A DAC álma: megelőzni a Slovant, utolérni a Fradit

Az öltözőfolyosóra nyíló ajtó fölötti falon ez áll:
„Első a klub! Második a csapat! Harmadik az egyén!”
...

Negyedik pedig a DAC!

Legalábbis pillanatnyilag. Igaz, szerénykedett már a nyolcadik helyen is, ezt figyelembe véve nem is olyan rossz a mostani helyzet. Persze nyilván lehetne jobb is. Az mindenesetre biztató, hogy Dunaszerdahely futballcsapata sorozatban három győzelmet aratott az elmúlt hetekben. Nem csoda, hogy az együttest az előző idény utolsó öt fordulójára megbízott edzőként átvevő, a nyáron már vezetőedzővé kinevezett Németh Antal mosolyogva fogad bennünket a klub Bécsi úti edzőközpontjában, amely... No, erről majd később.

„Még kell egy kis idő, hogy teljesen kiegyenesedjünk – vág bele a közepébe a 47 esztendős szakember. – Az átigazolási időszak hajrájában több kiváló futballista csatlakozott hozzánk, és bár kétségkívül erősödtünk velük, van még teendőnk. Mindenesetre remélem, hamar stabillá és eredményessé válik a játékunk. Az a baj, hogy sok a döntetlenünk, ha csak a Senica és a Trencín ellen nyerünk, négy ponttal gazdagabbak lennénk, és a Slovan, valamint a Spartak Trnava nyakán lihegnénk... Aggódnunk azért nem kell, szépen jövünk felfelé, már jó úton járunk. Voltak jó meccseink, voltak megingásaink, törekszünk arra, hogy a jövőben lehetőleg csak jó mérkőzéseink legyenek – bár a labdarúgásban ez gyakorlatilag kizárható.”

Essünk túl a nehezén, az említett megingásokon. Szeptember negyedik hete keservesen telt a dunaszerdahelyieknek, hétköznap a Szlovák Kupából estek ki a Révkomárom otthonában, majd hétvégén a Nagyszombat elleni presztízs­csatát bukták el. A mai futballban ritkaságszámba megy, de a fájó vereségek ellenére a bizalom tovább élt a szakmai stábbal és a játékosokkal szemben, és a jelek szerint az összefogás meghozta az eredményét: azóta, ugyebár, nem veszített pontot a DAC.

„Úgy vágtunk neki az idénynek, hogy szeretnénk nyerni valamit, én például aláírtam volna, hogy a bajnokságban második helyen zárunk, és elhódítjuk a kupát – árulja el Németh Antal. – Mivel utóbbi álmunk sajnos már nem teljesülhet, nincs más választásunk, mint a bajnokságban kiköszörülni a csorbát. A szezon elején, amikor még nem tudtam, kik alkotják majd a végleges keretet, azt gondoltam, ennek a csapatnak van esélye rá, hogy fegyelmezett és jó játékkal az első hely közelében legyen. Ugyanezt gondolom most is. Más kérdés, hogy öt-hat új futballista érkezése a világon sehol sem jelent garanciát arra, hogy a csapat bajnok lesz. Nyolc pont a hátrányunk a listavezető Slovannal szemben, ami nem csekély, de talán nem is ledolgozhatatlan.”

Szóval, a Bécsi úti edzőközpont, hivatalos nevén Mol Labdarúgó Akadémia. Ha valahova jó belépni, az a 2018-ban átadott létesítmény, ahol a portás olyan szívélyesen fogadja a látogatót, hogy már az élményt jelent. Azon a területen, amelyet évekkel ezelőtt még gyom borított, Szlovákia legmodernebb akadémiája nőtt ki a földből. Ahogy a klub tulajdonosa, Világi Oszkár fogalmazott, megvan az infrastrukturális környezet, amit a DAC tölt meg szellemiséggel. Az MLA ma már ugyanúgy a felnőttcsapat otthona, mint a 14 korosztályos együttesé. Arról nem szólva, hogy az ifjúsági válogatottak is előszeretettel vendégeskednek itt, ami megint csak nem csoda, hiszen a mennyiséggel és a minőséggel sincs gond errefelé: hét füves, három műfüves, egy speciális, a kapusok számára létrehozott pálya és egy műfüves minipálya mellett kondicionális park, valamint koordinációs domb is a rendelkezésükre áll. Érdemes hozzátenni, hogy amilyen nagyszerű, olyan egyszerű itt minden: ami kell, megvan a megfelelő munkavégzéshez, de felesleges pompának nyoma sincs, még a klubházban üzemelő kávéautomata sem különb annál, mint amilyen az olaj- és gázipari vállalat benzinkútjain található. Ettől persze még finom az eszpresszó. Ráadásul olybá tűnik, a DAC-nak sem főtt le a kávé...

„Úgy érzem, belerázódtam a vezetőedzői szerepbe  – folytatja Németh Antal, aki tavaly nyáron a szakmai munkát akkor felügyelő Bernd Storck hívására csatlakozott a stábhoz, és aki az áprilisi szintlépését megelőzően először a távozó német szakemberrel akart beszélni, és csak azt követően mondott igent a felkérésre, hogy addigi főnöke is arra biztatta. – Más ez a szituáció, mint a tavaszi volt. Amikor április végén átvettem a csapatot, teljesen más megoldásokat kellett keresni a csapat kezelésére és menedzselésére, de azt látom, a szakmai stábbal és a sportigazgatóval közösen lassan túljutunk a kezdeti nehézségeken. Ezúttal többet beszélgettünk a játékosokkal, próbáltunk a személyiségükre hatni, hiszen fontos volt, hogy senki se veszítse el az önbizalmát. Szükség volt olyan karakterekre is, akik kritikus helyzetben a csapat élére állnak. Schäfer András például egyértelműen vezérré lépett elő. A korából fakadóan ez talán inkább a játékában mutatkozik meg, mintsem a kommunikációjában, de bízom benne, ezen a téren is előre tud lépni. Az önbizalma mindenesetre megvan ahhoz, hogy amire képes, kihozza magából a pályán. De nemcsak őt dicsérhetem, hanem a többieket is. Egyre inkább úgy érzem, hogy ez már az én csapatom, s közben nagyon élvezem, amit csinálok.”

A sárga-kékek sportigazgatója, Jan Van Daele a Nemzeti Sport szeptember 18-i számában elmondta, a nyáron távozó labdarúgókért kapott pénzt átigazolásokba fektették, minőségi futballistákkal erősödött a csapat. Mindehhez hozzáfűzte: „Úgy gondolom, egyesületünk történetében a jelenlegi keret a legerősebb.” Vajon így érzi Németh Antal is?

„A régi kereteket annyira nem ismerem, de a mostani állomány erősebb, mint a tavalyi. Már a meccskeretbe kerülésért is ádáz csata dúl, nemhogy a kezdőcsapattagságért. Ha egy csapat elkapja a fonalat, az edző is nehezebben változtat. Összességében hálás feladat egy mély és erős kerettel dolgozni. Nyomás persze van, de aki szeretne valamit elérni, annak tudnia kell ezt kezelni. Amikor rosszabb periódust éltünk meg, akkor is be mertem ülni egy dunaszerdahelyi étterembe, és nem ért atrocitás... Régóta élek a sportágban, tisztában vagyok azzal, hogy az edző bármikor elveszítheti az állását, de sohasem voltam az a típus, aki foggal-körömmel kapaszkodott a kispadba. Egyet ígérhetek: bármeddig leszek itt, mindent megteszek azért, hogy elérjük a céljainkat és büszkévé tegyük a szurkolóinkat. Fantasztikus lenne, ha idővel eljutnánk arra a szintre, ahol most a Ferencváros tart. Nem gondolom, hogy ez a lehetetlen kategóriába tartozik, de nem is megy egyik napról a másikra... Amit a Fradi művel immár évek óta, óriási teljesítmény egy közép-európai csapattól. Itt a szándék ugyanúgy megvan, az akarat szintén, az infrastrukturális háttér kiváló, és most már a csapatunk is erős. Ezek után bízom abban, hogy jövőre már egészen közel kerülünk egy csoportkörös bemutatkozáshoz...”

Mini interjú a DAC magyar válogatott középpályásával, Schäfer Andrással

„Ha kell, vért izzadunk a sikerért, de az sem baj, ha simán nyerünk”

– Németh Antal azt mondta, vezérré lépett elő.
– Ezúton is köszönöm neki, ha így látja. Miután visszatértem az Európa-bajnokságról, szólt, valamelyest más szerepkörben számít rám az öltözőben is. Magam is úgy éreztem, hogy Kalmár Zsolt sérülése után magyarként muszáj előrelépnem, úgy gondolom, eddig nem is lehet rám panasz. Ehhez kicsit fejben is át kellett állítanom magam, de ha valaki a pályán nyújtott teljesítményével nem tudja bizonyítani, hogy vezérként lehet rá számítani, az egész mit sem ér, a társak úgysem ismerik el. Zsolt kiesésével második számú csapatkapitány-helyettesé léptem elő, igaz, eddig még nem volt példa arra, hogy viseljem a karszalagot. Amit nem is bánok, mert ha nekem kellene kivezetni a csapatot, az azt jelentené, hogy a sorban előttem lévők megsérültek. Persze óriási megtiszteltetés lenne, ha egyszer én lehetnék a DAC csapatkapitánya, ám ezt a produkciómmal és a hozzáállásommal szeretném kiérdemelni, nem pedig azzal, hogy mások kidőltek a sorból.

– A bajnokságot nem kezdték jól, de a legutóbbi három meccsüket megnyerték. Túl vannak a nehezén?
– Tény, nem úgy indítottuk az idényt, ahogy szerettük volna, ám az átigazolási időszak hajrájában megerősödtünk, szerintem van már olyan masszív a keretünk, mint a Slované. Meg is teszünk mindent azért, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat. Még van három meccsünk a pozsonyiak ellen, ha azokat megnyerjük, a nyolcpontos különbséget el is tüntetjük. Akkor már csak annyi kellene, hogy a kiscsapatok ellen ne hibázzunk. Ha kell, vért izzadunk a sikerért, de az sem baj, ha simán nyerünk. Ha Kalmár Zsolti visszatér, bármire képesek lehetünk!

– Sokan biztosra vették, hogy a nyáron klubot vált. Ami akkor nem jött össze, a télen megvalósulhat?
– Azt érzem, hogy pillanatnyilag jó helyen vagyok, azt pedig tudom, hogy mindig van feljebb. Sohasem titkoltam, hogy egy nap szeretném kipróbálni magam egy erősebb bajnokságban – a jelek szerint ennek még nem jött el az ideje. Úgy vélem, jobb és érettebb játékos vagyok, mint amikor idekerültem, meglátjuk, ezt hol és mikor tudom bizonyítani.