Marseille: spanyol válogatott kapus a hatodik nyári érkező

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.19. 15:54
null
Pau López a spanyol válogatott edzésén (Fotó: AFP)
Az Olympique Marseille hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott az AS Romával Pau López kölcsönvételéről. A 26 éves spanyol kapus egyelőre az idény végéig került a francia klubhoz, az OM-nek pedig jövő nyáron opciós joga lesz játékjoga megvásárlására is. 

 

 

A kétszeres válogatott spanyol kapus a Marseille hatodik nyári érkezője.

Pau López korábban az Espanyol, a Tottenham és a Real Betis játékosa is volt. Az AS Roma két éve 23 millió euróért cserébe vásárolta meg a sevillaiaktól. Rómában az első évében számított kezdőjátékosnak, ám a 2020–2021-es idényben elvesztette biztosnak tűnő helyét a kapuban, tavasszal pedig meg is sérült, így az utolsó öt fordulóban csupán a lelátóról szoríthatott a társaknak.

A nyártól José Mourinho által edzett Roma múlt héten jelentette be a portugál válogatott Rui Patrício szerződtetését, innentől kezdve csupán formalitásnak tűnt, hogy Pau López búcsúja mikor lesz hivatalos.

A spanyol kapus szerződése egyébként 2024 nyaráig szól az olasz fővárosban, piaci értékét 10 millió euróra becsüli a Transfermarkt és a Marseille állítólag első körben 750 ezer eurót fizetett érte.

Legfrissebb hírek

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57

A Fradit kiejtő Plzen a Laziót, az MU a Real Sociedadot kapta – sorsoltak az El-ben is

Európa-liga
2025.02.21. 13:23

Négy nemzet is két csapatot ad az El-nyolcaddöntőbe – egy helyen minden tudnivaló a folytatásról

Európa-liga
2025.02.20. 23:55

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Lengyel válogatott labdarúgóval erősít Sallai Roland csapata

Minden más foci
2025.02.10. 18:19

Serie A: Dybala góljával nyert a Roma Velencében

Olasz labdarúgás
2025.02.09. 14:25

Pogba hajlandó viszonylag kevés bérért is aláírni a Marseille-hez

Francia labdarúgás
2025.02.07. 19:03
Ezek is érdekelhetik