Liga 1: veretlen maradt idegenben az újonc Arad

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 20:21
null
Veretlen maradt idegenben az újonc Arad (Fotó: UTA Arad/Facebook, archív)
Veretlen maradt idegenben az újonc UTA a román labdarúgó-élvonalban: az aradi együttes vasárnap este az FC Hermannstadt ellen játszotta ötödik döntetlenjét. A mérkőzést a nagyszebeni csapat stadionjának felújítása miatt Medgyesen rendezték meg, zuhogó esőben.

 

A találkozó rosszul indult az UTA számára, Bright Addae kapufáról bepattanó fejesével már az 5. percben vezetést szereztek a hazaiak. 1–0

A mérkőzés elején csak hosszú labdákkal próbálkozó aradiak azonban fél óra után átvették a játék irányítását, szünet után pedig szinte csak nekik volt helyzetük, de Cristiano Figueiredo szebeni kapus eszén sokáig nem tudtak túljárni. A távolról is bátran próbálkozó vendégeknek végül egy szabadrúgásból sikerült az egyenlítés, Ioan Hora 17 méterről lőtte félmagasan a kapu bal oldalába a labdát. 1–1

A láthatóan jobb erőnlétben lévő UTA-nak a győztes gól már nem jött össze az utolsó negyedórában, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó. A 10 pontos Hermannstadt a hatodik, a 8 pontos UTA pedig a kilencedik helyre lépett előre a táblázaton.

LIGA 1
7. FORDULÓ

FC Hermannstadt–UTA Arad 1-1 (Addae 5., ill. Hora 75.)

Legfrissebb hírek

Dorinel Munteanu vereséggel mutatkozott be a Sepsi OSK kispadján

Minden más foci
2025.03.28. 21:29

Kapaszkodik az utolsó szalmaszálba a Sepsi

Minden más foci
2025.02.24. 17:58

Hiába Tamás Márk gólja, Ianis Stoica mesterhármasa többet ért – kikapott otthon a Sepsi

Minden más foci
2025.02.14. 17:56

A Sepsi még megszorongatni sem tudta Bukarestben a bajnokot

Minden más foci
2025.02.09. 18:52

Videó: Zsóri sarokkal szerzett győztes gólt Miriutáék ellen

Minden más foci
2025.02.06. 19:52

A Sepsi 26 éves védője Bukaerestbe igazol

Minden más foci
2025.01.22. 12:54

Győzött, és megelőzte aradi riválisát a Sepsi

Minden más foci
2024.10.19. 17:06

Liga 2: tovább növelte előnyét az FK Csíkszereda

Minden más foci
2024.10.07. 21:16
Ezek is érdekelhetik