Liga 1: rutinos légiós igazolt a Sepsihez – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.08.11. 16:56
Tapasztalt horvát középpályást igazolt a Sepsi OSK, a 33 éves Adnan Aganovic egyéves szerződést kötött a Román Kupa-döntős székelyföldi csapattal.

A játékos nem először szerződött a Liga 1-be, 2013 és 2017 között 92 mérkőzésen 12 gólt szerzett az FC Brasov, a Viitorul és az FCSB színeiben. Azóta megfordult a görög Larisszánál és a török Altaynál, majd az előző szezonban a ciprusi AEL Limassolnál futballozott.

Bukaresti sajtóhírek szerint a bajnok CFR spanyol kapusa, Jesús Fernández is Sepsiszentgyörgyön véd majd kölcsönjátékosként. A 32 éves kapus két éve igazolt Kolozsvárra, de ezalatt csak 10 mérkőzésen védett, télen kölcsön is adták a görög Panetolikosznak. Négy évig, 2010 és 2014 között a Real Madrid játékosa volt, ám az első csapatban csak két alkalommal védett – ám 2014-ben így is Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatta magát. Numancia, Levante, Granada, Cádiz és Leonesa voltak további spanyolországi állomásai, utóbbitól került 2018-ban Kolozsvárra.


Legfrissebb hírek

Megszakította vereségsorozatát, de továbbra is osztályozós helyen a Sepsi

Minden más foci
3 órája

Négyszer talált be a Farul Sepsiszentgyörgyön, gödörben a piros-fehérek

Minden más foci
2025.04.12. 18:00

Hiába a több mint félórás emberelőny, kikapott a Petrolultól a Sepsi

Minden más foci
2025.04.04. 21:30

Zordabb idők – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.04.03. 23:16

Dorinel Munteanu vereséggel mutatkozott be a Sepsi OSK kispadján

Minden más foci
2025.03.28. 21:29

Aranygeneráció a Sepsinél: Dorinel Munteanu az új edző

Minden más foci
2025.03.18. 22:16

Új vezetőedzője lett a Sepsi OSK-nak a kínos vereség után – hivatalos

Minden más foci
2025.03.17. 23:13

Sepsi OSK: kellemetlen vereség az alsóházi nyitó mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.17. 21:12
Ezek is érdekelhetik