost. Egy bajnoki 4. hely és egy újabb pocsék félidény után Cruyff lemondott, átadva helyét Rexachnak, 11 nagy trófea elhódítása után. Jellemző módon abban az idényben a bajnokságban a házi gólkirály Óscar García volt, tíz góllal, minden sorozatot figyelembe véve Meho Kodro, 15 találattal. A gigászok hagynak csak igazán nagy űrt maguk után…

ÖRÖKSÉG

Remek csapat volt Cruyffé, látványos futballal („Salid y disfrutad!”, azaz „Menjetek, és élvezzétek!”, ezzel küldte pályára csapatát a Sampdoria elleni BEK-döntő előtt), az ajaxos, sokpasszos, dominálós iskola átplántálásával (igen, a tiki-taka alapja, miszerint ha nálunk a labda, biztosan nem lő gólt az ellenfél), de mindenekelőtt a győztes mentalitás elültetésével örökre megváltoztatta a klubot. „Soha nem lesz még egy olyan periódusa a klubnak, mint a Dream Team érája, mert elsőként ők törtek meg egy hosszú, sikertelen időszakot. Louis van Gaal, Frank Rijkaard és én tettünk még néhány dolgot a klubtörténelemhez, de ezek egyike sem történt volna meg, ha nincs a Dream Team. Cruyff felépített egy katedrálist, a mi dolgunk ezt fenntartani és renoválni” – mondta Guardiola, aki egykori mesterét megelőzve lett a Barca legeredményesebb edzője. Guardiola kiemelte azt is, hogy sok alacsony termetű játékostársa volt, a korszellem ellenére: Cruyff nélkül nem lehetett volna a Xavi, Iniesta, Messi-féle Barcelona sem. „Sok trófeát nyertünk, de ha ki akarok emelni valamit abból a korszakból, az a csapatszellem. Barátok voltunk, jó volt a légkör az öltözőben, azt hiszem, ez volt a legfontosabb” – összegzett Laudrup.

1986
Érkezett: Lineker (Everton, 3 200 000 mai euró), Hughes (Manchester United, 3 000 000), Zubizarreta (Bilbao, 1 900 000), Roberto (Valencia, 750 000)
Távozott: Pichi Alonso (Espanyol)

1987
Érkezett: I. Goikoetxea (Osasuna), C. Busquets (Barcelona B)
Távozott: Hughes (Bayern München, kölcsönbe), Archibald (Blackburn, k.), Marcos Alonso (Atlético Madrid)

1988
Érkezett: Soler (Espanyol, 3 000 000), Bakero (Sociedad, 2 200 000), Begiristain (Sociedad, 2 200 000), Valverde (Espanyol, 1 500 000), Serna (Sevilla, 1 250 000), Aloísio (Internacional, 1 200 000), Julio Salinas (Atlético Madrid, 1 100 000), Unzué (Osasuna, 1 100 000), Eusebio (Atlético Madrid, 1 100 000), M. Hierro (Valladolid, 900 000), López Rekarte (Sociedad), Romero (Fluminense), Amor (Barcelona U19)
Távozott: Schuster (Real Madrid), Raúl Amarilla (Olimpia Asunción), Manolo (Murcia), Archibald (Hibernian), Calderé (Betis), Nayim (Tottenham), Migueli (visszavonult), Hughes (Manchester United, 2 750 000)

1989
Érkezett: R. Koeman (PSV, 5 670 000), M. Laudrup (Juventus, 3 000 000)
Távozott: Lineker (Tottenham), Carrasco (Sochaux), Romero (Puebla)

1990
Érkezett: Sztoicskov (CSZKA Szófia, 3 000 000), Nando (Sevilla), Ferrer (Barcelona B)
Távozott: L. Milla (Real Madrid, i.), Aloísio (Porto), Roberto (Valencia), M. Hierro (Tenerife), Unzué (Sevilla), Valverde (Bilbao)

1991
Érkezett: Richard Witschge (Ajax, 3 630 000), Nadal (Mallorca, 1 250 000), Parralo (Logronés, 400 000), Juan Carlos (Atlético Madrid), Guardiola (Barcelona B)
Távozott: López Rekarte (Deportivo La Coruna), Soler (Atlético Madrid), Julio Alberto (vv.)

1992
Érkezett: Alfaro (Zaragoza, 1 500 000), Vucevic (Hajduk Split, 500 000), Quique Estebaranz (Tenerife), Soler (Atlético Madrid)
Távozott: Serna (Deportivo La Coruna), Parralo (Oviedo), Nando (Sevilla)

1993
Érkezett: Romário (PSV, 12 000 000), Sergi (Barcelona B), Óscar García (Barcelona B)
Távozott: Quique Estebaranz (Sevilla, 1 000 000), Alfaro (Santander, i.), Richard Witschge (Bordeaux), Soler (Sevilla), Alexanko (vv.)

1994
Érkezett: Eskurza (Bilbao, 4 000 000), Hagi (Brescia, 4 000 000), Abelardo (Gijón, 3 000 000), Escaich (Gijón, 1 200 000), Lopetegui (Logronés, i.), Kornyejev (Espanyol, i.), Jordi Cruyff (Barcelona B), Roger García (Barcelona B)
Távozott: M. Laudrup (Real Madrid, 9 600 000), Julio Salinas (Deportivo La Coruna, 2 400 000), Zubizarreta (Valencia, 2 100 000), Juan Carlos (Valencia, 900 000), Romário (Flamengo), I. Goikoetxea (Bilbao)

1995
Érkezett: Kodro (Real Sociedad, 5 500 000), Cuéllar (Betis, 3 000 000), Prosinecki (Oviedo, 3 000 000), Popescu (Tottenham, 2 800 000), Figo (Sporting CP, 2 500 000), De La Pena (Barcelona B), Celades (Barcelona B), Christiansen (Barcelona B)
Távozott: Sztoicskov (Parma, 11 000 000), Begiristain (Deportivo La Coruna, 2 500 00), R. Koeman (Feyenoord, 2 000 000), Eskurza (Valencia, 2 000 000), Escaich (Albacete, 700 000), Kornyejev (Heerenveen, i.), Eusebio (Celta Vigo, i.)