Videó: a gólszerző nem találta a címert az ünneplésnél

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.20. 11:54
null
Muhammed Gümüskaya nem találta a címer a harmadik számú mezen (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Puma tervezői nem voltak túl kreatívak, amikor tíz klub harmadik számú mezének a dizájnját ugyanarra a mintára építették – a Fenerbahce csütörtöki gólszerzőjét, Muhammed Gümüskayát azonban nem ez zavarta, hanem hogy a dresszen egyszerűen nem találta a klub címerét, amit meg akart csókolni a gólöröménél. 

Mint ismert, csütörtökön Szalai Attila is végig a pályán volt a Fenerbahce Európa-konferencialiga-selejtezőjén, amelyen Muhammed Gümüskaya révén bombagóllal győzött a török csapat a finn HJK ellen.

A 20 éves támadónak nem úgy jött össze a gólöröme, ahogyan azt előzetesen eltervezte: csapata harmadik számú mezén nem szerepel hagyományos varrott címer, így azt hiába akarta megcsókolni, végül nem találta meg.

A Dortmund is egyike azon gárdáknak, amelyeknek erre a sablonra tervezett dresszben kellene játszani, ugyanakkor a Daily Mail információi szerint a német klub visszautasította ezt, mivel szurkolói nem elégedettek a címer nélküli szereléssel.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
Tegnap, 15:46

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Szalai Attila: Fantasztikus éveket töltöttem Isztambulban, ezért is különleges számomra ez a meccs

Magyar válogatott
2025.03.19. 20:14

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17
Ezek is érdekelhetik