UEFA: „Ez nem a megfelelő eljárás” – Ceferin fenyegeti a belgákat

Vágólapra másolva!
2020.04.03. 18:13
null
Aleksander Ceferin kizárással fenyegeti a belga klubokat a nemzetközi kupákból (Fotó: AFP)
Az európai kupaküzdelmekből való kizárással fenyegette meg a belga szövetséget Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke amiatt, hogy befejezettnek nyilvánította az ország bajnokságát a koronavírus-járvány miatt.

 

„Ez nem a megfelelő eljárás, a szolidaritás nem egyirányú utca. Nem lehet segítséget kérni, aztán önhatalmúlag eldönteni, hogy mi legyen” – mondta a ZDF német televíziónak a szlovén sportdiplomata.

„A belgák és mindazok, akik hasonló lépésen gondolkodnak, a részvételüket kockáztatják a következő európai kupaszezonban” – hangsúlyozta.

A belga szövetség (KBVB) csütörtökön közölte, hogy az alapszakasz vége előtt egy fordulóval félbeszakítja a Jupiler Pro League-et, és nem rendezi meg a rájátszást, a bajnoki címet pedig az FC Bruges-nek osztja ki. A döntésben szerepet játszott, hogy a KBVB már teljes egészében megkapta a szezonra a televíziós közvetítési jogokból származó pénzt, amelyet nem is kell visszafizetnie. Sok más európai bajnokságban ugyanakkor végig kell játszani a szezont ahhoz, hogy a nemzeti szövetségek hozzájussanak a közvetítési bevételekhez.

A KBVB pénteki reakciójában közegészségügyi és gazdasági okokkal magyarázta a pontvadászat lezárását. Egyúttal hozzátette, nem ért egyet az UEFA felfogásával, miszerint kényszeríti a bajnoki idény folytatását a jelenlegi krízishelyzet közepette, és kizárással fenyeget a következő kontinentális kupaidényből. A kommüniké hangsúlyozza: a KBVB és a Pro League egyaránt elkötelezett támogatói a szolidaritásának az európai labdarúgásban, ennek jegyében született a döntésük is.

Az UEFA még csütörtökön levelet küldött 55 tagszervezetéhez, amelyben tudatta, a kontinentális sorozatokban való szereplés a befejezett bajnokságok végeredményétől függ. Ezért az idő előtt véget érő pontvadászatok kétségeket vetnének fel ennek a feltételnek az érvényességét illetően. Az állásfoglalás szerint a következő hónapokban jó eséllyel újraindulnak, és július-augusztusban lezárulnak a nemzeti bajnokságok, ezért korai és jogtalan lépés ezeket befejezettnek nyilvánítani.

Legfrissebb hírek

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
18 órája

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Váltás a kispadon, új vezetőedzővel kezdi meg a rájátszást az Anderlecht

Minden más foci
2025.03.20. 19:50

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
2025.03.05. 22:49

Hiányzik neki a válogatott, Courtois szeretne visszatérni

Minden más foci
2025.02.24. 10:43

Szoboszlaiékra a PSG vár, madridi derbi is lesz a BL-nyolcaddöntőben

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 11:51
Ezek is érdekelhetik