Női foci: Marozsán három újabb trófeával bővítené gyűjteményét

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.06. 17:55
null
Marozsán Dzsenifer újabb trófeákat nyerne (Fotó: AFP)
A labdarúgó Marozsán Dzsennifer három újabb trófeával bővítené gyűjteményét a mostani szezon végén, azaz ismét szeretné a Lyon együttesével elhódítani a francia bajnoki címet és a Francia Kupát, valamint kiharcolni a Bajnokok Ligája-győzelmet.

A 28 éves budapesti születésű, de már 100-szoros német válogatott középpályás az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kiemelte, októberben lesz tíz éve, hogy a nemzeti csapatban szerepel, és bár vannak nem túl kellemes emlékei is, az Európa-bajnoki és az olimpiai győzelem a legszebbek közé tartozik.

Klubjával, a francia Lyonnal kapcsolatban elmondta, minden évben az a céljuk, hogy minden lehetséges trófeát megnyerjenek, ez azonban idényről idényre egyre nehezebb.

„Minden csapat arra vár, hogy végre győzzenek ellenünk, éppen ezért fantasztikus siker, hogy sorozatban ötször is el tudtuk hódítani a Bajnokok Ligája-serleget” – jelentette ki Marozsán, akinek a tavalyi, budapesti finálé különösen kellemes emlék.

A játékost múlt héten az előző BL-idény legjobb középpályásának választották az európai szövetségnél (UEFA). Ennek kapcsán kifejtette, nagyon örül és nagyon büszke az elismerésre, de szerinte bármelyik csapattársa ugyanúgy megérdemelte volna, mert nagyon sokat köszönhet nekik.

Marozsán 2016 óta erősíti a Lyont, amellyel egymás után négyszer nyerte meg a BL-t és a francia bajnokságot, míg a Francia Kupát eddig három alkalommal hódította el.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
15 órája

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2025.04.16. 09:16

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2025.04.16. 09:03

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.15. 09:00

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00

Csoportban jobb – Bács Zoltán publicisztikája

Minden más foci
2025.04.06. 23:13

Népsport: csak majdnem lettek Puskások

Népsport
2025.04.05. 09:10
Ezek is érdekelhetik