NL: Shaqiri tesztje negatív, elutazik Spanyolországba

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.08. 16:01
null
Az UEFA döntésén múlik Shaqiri játéka Spanyolország ellen (Fotó: AFP)
Negatív lett a második koronavírustesztje Xherdan Shaqirinek, az angol bajnok Liverpool svájci válogatott labdarúgójának, aki két nappal ezelőtt még pozitív mintát szolgáltatott.

 

A svájci szövetség (SFV) csütörtökön közölte: a 28 éves futballista elutazik a nemzeti csapattal Spanyolországba, az együttes következő Nemzetek Ligája-csoportmérkőzésére. Hozzátették: arról viszont az európai szövetség dönt majd, hogy a szombati találkozón a történtek ismeretében Shaqiri pályára léphet-e vagy sem.

A 82-szeres válogatott szélső legutóbb tavaly júniusban játszott a nemzeti együttesben.

Svájc szerdán barátságos mérkőzésen otthon 2–1-re legyőzte a horvátokat. A szombati összecsapás után kedden ugyancsak NL-találkozón Németországba látogat.

A szintén svájci válogatott kerettag Manuel Akanji (Borussia Dortmund) továbbra is elszigetelve marad, miután, bár tünetmentes, a szerdai tesztje pozitív lett.

NEMZETEK LIGÁJA
4. CSOPORT
Október 10.
20.45:
Ukrajna–Németország
20.45: Spanyolország–Svájc

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 2 1 1 5–1 +4 4
2. Ukrajna 2 1 1 2–5 –3 3
3. Németország 2 2 2–2 0 2
4. Svájc 2 1 1 2–3 –1 1

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi üzent a törökök elleni visszavágó után: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

Magyar válogatott
2025.03.26. 10:28

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.25. 22:40

„Ma a franciák voltak a jobbak” – Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.03.24. 11:40

Álom, valóság – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.22. 23:29

Gartenmann bemutatkozott a svájci válogatottban, csapata döntetlent játszott Belfastban

Minden más foci
2025.03.21. 23:10

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Hat magyar konzul lesz jelen a Törökország–Magyarország NL-osztályozó helyszínén

Magyar válogatott
2025.03.20. 09:55

Sallai nem utazott el Isztambulba, kihagyja a törökök elleni meccset

Magyar válogatott
2025.03.19. 19:36
Ezek is érdekelhetik