Brazília: David Luiz a Flamengóba szerződött – hivatalos

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.12. 11:11
null
David Luiz Brazíliában folytatja a pályafutását (Fotó: AFP)
A Magyar Távirati Iroda arról ír, hogy az Arsenal után hazájában, a Flamengo csapatában folytatja pályafutását a Bajnokok Ligája-győztes védő, David Luiz – jelentette be a brazil labdarúgóklub.

 

A védekező középpályás szerepében is jártas 34 éves középhátvéd a jövő év végéig szóló szerződést írt alá a Rio de Janeiró-i klubbal.

David Luiz 2007 óta játszott Európában, megfordult a Benfica, a Paris Saint-Germain, majd a Chelsea csapatánál, és 2019-ben lett az Arsenal labdarúgója, idén júliusban járt le ott a szerződése. Utolsó londoni szezonjában húsz Premier League-mérkőzésen szerepelt és egy gólt szerzett. Portugál és angol bajnoki címet egyaránt ünnepelt, a PSG-vel pedig kétszer nyerte meg a francia élvonal küzdelmeit.

A brazil válogatott tagjaként 2010 és 2017 között 57 mérkőzésen jutott szóhoz, és három gól fűződik a nevéhez. A nemzeti együttessel 2013-ban megnyerte a Konföderációs Kupát.

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
14 órája

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10

„Néhányan az ég felé emelték a kezüket...” – lapszemle az angol Ligakupa-döntő után

Angol labdarúgás
2025.03.17. 09:17

Merino fejese döntött, az Arsenal legyőzte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.03.16. 16:25
Ezek is érdekelhetik