NL: visszavonul a válogatottól a románok kapusa

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.11.19. 13:19
null
Visszavonul a román válogatottól Tatarusanu (Fotó: AFP)
Visszavonul a nemzeti együttesből Ciprian Tatarusanu, a román válogatott első számú kapusa és csapatkapitánya. A 34 éves kapus a román szövetség honlapján közzétett levélben jelentette be döntését és búcsúzott el a szurkolóktól.

„Már az év eleje óta foglalkoztatott a visszavonulásom időpontja. Több mint egy évtizeden át játszottam Romániáért, becsülettel és büszkeséggel, minden alkalommal hálával a meghívásért és a lehetőségért, hogy magamra ölthetem a legfontosabb mezt, amelyről gyerekkorom óta álmodtam” – írja Ciprian Tatarusanu, aki szerint most, egy selejtező ciklus végén jött el az ideje, hogy átadja a helyét egy új generációnak.

A bukaresti születésű Tatarusanu 2006-ban, a besztercei Gloria csapatában mutatkozott be a román élvonalban, 2008-ban szerződött a FCSB-hez, 2014 óta pedig az egyetlen rendszeresen topligában szereplő román futballista volt, a Fiorentina, a Nantes, a Lyon, majd nyártól a Milan játékosaként. Utóbbi két csapatában ugyan csak Anthony Lopes, majd Gianluigi Donnarumma tartalékja volt, de a válogatottban, amelyben 2010-ben mutatkozott be, továbbra sem forgott veszélyben a helye, akárki is volt a szövetségi kapitány. Ő védett a 2016-os Európa-bajnokságon is, 73 válogatottsága a negyedik legtöbb a román kapusok között, Bogdan Stelea (91), Bogdan Lobont (85) és Silviu Lung (77) után.

NEMZETEK LIGÁJA, A B1-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Ausztria 6 4 1 1 9– 6 +3 13
2. Norvégia 6 3 1 2 12– 7 +5 10
3. Románia 6 2 2 2 8– 9 –1 8
4. Észak-Írország 6 2 4 4–11 –7 2
Legfrissebb hírek

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
54 perce

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Elhagyhatja a Milant a nyáron a francia légiós

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:42

Saját magát verte meg a Milan Torinóban; kínkeservesen harcolta ki a győzelmet az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.22. 22:44

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14

BL: nem csak egyjátékosnyi a különbség a Milan és a Feyenoord között

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 11:12

Kiváló mérkőzésen játszott döntetlent a Lazio a Napolival; nehezen nyert otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2025.02.15. 22:45

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22
Ezek is érdekelhetik