Az 1966-os, legendás magyar–brazilon (3:1) néhány perccel azután, hogy értékesítette a büntetőt, egy összecsapást követően Mészöly Kálmán a füvön maradt, fájlalta a vállát. Nem lehetett tudni, hogy visszatérhet-e a pályára, Baróti Lajos arcát premier plánban mutatta a kamera: hol a fejét fogta, hol pedig azt mutatta a kezével, hogy eltört a védő kulcscsontja. A szövetségi kapitány abban a pillanatban egyik kedvenc futballistája egészségéért aggódott, de lehet, hogy átvillant benne, mi lesz a védelemmel, ha kidől egyik legfontosabb pillére? Nos, Mészöly felkötött karral játszotta végig a vb-csoportmeccs hátralévő perceit.
Született: 1941. július 16., Budapest |
A középhátvéd Barótinál mutatkozott be a válogatottban az 1961. decemberi dél-amerikai túrán. A Chilétől elszenvedett 5:1-es vereséget követően Mészöly került a védelem tengelyébe, Sipos Ferenc, az MTK centerhalfja egy sorral előrébb játszott, a visszavágó 0:0 lett. A felállás az 1962-es chilei vb-n jól működött (Mátrai Sándor, Mészöly, Sárosi László alkotta a hátsó sort), az 1964-es Európa-bajnoki sorozat meccsein is ők alkották a védelmet (a bronzmeccsre csak Mészöly maradt a hármasból). A kapitány az 1966-os angliai tornára annyit finomított, hogy a jobbhátvéd Mátrait gyorsasága miatt sepregetőként játszatta, előtte Káposzta Benő, Mészöly, Sipos, Szepesi Gusztáv (Sóvári Kálmán) alkotta a védősort, amelyben Mészöly Kálmán nélkülözhetetlen láncszem volt.
Gyerekként – néha később is... – imádta a cirkuszt, s mivel nem volt rossz tornász, a légtornászokkal gyakorolt, de egyszer megütötte magát, elege lett. Családi nyomásra úszni kezdett, nagybátyja Mészöly Tibor kint volt az 1932-ben Los Angeles-i olimpián (igaz, Komjádi Béla nem tette be a 4×200-as gyorsváltóba), de Kálmánnak inkább a labda volt a lételeme. Ám miután nem kellett a fővárosi nagy klubokba, bátyját követve a III. kerületi TTVE-hez igazolt. Úgy figyeltek fel rá, hogy egy ifi tornán a Kerület a Kálmánnal egykorú Albert Flórián Fradiját verte meg, eleinte csatárt játszott. Egy alkalommal nem jött el a csapat középhátvédje, a ruganyos, jól fejelő srác olyan kitűnően helyettesítette, hogy hátul ragadt. Tizenhetedik életévében a felnőttcsapatban találta magát, vitte volna Textiles (MTK), de Mészöly papa azt mondta: „A poszt egyik legjobbja, Sipos, oda a büdös életbe nem fogsz bekerülni.” Édesapja – aki finoman fogalmazva sem volt a Rákosi- és a Kádár-rendszer kegyeltje – a Vasast javasolta, mondván, Kontha Károly és Teleki Gyula már idősebbek. Illovszky Rudolf megnézte az óbudai együttesben – 1958-ban leigazolta a Vasas.
Már a piros-kékek játékosaként lett UEFA-torna-győztes 1960-ban Hoffer József együttesével Bécsben, s ugyancsak az ifi válogatottból datálható barátsága Farkas Jánossal, aki klubtársa volt. Az UEFA-siker évében április 9-én mutatkozott be az NB I-ben a Salgótarján ellen (2:0), játékáról ezt írta a Népsport: „Sikeres volt az ifjúsági Mészöly bemutatkozása. Meglepően higgadtan, ügyesen, nagy körültekintéssel töltötte be szerepét.” Jól ment neki, Bundzsák Dezső talán ezért sem zárt vissza védekezni, s amikor a középhátvéd rászólt, a fedezet csak annyit mondott, oldja meg... Igaz, Mészöly neki köszönheti, hogy kétlábas lett, mert a rutinos spíler az edzések után hajlandó volt tanítgatni. Kálmán a Vasasban azt is megtanulta, a meccsek után a kisfröccs a menő, másnaposságra pedig egy korsó sört kell inni... Mielőtt bemutatkozott a válogatottban, az őszi szezon legmagasabb átlagát érte el (7.5), tavasszal még egy tizedet rátett. A Labdarúgás havi lap 23 szerkesztőséget kért fel, szavazzon az Év labdarúgója címre, 1962 májusában Mészöly 63 ponttal végzett az élen, Göröcs János 28 ponttal második, Tichy Lajos 24-gyel harmadik lett.
Az 1964-es Eb-n mutatott játéka alapján (is) meghívták az 1963-as szkopjei földrengéskárosultak megsegítésére rendezett jótékonysági mérkőzésre, amelyen az Európa-válogatott 7:2-re megverte a jugoszlávokat, Mészöly mellett Sándor Károly is pályára lépett. Lev Jasin búcsújátékán 1971. május 27-én Moszkvában Mészöly a világválogatott első gólját (2–2) fejelte a Dinamo-válogatottnak. A négy vb-n szereplő német csatár, Uwe Seeler búcsúmeccsén (1972. május 1., Európa-válogatott–HSV 7–3) mindkét magyar, Mészöly Kálmán és Bene Ferenc is szerzett gólt. Június 9-én, a belgrádi Szport lap megalapításának 10. évfordulója alkalmából rendezett meccsen (Crvena zvezda–Világválogatott 2–2, 11-esekkel 7–6) Mészöly Kálmán és Albert Flórián játszott Belgrádban (a csapat edzője az Ajax erdélyi mestere, Kovács István volt). Fontos gólokat lőtt, 1965-ben a Fiorentina elleni KK-döntőn (1–0) az ő találata döntött. A brazilok ellen az 1966-os vb-n belőtte a 11-est, akárcsak a hollandok elleni 1967-es budapesti Eb-selejtezőn (2:1). De szerzett gólt az 1966-os odavágón az utolsó előtt percben (2:2), az ő találatával fordítottunk 2:1-re a bolgárok elleni 1966-os vb-csoportmérkőzésen (3:1). Még első felnőttmeccsén a Magyar Acél ellen senki sem vállalta a büntetőt, ő igen, azóta mindig oda mert állni.
Az 1966-os vb-t követően is stabil helye volt a legjobbak között, igaz, a sérülése után visszatérő Mészölyre egy sorral előrébb számítottak, mondván, amíg nem nyeri vissza gyorsaságát, tapasztalatával, játéktudásával fedezetként vagy a középpályán nagyobb hasznot hajt. Csak mellékesen: az 1967-es chilei Hexagonal-tornán mutatott teljesítménye alapján félmillió dollárért szerződtette volna a Világkupa-győztes uruguayi Penarol, de az ajánlat Magyarországon disszidálás nélkül értelmezhetetlen volt. Más kérdés, hogy akkoriban a válogatott és a klubcsapatok telente új jártak Dél-Amerikába, mintha a szomszédba mennének. Erről Mészöly találóan mondta: „Akkoriban nem nagyon kellett téli kabát.”
A szovjetek elleni 1968-as két Eb-negyeddöntőben jobbfedezetként számított rá Sós Károly szövetségi kapitány, Solymosi Ernő játszott centerhalfot. Kiestünk, egy év múlva a csehszlovákok elleni vb-selejtezőn Sós Mészölyt állította a védelem tengelyébe. A budapesti találkozó (1969. május 25., 2:0) után ezt írta az NS: „Mészöly régi napjaira emlékeztetőén játszott. Szíve-lelke volt a védelemnek, főleg fejjátékával s helyezkedésével, valamint nyugalmával tűnt ki. Nehéz helyzetekben tisztázott.” A szeptemberi visszavágón Sós lecserélte. Már a szünetben le akarta, akkor még Göröcs visszasírta a zuhany alól, de miután Fazekas László berúgta a harmadik gólunkat, lecserélték, 3:3 lett a vége, aztán jött Marseille, a többit tudjuk… Neki tulajdonították a mondást – „A mi időnk lejárt” –, amit valójában Göröcs Titi mondott. Hoffer József fiatalításba kezdett, ám visszaverekedte magát a legjobbak közé, utolsó, 61. válogatottságán Bécsben Ausztria 2–0-s legyőzése során (1971. április 4.) lépett pályára. Ez idő tájt a Vasasban kezdték megelégelni, hogy Farkassal gyakran bele-belenéz az éjszakába, az azért fejtörést okozott, hogy a csapat dél-amerikai túráján a meghívók ragaszkodtak hozzájuk…
Négy-négyszeres bajnokként és KK-győztesként Farkas Jánossal és Ihász Kálmánnal együtt búcsúztatta a Vasas a Fáy utcában 1974 februárjában az öregfiúk-válogatott ellen. Erről a FourFourTwo hasábjain nyilatkozta: „Eredetileg csak Jancsival búcsúztunk volna, ám a vezetők kérték, hogy Ihász Kálmánt is vegyük bele a buliba, így aztán hármunkat köszöntöttek, hármunkat ünnepeltek. Tisztességes bevételt hozott a találkozó, fejenként nagyjából 83 ezer forintot kaptunk, ebből aztán vettem egy Ladát, ez volt az én végkielégítésem. Lada – egy életmű ajándéka. Igazi magyaros befejezése ez egy karriertörténetnek.”
A Szőke Szikla játékos-pályafutása után is a sportágban maradt, edzősködött. Amíg megszerezte a labdarúgó-szakedzői diplomát (1976), két másodosztályú csapat – Budafok, Ganz-Mávag – kispadján is ült, majd Békéscsabán keresztül a Fáy utcába került, ahol 1980-ban bronzérmet nyert a Vasassal.
A válogatott szövetségi kapitánya lett 1980-ban, kijuttatta együttesünket a spanyolországi vb-re. Csoportunkban 10–1-re legyőztük Salvadort, majd a Maradona vezette argentinoktól 4–1-re kikaptunk, Belgiummal 1–1-re végeztünk, kiestünk, de Mészöly maradt a kapitány. Ám miután az Eb-selejtezőben a görögtől elszenvedett hazai 3–2-es után Dániában 3–1-re kaptunk ki, Mezey György váltotta a kispadon.
Az 1992-es Eb-selejtező előtt visszatért, de csupán negyedik helyre futottunk be a csoportban, így mennie kellett. A Norvégia elleni bergeni 0–0-t követően Knézy Jenő erősen kritizálta a csapatot, ezt kemény hangnemben kikérte magának, harmadik kapitánysága alatt az izlandi vereség után (1–2) a sportág sírásójának nevezte a riportert, aztán egy szurkoló szólt be neki, Mészölyt le kellett fogni, ne menjen neki.
Szakvezetői tevékenységét számos intermezzo kísérte. Lobbanékonysága miatt pillanatok alatt konfliktusba keveredett az őt és (vagy) csapatát kritizálókkal, szókimondó stílusa is a visszájára fordult. Az 1982-es magyar–norvég vb-selejtezőn László György – akinek korábban a rádióban Baróti Lajosról készített portréja óriási sikert aratott – filmet forgatott az vb-re kijutás utolsó lépcsőfokáról, amelyben Mészöly önmagát adta. Nem vette figyelembe, hogy be van mikrofonozva, ami a szívén, az a száján, a köznyelv a róla készült portréfilmet nemes egyszerűséggel csak Kazinczy-díjas alkotásnak titulálta... Az 1987–1988-as idényben a ZTE szaktanácsadója volt, a csapat a Győr ellen 3–1-re megnyert mérkőzése kapcsán bundabotrányba keveredett, félmillió forint cserélt gazdát, Mészölyt fél évre elmeszelték.
Harmadik szövetségi kapitánysága után már nem ült le a kispadra – összességében 61 alkalommal irányította legjobbjainkat, éppen annyiszor, ahányszoros válogatott –, Kisteleki István és Gyárfás Tamás felkérésére szerepet vállalt a 2012-es Eb-rendezésért folytatott kampányban, ám miután a magyar kandidálás kudarcot vallott – nem kaptunk szavazatot –, egy tévéinterjúban kemény szavakkal illette a voksát korábban nekünk ígérő külföldi futballvezetőket. Szókimondására 2007-ben ráfizetett: a hazánkban játszó színes bőrű légiósokra tett – noha Mészöly nem annak szánta –rasszista megjegyzése miatt le kellett mondania MLSZ-elnöki szaktanácsadói posztjáról.
A portré így teljes, a betegsége következtében manapság már nehezen kommunikáló Mészöly Kálmán tiltakozna a legjobban, ha pasztellszínekkel kozmetikáznánk az éles kontúrokat. Megélte a magyar labdarúgás több mint fél évszázadát: játékával hitet adott a szurkolóknak, hogy igenis, az Aranycsapat nincsen elérhetetlen messzeségben, majd szakvezetőként a sportág honi hányattatását. Tagadhatatlan, minden lépését a sportág iránti olthatatlan szeretet vezette, betegsége alatt is megkülönböztetett figyelemmel kíséri a honi futball rezdüléseit.
A Magyar Sportújságíró Szövetség 2018-as Év Sportolója Gáláján az MLSZ Életmű díjával tüntették ki, a pályán egykoron oly' kemény Szőke szikla elérzékenyülve köszönte meg az elismerést. Könnyek között „gyenge palinak” nevezte magát, pedig a pályán minden volt, csak gyenge pali nem.