Világhódító FIFA-elnök – száz éve foglalta el tisztségét Jules Rimet

 

„A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke is elmondhatja, amit annak idején V. Károly olyan büszkén hirdetett: a nap az ő birodalmában sohasem nyugszik le” – jegyezte meg munkatársáról és főnökéről, Jules Rimet-ről a magyar futballpápaként emlegetett Fischer Mór, aki 1927-től a FIFA alelnökeként szolgálta a sportág ügyét. Néhány napja volt száz éve annak, hogy a francia sportvezetőt 1921. március 1-jén a FIFA elnökének választották, és elkezdhette harminchárom éven át tartó munkáját a szervezet élén (mellette 1919 és 1942 között a Francia Labdarúgó-szövetség elnöki tisztségét is betöltötte). Posztjától az 1954-es világbajnoksággal búcsúzott, az akkor már nyolc éve a nevét viselő Jules Rimet-kupa átadása volt jóformán az utolsó elnöki tette, az NSZK–Magyarország (3:2) döntő után készült emblematikus fényképeken a trófeát Fritz Walter német csapatkapitánynak átnyújtó szemüveges úr helyét hamarosan a belga Rodolphe Seeldrayers foglalta el.

A tisztségéből távozó francia úriember két évvel később, 83 évesen hunyt el. A személyét övező megbecsülésről sokat elmond az 1956. júniusi Népsport-cikk, amely a Bp. Honvéddal hazánkban megmérkőző Racing Paris klubvezetője, ifjabb Jules Rimes tapasztalatairól számolt be.

„– Íme, ez hát a kék Duna!
A galambősz Jules Rimet, a Racing Paris alelnöke mondja ezeket a szavakat, miközben kisétálunk a Duna partjára, a Margitszigeten.
– Olyan sokat hallottam már Budapestről, most mindent egyszerre szeretnék látni. Hiába, apám vére hajt.
Őszinte tisztelettel nézünk az ősz férfire, akinek apja több mint harminc éven át irányította a világ labdarúgását. Az idősebb Jules Rimet, a FIFA volt elnöke javaslatára született a labdarúgó-világbajnokság rendszere, s az ő általa alapított kupáért csapnak össze négyévenként a világ legjobb futballegyüttesei.”

Mint ismert, először 1930-ban, Uruguay-ban rendezték meg a Rimet gyermekének tekintett világbajnokságot. Ha fellapozzuk a korabeli Sporthírlapot, érzékletes helyszíni beszámolót találunk arról, miként fogadták a montevideói kikötőben a fedélzetén az európai futballvezetőkkel befutó tengerjárót.

„Tegnap érkeztek meg az európaiak. Szokatlan késés, tizenegy óra, ennyi az óceánon sem szokásos már. A Ponte Verde olasz hajó fedélzetén jöttek az európaiak, a belgák, franciák és románok, akikhez útközben csatlakoztak a brazilok. A kikötő tehát zsúfolva emberekkel, újságírók egész regimentje sorakozott fel. És ezen a hajón jön a FIFA két vezére, Jules Rimet és Fischer Mór. Én ezért mentem ki a hajóhoz. A tengerészeti rendőrség a kikötőparancsnok intézkedésére drótkötélsodronyból kordont húzatott, másképpen ezzel a lelkes tömeggel nem lehet bírni. És a hajó nem is köthetne ki. Mikor leeresztik a horgonyt és kivetik a leszállóhidat, külön engedélyem lévén, elsőnek futok fel a hajóra. Akivel szembeütközöm, Fischer Mór, nagyot kiált: Szervusz Iván!
A tágas hajósétányon megnéznek bennünket, amint örülünk egymásnak. Egy perc sincs az egész, mert már itt vannak a kollégák, a fényképészek hada, egy szót többé váltani nem lehet. Fischer Mór hősiesen tűri az ostromot. Aztán vége ennek is, Rimet vezetésével a franciák partra lépnek. A tengerészek zenekara a francia himnuszt játssza, zsivaj, pokoli forgatag, Montevideo most kezdi világbajnoki napjait élni... Mindenki siet a szállására. Rimet és Fischer Uruguay állam vendége, őket a különleges eleganciájú Hotel Parque-ban szállásolták el.”

Az uruguayi világbajnokság a labdarúgás globalizálódásának kulcsmozzanataként rögzült, ráadásul jelentős újításnak számított, hogy az olimpiával ellentétben részt vehettek rajta a hivatásos futballisták is. Azonban az 1930-as év eseményei között magyar szempontból szintén kiemelendő a FIFA júniusban tartott XIX. kongresszusa. A hazánk fővárosában tartott esemény a Bristol Szállóban rendezett ismerkedési vacsorával kezdődött, a Sporthírlap beszámolója szerint  „...Rimet, a FIFA elnöke francia nyelvű beszédében köszönte meg a fogadtatást és annak a reményének adott kifejezést, hogy a budapesti kongresszus értékes munkát fog végezni”.

A francia FIFA-elnök egyébként több alkalommal járt hazánkban, Nagy Béla Fradi-klubtörténész szerint például az 1935-ös főiskolai világbajnokság alkalmával tiszteletét tette az Üllői úti stadionban, azt pedig a korabeli sajtóból tudjuk, hogy a Magyar Labdarúgók Szövetsége (MLSZ) alapításának huszonötödik évfordulóján, 1926-ban is részt vett az ünnepségeken. Elmondott díszbeszéde német nyelven maradt fenn a Pester Lloyd című újság tudósításában – nem árt idézni néhány mondatot a profi-amatőr szétválás lázas és vitákkal terhes időszakában kifejtett gondolatokból.

„Az amatőrség minden sportág első feltétele; ez a helyzet a labdarúgással is. Eleinte csak szórakozásból játszottak, a nézők pedig bámészkodtak minden megfontolás nélkül. De ahogy a futball sportja fejlődött és vonzotta a nézőket, a sportklubok vezetői kitalálták, hogy fizessenek a nézők. Ettől kezdve a professzionalizmus elkerülhetetlenné vált. Senki sem tudja jobban értékelni a futball sportjának nevelési értékét, mint én. Ez a sport folyamatos fizikai felkészülést igényel azoktól, akik gyakorolják, erőteljes ösztönzőt jelent a testnevelés számára. Szükséges is építeni rá: aki űzi, elengedhetetlen erkölcsi erényekre tesz szert, például a fegyelem szellemére, a szolidaritás eszméjére és az őszinte kötelességtudatra, ugyanakkor felelősségérzésre is, hiszen egyetlen játékos hibája miatt az egész csapatot megbüntethetik. (...)
Helyénvaló, ha a játékosok túlnyomó többsége számára az amatőrség az iránymutató. De integrált amatőrségnek kell lennie, és ahhoz, hogy elősegítse az integrált amatőrséget, a labdarúgás jelenlegi fejlődése mellett szinte minden országban meg kell erősíteni a professzionalizmust. Meg kell szüntetni a képmutatás, a ravaszkodás rendszerét! A futball fejlődése három egymást követő fejlesztési szakaszon ment keresztül. Az első volt az amatörizmusé, a második a színlelt amatörizmusé, a harmadik pedig az amatőrség és a professzionalizmus párhuzamos létezéséé.
Magyarország szenved majd otthon maradt játékosai alacsonyabb minősége miatt, mert a tehetségesebbeket, a megbecsültebbeket külföldre csábították, arra biztatták, hogy hagyják el hazájukat, és erősítsék szomszédos országok csapatait. Ők voltak a magyar futball terjesztői külföldön. A FIFA kötelessége azonban fenntartani a rendet, felügyelni a sportágban a nemzetek integritását.”

Rimet beszéde folytatásában köszönetet mondott a budapesti meghívásért, méltatta a magyar labdarúgás erejét, és kijelentette:  „A magyar futball már régóta a szárazföldi futball modellje, és különösen Budapestet tekintik a szárazföldi futball hivatalos egyetemének.”

Ami a FIFA szerepét illeti, a kérdésről még egy évvel korábban, egy Nemzeti Sportban szemlézett Kicker-interjúban tartott tüzes hangú eszmefuttatást Rimet elnök. És a felvetett kérdések mintha közel száz évvel később sem veszítették volna el érvényüket...

„Ami pedig az amatőr-professzionista kérdést illeti, Prágában már úgy össze-vissza bonyolódott a vita, hogy nem volt más mentség, mint újabb egy évre provizóriumot teremteni. Ne feledjük el, hogy a FIFA hatásköre kiterjed szinte az egész földgömb területére és hogy ilyenképpen az amatőrség egyöntetű szabályozása szinte a lehetetlenséggel határos, azt mindenki be fogja látni. Más szabályok lesznek jók és helyesek Patagóniában és mások Finnországban. De különben is, ennél a kérdésnél még súlyosabb probléma vetődött fel: vajon mi a FIFA? Szövetségek laza köteléke, valami központi közvetítő szerv vagy pedig törvényhozási joggal felruházott felettes hatóság, amely rákényszerítheti akaratát az egyes tagszövetségekre? És még ez a főkérdés sincs tisztázva!”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. március 6-i lapszámában jelent meg.)