Sepsi OSK: vége a hatnapos vakációnak, indul a felkészülés

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.08.12. 14:01
null
Panajotisz Delijanidisz (sárgában) a Sepsinél folytatja (Fotó: Getty Images)
A sepsiszentgyörgyi játékosok hatnapos vakációja szerdán ért véget, a csapat elkezdte alig tíznapos felkészülést az liga 1 augusztus 22-én rajtoló új idényére. Közben görög védőt szerződtetett az OSK.

A védelem mindkét oldalán bevethető Panajotisz Delijanidisz az OFI Kréta csapatától szerződött egy évre a székelyföldi klubhoz. A korábbi görög utánpótlás-válogatott, 23 éves játékos korábban szerepelt a PAOK és a szlovákiai Nagymihály csapataiban is.

Delijanidisz a Sepsi ötödik bejelentett igazolása ezen a nyáron Bogdan Mitrea (belső védő, Spartak Trnava), Vlad Mitrea (középpályás, Lokeren), Bryan Nouvier (Rakow Czestochowa) és Adnan Aganovic (középpályás, AEL Limasszol) után.

Szintén egy évre lett a Sepsi játékosa a bajnok CFR-től érkező Jesús Fernández Collado. A Real Madridban is megfordult 32 éves spanyol kapus legutóbb kölcsönjátékosként a görög Panetolikoszban szerepelt.

A korábban szintén bejelentett Alexandru Greab viszont nem marad a csapatnál, a közös megegyezéssel távozó kapus szerdán a liga 2-ből feljutó FC Argeshez igazolt.

Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója a Nemzeti Sportnak elmondta, a felkészülés alatt szeretnének egy edzőmérkőzést is játszani a másodosztályú FK Csíkszereda ellen, de az időpontban még nem egyeztek meg.

Legfrissebb hírek

Bernd Storck távozik a Sepsi OSK-tól – hivatalos

Minden más foci
2024.09.05. 09:17

Négygólos mérkőzésen őrizte meg bajnoki veretlenségét a Sepsi

Minden más foci
2024.08.05. 20:50

Ez már mélyrepülés, egyhuzamban hatodszor kapott ki a Sepsi

Minden más foci
2023.10.19. 18:50

Tovább tart a Sepsi vesszőfutása, könnyedén nyert a CFR

Minden más foci
2023.10.05. 18:52

Sepsi: Dumitrescu klubrekordért igazolhatott a Slavia Prahához

Minden más foci
2023.09.05. 06:45

A Sepsi győzelemmel hangolt az Ekl-meccsre – Orbán Viktor a helyszínen szurkolt

Minden más foci
2023.07.21. 17:23

Helyzeteket igen, szabályos gólt nem hozott a Sepsi bukaresti vendégjátéka

Minden más foci
2023.07.14. 22:39

Edzősors: 18 napig tartott Joao Janeiro craiovai kalandja – hivatalos

Minden más foci
2023.06.21. 12:36
Ezek is érdekelhetik