Amikor a bajnoki cím sem volt elég Fehérváron

Amely nagyon-nagyon sokáig emlékezetes lesz, nem is annyira a Videoton bajnoki címéről, hanem arról, hogy tavasszal a Magyar Labdarúgó-szövetség visszavonta négy, egyébként benn maradó csapat licencét, a Lombard Pápa és a Dunaújváros pedig magától omlott össze és esett ki.

A Kecskemét is túllépett már fénykorán, nézzük csak, hogy már októberben mit írt Darko Pavicsevics, a KTE montenegrói csatára ügyében a Hivatásos Labdarúgók Szövetsége!

„Hat éve játszom az NB I-ben, de ilyen még nem történt velem. Előbb kiraktak az első csapat keretéből, mivel az egyik edzés előtt csak a másodedzőnek szóltam, hogy sürgős elintéznivalóm miatt ki kell hagynom egy foglalkozást. Ezt követően az U21-es csapathoz száműztek, már nem öltözhettem a csapattársaimmal, a közös étkezéseken sem vehettem részt. Sajnos július óta nem kapok fizetést, legutóbb az egyhavi bérem negyedét fizették ki. Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot, semmi mást nem szeretnék, csak azt, amihez értek: futballozni. Ráadásul idén augusztusban kétéves szerződést írtam alá. Az elnök szinte könyörgött… – most pedig ezt teszik velem. Sajnos szóba sem állnak velem, ezért nem tudom megbeszélni velük a problémát. Belebetegedtem a helyzetbe, gyakran vagyok lázas, az orvosok szerint lelki eredetű a problémám. Sokáig nem bírom már, ezért az ügyvédemmel előbb egy felszólítást küldünk a klubnak, hogy tartsák be a szerződésben foglaltakat, ha ez nem fog bekövetkezni, akkor kénytelenek leszünk az MLSZ-hez és a FIFA-hoz fordulni.”

Pavicsevics pedig még a jobb légiósok közé tartozott, Magyarországon a Zalaegerszegben és a Kecskemétben 113 mérkőzésen 72 kanadai pontot gyűjtött. Albániában és Ausztriában játszott még egy picit, harmincévesen már vissza is vonult.

Miközben elindult a csúcs felé a taoéra, egymás után adták át a szebbnél szebb, modernebbnél modernebb stadionokat, vészesen csökkenni kezdett az átlagnézőszám: kitört a vita az MLSZ és az ultrák, illetve a szurkolók egy része között, ráadásul a Nyíregyháza és a Pécs mellett kizárták a Győrt is, amelyet a Qaestor összeomlása temetett maga alá nagy hirtelen. Érdekes a nyírségiek esete, ott nem lehetett hallani pénzügyi gondokról, mint a többi érintett csapatnál, itt egy addigra már el is felejtett légiósnak tartoztak.

Török Gábor MLSZ-elnökségi tagot idézzük: „A szurkolók dühe inkább a klubvezetők felé kellene hogy irányuljon, nem az MLSZ felé. A Szparinak 2015 márciusáig kellett volna rendeznie a Diego Balbinot felé fennálló tartozását, ám ennek csak 2015 májusában tett eleget. Hogy gondolkodtunk-e a mérséklésen? Sajnáljuk a Nyíregyházát, mert tudjuk, hogy rendezettek a viszonyok a klub háza táján, de nincs olyan, hogy valaki »féllicencet« kap”.

A Nyíregyháza másként is beárazta az NB I-et, hiszen egymilliárd forintos kártérítést kért a kizárásért, de nem nyerte meg e pert, nem mellékesen a Pécsi MFC, a Nyíregyháza, a KTE és a Bíró Péter tulajdonos által magával rántott Pápa az NB II követelményeinek sem felelt meg!

Ami a mi témánkat, a légiósokat illeti, mint láthattuk, sok vendégmunkást foglalkoztató, nagy tehetségeket és parádés melléfogásokat bemutató klubokat veszített el az élvonal, de maradt még ott légiós!

A bajnok Vidit például a portugál José Gomes helyett immáron a spanyol Joan Carrillo vezette, Burcsa Győző pedig elkezdte sportigazgatói karrierjét Fehérváron. A spanyol szakember dolgozott korábban Paulo Sousa és Gomes stábjában is. Az európai kupakudarc után ősszel menetelésbe kezdett a Mirko Ivanovszki, Kees Luijckx, Szufian Csakla, Dinko Trebotic, Marko Pajac ötössel erősítő csapat, majd klubcsúcsot jelentő 71 ponttal lettek az elsők, hét pontot verve a Ferencvárosra. De tavasszal Burcsa egyre elégedetlenebb volt, szerinte Carrillo nem épített be a leendő távozók helyére új játékosokat, így „figyelmen kívül hagyta a klub hosszú távú stratégiai érdekeit, ezzel szakmai, erkölcsi és anyagi kárt is okozott”.

Ugyanis már télen kiderült, hogy nyáron többen távoznak a Viditől, Burcsa tavasszal a helyetteseiket játszatta volna, míg Carrillo érthető módon ragaszkodott a már bizonyító emberekhez. „A – minden valószínűség szerint – távozónak számító Nikolics Nemanja, Stopira és Sándor György pótlására céligazolással olyan játékosokat szerződtettünk, akik a mienknél jóval előrébb járó klubokban, bajnokságokban is bizonyítottak. Rémi Maréval, Ivanovszki és Luijckx, amikor lehetőséget kaptak, megmutatták, hogy megfelelő szintű játékosok. Sajnos az ő beépítésük nem történt meg időben, és ennek következtében most olyan hátrányba kerültünk, ami komoly gondot jelent a BL-selejtezőre történő megfelelő felkészülésben” – jelölte meg a spanyol szakember menesztésének fő okát a sportigazgató májusban.

Talán éppen a viták miatt nem tudott duplázni a Carrillo-csapat, a Magyar Kupa-döntőben a Fradi lemosta őket a pályáról. A négy zöld-fehér gól különösen annak ismeretében sok, hogy a Vidi az egész bajnoki idényben, azaz harminc mérkőzésen összesen 14 gólt kapott, miközben Fehérváron csak a DVSC, a DVTK és az ETO tudott gólt szerezni – és ők is még ősszel!

A döntőre a Vidi és az FTC is 8-8 légióst nevezett, a két kispadon összesen öt külföldi szakember foglalt helyet. Thomas Doll és segítője, a gombfocigyűjtők régi ismerőseként üdvözölt Ralf Zumdick a bajnoki ezüst mellé elvitték a székházba az MK- és a Ligakupa-aranyat is, ez utóbbi sorozat búcsúzott „végre”, sok-sok komolytalan és csupán maroknyi néző által követett mérkőzés után. Az utóbbi trófeát Debrecenből vitte haza a Fradi, éppen a DVSC-t megverve a döntőben, akkor a hazaiaknál két légiós volt kerettag, Dusan Brkovics és Rene Mihelic, a fővárosiaknál szintén ennyi légiós lépett pályára Philipp Bönig és Vladan Csukics személyében.

Felejthetetlen órákat okozott a szerzőnek a régi MLSZ-adatbankokból kibogarászni a Ligakupában anno bevetett légiósokat, mert egy időben próbajátékosokat is lehetett szerepeltetni a sorozatban, akár egy másik csapat igazolt profiját is. A magyar fiatalok ellenben nem profitáltak annyit ebből a sorozatból, mint azt az MLSZ szerette volna, és amiért tulajdonképpen létrejött a sorozat.

Dollnak új csapatot kellett építenie, az idény során összesen 21-en érkeztek, és 21-en távoztak: Bosnjak Predrag 100 ezer euróba került, Mateo Pavlovic, Stjepan Kukuruzovic, Benjamin Lauth, Emir Dilaver, Tomislav Havojic és Michal Nalepa ingyen érkezett, Cristian Ramírez 360 ezer euróért (de 1.5 millióért távozik majd). Muhamed Besicért akkor 4.8 millió eurót fizetett az Everton (nem mindet a Fradinak, csak az összeg harmadát, a többi a korábbi kluboké és az ügynököké lett), Holman Dávid 100 ezer euróért kelt el, míg az ennyiért vett Bosnjak összesen hat meccsig jutott az Üllői útiaknál. A horvát középpályás duónak, Kukuruzovicnak és Havojicnak nem ment, de a többi új légiós megállta a helyét, sőt mai is megállnák, ha a Fradiban maradnak. Ramírez játékjoga per pillanat 6.5 millió eurót ér, Pavlovic topligában szerepel, Dilaverért egymillió eurót fizetett tavaly a Caykur Rizespor, Nalepa stabil kezdő a lengyel ligában, amit kevés arra megforduló honfitársunk mondhatott el magáról.

A legnagyobb reményekkel az ötszörös válogatott német támadót, Benjamin Lauthot fogadták, de a VfB Stuttgart és a HSV egykori támadója a Fradiban 31 meccsen végül csak 6 gólt és 3 asszisztot hozott a konyhára. Érdekes, ezeket mind a bajnokságban hozta össze, de utoljára novemberben jegyzett kanadai pontot! Szintén ötszörös válogatott a belga szélső, Roland Lamah, aki az Anderlecht, az Osasuna és a Swansea City után mindenképpen ki szerette volna próbálni magát az NB I-ben is, ahol végül az egyik legjobb légiós lett. Ő már 33 éves, egy éve nincs klubja, előtte az MLS-ben kalandozott, kész csoda, hogy a télen nem keresték őt hazánkból… A szélső 71 magyarországi fellépésén 16 gólt lőtt, és adott 21 gólpasszt, de éppen ott nem tudott ő sem segíteni a csapaton, ahol a legjobban kellett volna: a nemzetközi kupákban.

A Puskás Akadémia és a Debrecen a teljes idényben élvezhette a vadonatúj csodastadionját: a felcsútiaknál eleve kevés légiós szerepelt, és hatójuk közül csak Braniszlav Danilovics, Sztefan Denkovics, Renato Kelic és Fábio Guarú kapott komolyabb szerepeket, a Lokiban egytucatnyi légiós tartozott a kerethez a bajnokság indulása és zárása között, legalább nyolc bajnokiig l'Imam Seydi, Igor Morozov, Rene Mihelic, Nenad Novakovics, Ibrahima Sidibé, Dusan Brkovics, Selim Bouadla és Alekszandar Jovanovics is eljutott, másként nézve csak Joel Damahou-t nem volt érdemes a keretben tartani, a többieket igen. A vezetőség is hasonló módon gondolkodott, mert Damahou-val hamar szerződést bontottak – a játékos unokatestvére volt az a Steve Gohouri, aki 2015-ben hunyt el, tragikusan fiatalon, a neve a PSG-ből, a Bolognából és a Mönchengladbachból lehet ismerős, és láthattuk őt a 2010-es világbajnokságon is.

Dalibor Volas esetét az előző részben bővebben megénekeltük, a most kisvárdai Lucas nem sokkal a bajnoki rajt után távozott Debrecenből, végleg, hogy egy szlovákiai kitérő után érkezzen meg a Rétközbe.

Mint látjuk, szerencsére találni arra példákat, hogy légióst eleve alapembernek igazoljanak, és tartsanak meg a keretben.

Az ebben az idényben a harmadik helyre befutó MTK-nál Federico Groppioni, Dragan Vukmir, Konsztantinosz Ikonomu, Khaly Thiam, Sergio Tamayo és Myke Bouard Ramos alkotta a „kontingenst”, közülük Groppioni cserekapus volt, a görög hátvéd éppen csak beleszagolt a Ligakupa légkörébe, Ramos rendre sérüléssel bajlódott, ő egyébként is csak napokat töltött az MTK-nál: a nyáron megvették a Kisvárdától, de kölcsön is adták ugyanoda, az NB III-ba. És ugyan Ramos a télen megérkezett az MTK-hoz, de február elején visszatért a Várdához. A sérülékeny támadó 2020 nyara óta immáron magyar állampolgár is.

Apropó, aki nem olvasta volna a sorozat első részét: az erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarokat a különböző adatbankok román, jugoszláv vagy ukrán játékosként tüntetik fel, de éppen 2020-ban legalább ezeken a hasábokon tegyük tisztába e dolgokat: ők bizony magyarok, magyar labdarúgók. De: azok a magyar gyökerekkel rendelkező játékosok, akik nem a magyar válogatottat erősítették, légiósként szerepelnek sorozatunkban, hiszen ők önként döntöttek egy másik nemzeti csapat mellett. Ugyanilyen egyszerű a nem magyar születésű, semmilyen magyar rokoni szállal nem rendelkező labdarúgók esete, ők addig számítanak légiósnak, amíg meg nem kapták a magyar állampolgárságot, és be nem mutatkoznak a válogatottunkban: ilyen volt például a Vasile Miriutából lett Miriuta László vagy Leandro, aki 2003-ban tette le a magyar állampolgársági esküt, és lett előbb U21-es, majd felnőtt válogatott. De úgy is mondhatnánk: nem tekintünk minden akkor jogilag, papíron külföldi játékosnak számító labdarúgót légiósnak.

De Thiammal jól járt az MTK, később anyagilag is, a spanyol Tamayo ellenben csalódást okozott. A Logronéstől ingyen megszerzett középcsatár 402 percet kapott a bajnokságban és az MK-ban, kanadai pontot nem szerzett, majd visszatért oda, ahonnan jött – a spanyol harmadosztályba. A Ligakupában azért csak lőtt egy gólt, de maradjunk annyiban, a magyar játékosok hozták a sikereket akkor a kék-fehéreknek.

Az MTK stadionépítés miatt a Bozsik-stadionban volt otthon, felújítás zajlott Dunaújvárosban is (a városnak nincs szerencséje, vagy szép stadionja van, vagy jó csapata, a kettő egyszerre csak elvétve volt jellemző), nem segített még a jó nevű Samuel Ato sem.

Érdekes, hogy a bajnokság legfiatalabbjai között két légiós is akadt: az adatbankok tanúsága szerint a csak szlovák állampolgársággal rendelkező páros, András Lenárt és László Bénes is a Győr felfedezettje. Mindketten szlovák válogatottak, előbbi később a Vidihez igazolt, majd elkallódott, utóbbi ma a Mönchengladbach profija. Bénes ezt nyilatkozta később az Új Szónak: „Ajánlgatták nekem a magyar állampolgárságot, de nem fogadtam el. Nem is gondolkoztam ezen a lehetőségen, eldöntöttem, hogy szlovák válogatott akarok lenni”. Tiszta sor, ezért lett Bénes a sorozatunkban felnőtt szlovák válogatottként László Bénes.

De kik voltak a légiósok közül azok, akik emelték a magyar labdarúgás színvonalát?

Mivel hajlamos arra az ember, hogy az idő múlásával egyre kevesebb konkrétumra emlékezzen, és inkább érzelmi alapon ítélkezzen, ezért segítségül hívjuk a Nemzeti Sport osztályozókönyvét, ennek alapján állítottuk össze az évad legjobb légióstizenegyét is.

A TIZENÖT LEGJOBB IDEGENLÉGIÓS

Filipe Oliveira (portugál, Videoton, 3.8), Tomas Tujvel (szlovák, Kecskemét, 3.7), Zoran Kosztics (szerb, Diósgyőr, Nyíregyháza, 3.7), Roland Lamah (belga, Ferencváros, 3.7), Asmir Suljic (bosnyák, Újpest, 3.7), David Mateos (spanyol, Ferencváros, 3.6), Somália (brazil, Ferencváros, 3.6), Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia, 3.6), Paulo Vinícius (brazil, Videoton, 3.6), Miroszlav Grumics (szerb, Diósgyőr, 3.5), Stopira (zöld-foki-szigeteki, Videoton, 3.5), Marko Vukaszinovics (montenegrói, Kecskemét, 3.5), Dusan Brkovics (szerb, Debrecen, 3.5), Eke Uzoma (nigériai, Pécs, 3.5), Senad Husic (bosnyák, Diósgyőr, 3.5)

Az MLSZ szerint az Év idegenlégiósa Muhamed Besic, az Év edzője Joan Carrillo. Utóbbi a HLSZ, azaz a Hivatásos Labdarúgók Szervezete szerint is az idény legjobb edzője lett

AZ ÉV ÁLOMCSAPATA AZ OSZTÁLYZATOK ALAPJÁN

Tomas Tujvel (szlovák, Kecskemét, 3.7) – Lázár Pál (Debrecen, 3.6), Juhász Roland (Videoton, 4.3), Kádár Tamás (Diósgyőr, 3.8), Korhut Mihály (Debrecen, 3.6) – Varga József (Debrecen, 3.9), Elek Ákos (Diósgyőr, 3.9) – Bódi Ádám (Debrecen, 3.9), Gera Zoltán (Ferencváros, 3.8), Filipe Oliveira (portugál, Videoton, 3.8) – Nikolics Nemanja (Videoton, 4.1)

A B-csapatban David Mateos, Stopira, Somália és Lamah is helyet kapott. Juan Calatayud és Dibusz Dénes hiába játszott kiemelkedően, nem kaptak annyi osztályzatot, hogy rangsorolni lehessen őket.

AZ IDEGENLÉGIÓSOK ÁLOMCSAPATA

Tomas Tujvel (szlovák, Kecskemét, 3.7) – Paulo Vinícius (brazil, Videoton, 3.6), David Mateos (spanyol, Ferencváros, 3.6), Stopira (zöld-foki-szigeteki, Videoton, 3.5) – Filipe Oliveira (portugál, Videoton, 3.8), Zoran Kosztics (szerb, Diósgyőr, Nyíregyháza, 3.7), Somália (brazil, Ferencváros, 3.6), Marko Vukaszinovics (montenegrói, Kecskemét, 3.5), Roland Lamah (belga, Ferencváros, 3.7) – Miroszlav Grumics (szerb, Diósgyőr, 3.5), Asmir Suljic (bosnyák, Újpest, 3.7)

CSAPATOK ÉS LÉGIÓSOK

Videoton: Uros Nikolics, Filip Pajovics, Milan Perics (szerbek), Juan Calatayud, Álvaro Brachi (spanyolok), Paulo Vinícius, Edson Farias (brazilok), Stopira (zöld-foki-szigeteki), Kees Luijckx (holland), Szufian Csakla (marokkói), Marco Caneira, Filipe Oliveira, Jucie Lupeta, Vítor Gomes (portugálok), Rémi Maréval (martinique-i), Dinko Trebotic, Marko Pajac (horvátok), Arturo Álvarez (salvadori), Mirko Ivanovszki (macedón), Muhammad Candé (bissau-guineai)
Ferencváros: David Mateos (spanyol), Mateo Pavlovic, Stjepan Kukuruzovic, Tomislav Havojic (horvátok), Emir Dilaver (osztrák), Michal Nalepa (lengyel), Cristian Ramírez (ecuadori), Philipp Bönig, Benjamin Lauth (németek), Vladan Csukics (szerb), Somália (brazil), Stanley Aborah, Roland Lamah (belgák), Arsenio Valpoort, Jack Tuijp (hollandok), Ulysse Diallo (mali), Muhamed Besic (bosnyák), Rostislav Prokop (szlovák)
MTK: Federico Groppioni (olasz), Dragan Vukmir (szerb), Konsztantinosz Ikonomu (görög), Khaly Thiam (szenegáli), Sergio Tamayo (spanyol), Myke Bouard Ramos (brazil)
Debrecen: Vukasin Polekszics (montenegrói), Nenad Novakovics, Dusan Brkovics, Alekszandar Jovanovics (szerbek), Igor Morozov (észt), l'Imam Seydi, Joel Damahou, Selim Bouadla (franciák), Rene Mihelic, Dalibor Volas (szlovénok), Ibrahima Sidibé (szenegáli), Lucas (brazil)
Paks: –
Újpest: Jonathan Heris, Jérémy Serwy (belgák), Dávid Hudák (szlovák), Darwin Andrade (kolumbiai), Rodrigo Rojo (uruguayi), Loic Nego (francia), Nemanja Andrics, Marko Dmitrovics, Filip Sztaniszavljevics, Dusan Vasziljevics (szerbek), Bojan Szankovics, Nebojsa Koszovics, Mihailo Perovics (montenegróiak), Aaron Addo (ghánai), Szandro Cvejba (orosz), Berat Ahmeti (koszovói), Asmir Suljic (bosnyák), Enisz Bardi (macedón), Dani Ponce (spanyol), Kim Ojo (nigériai), Aristote Mboma (finn), Bavon Tshibuabua (közép-afrikai köztársaságbeli)
Diósgyőr: Ivan Rados (horvát), Nenad Rajics, Miroszlav Grumics, Lazar Marjanovics, Drazsen Okuka, Milos Krsztics (szerbek), William Alves (brazil), Kim Ho Jong (dél-koreai), Senad Husic (bosnyák), Julian Jenner (holland), Georges Griffiths (elefántcsontparti), Augusto Batioja (ecuadori)
Győr: Lubos Kamenár, Marián Had, Jaroslav Cellar, András Lénárt, László Bénes (szlovákok), Milos Kocsics, Lazar Sztanisics, Nikola Trajkovics, Nemanja Andrics (szerbek), Michal Svec, Marek Strestík (csehek), Djordje Kamber, Miroslav Stevanovic (bosnyákok), Luis Ibánez (argentin), Marko Dinjar, Valentin Babic (horvátok), Vladica Brdarovszki (macedón), Rafe Wolfe (jamaicai), Dan Bucsa (román), Rok Kronaveter (szlovén), Leandro Martínez (olasz), Njongo Priso (kameruni), Giorgi Kvilitaia (grúz)
Kecskemét: Tomás Tujvel (szlovák), Dejan Karan, Nebojsa Szkopljak, Sztojan Pilipovics, Sztefan Radoja, Vladan Szavics (szerbek), Ivan Lovric (horvát), Henritse Eninful (togói), Marko Vukaszovics, Darko Pavicsevics (montenegróiak), Bebeto (szenegáli), Fótyik Dominik (szlovák)
Puskás Akadémia: Braniszlav Danilovics, Sztefan Denkovics (szerbek), Harsányi Zoltán, Lubos Hajduch (szlovák), Renato Kelic, Marin Ljubicic (horvátok), Fábio Guarú (brazil)
Pécsi MFC: Vukasin Polekszics, Branko Pauljevics (szerbek), Danijel Romic, Andrej Causic, Mario Tadejevic, Ivor Weitzer (horvátok), Manjrekar James (kanadai), Branko Ojdanic (bosnyák), Eke Uzoma (nigériai), Milos Pejakovics (montenegrói), Dimitar Makriev (bolgár)
Nyíregyháza: Volodimir Ovszienko (ukrán), Deniss Ivanovs (lett), Mihael Kovacevic (svájci), Mohamadou Abdouraman (kameruni), Igor Zofcak, Juraj Halenar (szlovákok), Zoran Kosztics, Borisz Zsivanovics (szerbek), Zurab Arziani, Dato Darcimelia (grúzok), l'Imam Seydi (francia)
Budapest Honvéd: Relu Stoian, Lucian Ionescu, Anatolis Alexis Sundas (románok), Josip Elez, Ivan Lovric (horvátok), Alekszandar Ignjatovics, Jevrem Kosznics, Josip Projics, Bratiszlav Punosevac (szerbek), Andrea Mancini, Raffaele Alcibiade (olaszok), Kristi Marku (albán), Aníbal Godoy, Azmahar Ariano (panamaiak), Marko Vidovics (montenegrói), Jean-Pierre Morgan (francia), Patrick Ikenne-King (nigériai), Jesús Meza (venezuelai), Cristian Portilla (spanyol), Lucas Ontivero (argentin), Thomas Job (kameruni), Abdul Kader Keita, Kandia Traoré (elefántcsontparti), Ayub Daud (szomáliai), David Izazola (mexikói), Francis Koné (togói), Souleymane Youla (guineai), Jhon Jairo Palacios (kolumbiai)
Haladás: Laurentiu Branescu (román), Arnaud Bühler (svájci), Raffaele Alcibiade, Andrea Mancini, Tommaso Rocchi, Leandro Martínez (olaszok), Kamil Kopúnek (szlovák), Andrij Jefremov (ukrán)
Dunaújváros: Safet Jahic, Timotej Dodlek (szlovénok), Dino Gavric (horvát), Rafe Wolfe (jamaicai), Thiago Ribeiro (brazil), Rowen Muscat (máltai), Bruno Pascua (spanyol), Milan Perics, Nikola Grubjesics, Goran Marics, Goran Beleuc (szerbek), Egejuru Godslove Ukwuoma (nigériai), Ellis Samuel Ato (ghánai)
Lombard Pápa: Milan Bogunovics, Alekszandar Randjelovics, Szasa Popin (szerbek), Vadims Zulevs (lett), Andrei Florean, Andrei Coroian (románok), Marián Sluka (szlovák), Euloge Ahodikpe (togói), Yannick (kameruni), Bernardo Frizoni (brazil), Mouhamadou Seye (szenegáli), Haruna Jammeh (gambiai), César Quintero (kolumbiai), Georges Griffiths (elefántcsontparti)

IDEGENLÉGIÓS EDZŐK
Tomiszlav Szivics (szerb, Diósgyőr, 1-25. forduló)
Thomas Doll (német, Ferencváros, 18-30. forduló)
Joan Carrillo (spanyol, Videoton)
Nebojsza Vignjevics (szerb, Újpest)
Pietro Vierchowod (olasz, Honvéd, 1-10. forduló)
Jasper de Muijnck (holland, Honvéd, 11-12. forduló)
Marco Rossi (olasz, Honvéd, 18-30. forduló)

Mélyenszántó elemzések helyett emeljünk ki négy jellegzetes alakot abból az idényből! Szandro Cvejba neve ismerősen csengett, amikor a fiatal védő megérkezett Újpestre: édesapja, Ahrik anno volt szovjet, ukrán és orosz válogatott is (!), láttuk az 1990-es vébén és a következő Eb-n. A kijevi születésű Szandro ukrán és orosz állampolgár, utóbbi ország U21-esei között szerepelt, de Újpesten nem játszott száz percet sem; majd megfordult Eszéken, Aktöbében és Szamarában, egy jó ideje nincs klubja, holott bőven harmincon inneni.

A kalózos művek és Jack Sparrow rajongói nagy örömmel fogadták a spanyol Daniel Ponce De Leónt, ám az Alcorcón támadója nem lett legenda Újpesten, kupagóljai ellenére sem. Augusztus közepén aláírt, szeptember végén már vissza is tért a feladóhoz... Igaz, nehezen alkalmazkodott az időeltolódáshoz, egy fontos meccs előtt hajnali fél ötkor tért haza, minden bizonnyal merő tévedésből, azonban szőrösszívű vezetői azonban kirúgták. És hol volt akkor még a kijárási tilalom!

Sokat látott futballunkban is ritka az olyan figura, mint Goran Marics, aki a Barcelona, a Compostela, a Celta Vigo és a Norwich City után vezetett le hazánkban. Pontosabban: a Pápát 80 mérkőzésen 29 góllal és 15 gólpasszal segítette, de 23 sárga és 1 piros lapot is begyűjtött közben a szerb játékos. Marics édesapja, Zoran kétszeres jugoszláv válogatott volt. Ebben az idényben a kis Marics aláírt a Dunaújvároshoz, 2015 legelején, féléves munkanélküliséget követően, de március negyedikén szerződést bontottak, mert kiderült, a még a Lombardban összeszedett térdsérülése sokkal komolyabb, mint azt korábban gondolták. Klubja visszavárta őt a műtét után, de Marics már soha nem tért vissza a pályákra.

Igazi legenda, igazi olasz védőfejedelem az 1982-es világbajnok Pietro Vierchowod, aki a Honvéd vezetőedzője lett. Azonban a Fiorentina, a Roma, a Sampdoria, a Juventus és a Milan egykori spílere nem boldogult Kispesten, már október hatodikán kirúgták, egy albán kiscsapat volt azóta utolsó munkahelye. Fabio Cordella sportigazgató és George F. Hemingway némi tétovázás után a lehető legjobb döntést hozták: ismét felkérték a csapat élére Marco Rossit.

Nagy meglepetésre egy neves olasz válogatott is pályára lépett az NB I-ben, mégpedig az 1977-es születésű Tommaso Rocchi, aki harmincon felül is villogott a Lazióban, ellenben a Haladásban közel húsz meccsen csak három gólig jutott. A „mi idényünkben” pár forduló után eligazolt Tatabányára, hogy részese legyen a klub tragikomikus végnapjainak. De még mindig sokkal jobban jártak a Bányászok az olasz pornósokkal, mint később Rocchi szombathelyi csapattársa, a szlovák Kamil Kopúnek és neje a házassággal, ugyanis a futballistát tavaly őrizetbe vették a házastársa megkínzásának vádjával.

Kicsi a világ: Kopúnek a 2010-es vébén győztes gólt vágott az olaszok ellen...