Szuperliga: a korábbi FA-elnök szerint rossz döntés született

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.04.19. 19:12
null
A korábbi FA-elnök szerint rossz döntés született (Fotó: AFP)
A német és a francia labdarúgó-szövetség mellett az alapító klubok szurkolói, korábbi legendás edzők és játékosok, valamint az egyes országok szervezetei is egyhangúlag elutasítják az újonnan alakuló Szuperligát. Többen is a futballra való káros hatását emelik ki, valamint csak a kapzsiságot és az önös érdekeket látják a sorozat terve mögött.

 

Az olasz sportági szövetség elnöke, Gabriele Gravina úgy nyilatkozott, hogy ők mindig is ellenezték a Szuperliga megalakítását, és inkább a Bajnokok Ligája-reform mellett tették le a voksukat. Szerinte a legjobbak közé jutást csakis a pályán mutatott teljesítmény alapján érdemelhetik ki a csapatok.

Az orosz Premjer-Liga is hasonlóan vélekedik: „Ez az ötlet szembemegy a labdarúgás alapértékeivel, nem veszi számításba a klubok elsöprő többségének érdekeit, és szakadáshoz vezet az európai futballban.”

Többek között a dán szövetség igazgatója, Jakob Jensen is felszólalt, aki elmondta, hogy semmire sem szolgál az, ha létrehoznak egy zárt ligát, amelyben az a cél, hogy a benne lévő klubok pénzt keressenek.

Gary Neville mellett a 80-szoros angol válogatott Gary Lineker, valamint a Manchester United legendás menedzsere, Sir Alex Ferguson is kritizálta a Szuperliga ötletét.

Az angol Labdarúgó-szövetség két korábbi elnöke, Greg Dyke és David Bernstein is állást foglalt a kérdésben. Dyke szerint a sok támadás miatt nem fog megvalósulni a Szuperliga, valamint szerinte a klubok döntése hatalmas hiba volt. Bernstein úgy gondolja, hogy két dolog húzódik meg a háttérben: az egyik a kapzsiság, a másik a kétségbeesés, mindez azért, mert néhány csapat nagy tartozásokat halmozott fel az elmúlt időszakban.

A szurkolók közül a Tottenham Hotspur drukkerei szerint a klub jövője a tét, és csak„a kapzsiság és az önös érdek” vezérli az alapítókat, míg az Arsenal szimpatizánsai úgy gondolják, hogy a Szuperliga a klub halálát jelenti.

A Spurs hívei továbbá közleményükben azt is tudatták, hogy a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United, a Chelsea és az Arsenal szimpatizánsaival közösen teljes mértékben ellenzik a sorozat ötletét.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

„Az UEFA olyan, mint a Titanic zenészei” – a Real Madrid ügyvezető igazgatója továbbra is kitart a Szuperliga mellett

Spanyol labdarúgás
2024.12.17. 13:18

Későn jött a szépítés, a TSC kikapott a Vojvodinától

Minden más foci
2024.12.15. 18:25

Három topolyai az álomcsapatban, Lazetics fölényesen a legjobb edző

Minden más foci
2024.05.31. 17:59

Az Európai Szuperliga 2025 szeptemberében rajtolhat el – sajtóhír

Minden más foci
2024.05.27. 18:04

Gól nélküli döntetlennel ért véget a Topolyai SC–Csukaricski mérkőzés

Minden más foci
2024.04.06. 19:55

„Ismét jó a magyar futball” – Aleksander Ceferin exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak

Magyar válogatott
2024.03.23. 15:44

Luís Figo: Jude Bellingham bármelyik csapatba beférne

Spanyol labdarúgás
2024.03.22. 07:06

Nem lesz Szuperliga – legalábbis nem ezen a néven

Minden más foci
2024.03.13. 12:39
Ezek is érdekelhetik