Uruguay: Látom, hogy egyre több magyar van a topligákban – Diego Forlán

– Hogy telnek a napjai, mennyire hiányzik a futball?
– Élvezem, hogy több szabadidőm van, mint korábban, és így jóval több időt tölthetek a családommal – mondta a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban Diego Forlán, akit tavaly szeptemberben menesztettek a Penarol kispadjáról. – Természetesen a futball hiányzik, bízom benne, hogy hamarosan ismét edzőként dolgozhatok majd valamelyik uruguayi klubnál. Addig is a La Liga nagyköveteként igyekszem minél több interjúkérésnek eleget tenni.

– Játékosként híres volt arról, hogy mindkét lábbal jól és erősen lőtt. Igaz, hogy profiként rengeteget gyakorolt úgy, hogy a falnak rugdosta a labdát?
– Igen, és imádtam. Sajnos manapság már nem igazán csinálom, de valóban nagyon sokat segített abban, hogy mindkét lábammal jól tudjak lőni.

– Bizonyára sokan emlékeznek a 2010-es világbajnokságon lőtt góljaira. A Ghána elleni negyeddöntőben, a Hollandia elleni elődöntőben és a németek elleni bronzmeccsen is elképesztően nagy gólt rúgott. Később a torna legjobbjának választották, de klub-és válogatott szinten is sok trófeát nyert. Melyik mind közül a legkedvesebb?
– Nehéz bármelyiket kiemelni, mindegyik emlékezetes valamiért. De talán a kétezertizenegyben nyert Copa América sikerre vagyok a legbüszkébb. Egyrészt a válogatottal nyert trófeák mindennél értékesebbek, másrészt a családom miatt nagyon közel áll a szívemhez az a diadal. Az édesapám, Pablo Forlán játékosként egyszer az anyai nagypapám, Juan Carlos Corazzo edzőként kétszer nyerte meg a Copa Américát. Így a világon a miénk az egyetlen család, amelyik négyszer győzött a kontinenstornán. Szívmelengető érzés.

– Azt olvastam, hogy klubszinten az Atlético Madridnál töltött időszakára emlékszik vissza a legszívesebben.
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy az volt az egyik legszebb időszak. Nagyon szerettem az Atléticóban játszani, különleges légkör jellemzi a klubot, de a Manchester Unitednél vagy a Villarrealnál is nagyszerű éveket töltöttem. Ezek ugyanolyan fontos állomásai voltak a karrieremnek. Az Atléticós időszakra azért is emlékszem vissza szívesen, mert akkoriban volt a kétezertízes világbajnokság, akkor lettem másodszor spanyol gólkirály, és akkor nyertük meg az Európa-ligát.

– Kit tart minden idők legjobb uruguayi labdarúgójának?
– Lehetetlen lenne bárkit kiemelni, mindenki más miatt volt meghatározó alakja a válogatottnak. Ami igazán számít, hogy voltak, vannak és lesznek is kiváló labdarúgóink. De gyerekkoromban természetesen az édesapám volt az, akire a leginkább felnéztem, olyan akartam lenni, mint ő.

– Magyarorszáon is sokan kedvelik a világbajnokságon rendre jól szereplő, emlékezetes meccseket játszó uruguayi válogatottat. Mi a nemzeti csapat titka?
– A rengeteg munka, a küzdőszellem, és a harciasság. Ez mindenkiben megvan, aki pályára lép a válogatottban. Hatalmas megtiszteltetés, ha valaki felhúzhatja a címeres mezt, magától értetődő, hogy a játékosok a maximumot nyújtják, és mindent megtesznek azért, hogy minél sikeresebb legyen Uruguay.

– Nemrég hazánkban is pályára lépett a válogatottjuk. Látta 2019-ben a Puskás Aréna nyitó mérkőzését?
– Természetesen, igyekszem a válogatott minden meccsét megnézni. Nehéz összecsapás volt, de végül Edinson Cavani és Brian Rodríguez góljaival nyertünk kettő-egyre.

– Ezen kívül mennyit tud a jelenlegi magyar futballról?
– Vadócz Krisztián Indiában és Hongkongban is a csapattársam volt, majd a játékosom lett a Penarolnál, nagyszerű ember, örülök, hogy Uruguayban játszik. Eleinte sokan kételkedtek benne, de bizonyította, hogy itt is megállja a helyét. Igaz, amióta nem én vagyok az edző, valamivel kevesebb lehetőséget kap, de nem lehet panasz a játékára. Ezen kívül látom, hogy egyre több magyar futballista van az európai topligákban. Van egy játékosuk a Mainzban, a Leipzigből pedig természetesen ismerem Gulácsi Pétert, és Szoboszlai Dominikot. Utóbbival a nemzetközi sajtó is egyre többet foglalkozik, még csak húszéves, de nagy tehetség, hatalmas jövő áll előtte. Biztos vagyok benne, hogy sokan szeretnék követni a példáját. Fontos lenne, hogy minél több fiatal magyar játékos jusson el erre a szintre, mert ezáltal még több hazai példaképe lehetne a gyerekeknek.