Román Kupa: egygólos győzelemmel jutott tovább a Sepsi OSK

Vágólapra másolva!
2021.10.28. 19:22
null
Továbbjutott a Sepsi OSK (Fotó: Riti József Attila)
A Sepsi OSK 1–0-ra legyőzte az FCU Craiovát a labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében, csütörtökön. 

Mint egy libikóka, olyan az elmúlt szezonokban a Sepsi OSK bajnoki, illetve kupaszereplése: amikor az egyik fenn van, a másik lenn. Idén a Liga 1-ben 13 mérkőzésből csupán egyet tudott megnyerni a székelyföldi együttes, a Román Kupában viszont kettőből kettőt, és a FCU Craiova 1948 legyőzésével már a legjobb nyolc közé jutott.

Mivel a bajnokságban egyiknek sem megy túl jól, mindkét csapat a lehető legerősebb tizenegyével állt ki a szörényvári kupameccsre, és próbált gyors, lendületes támadásokat vezetni. Bár az első helyzetet a hazaiak hagyták ki – az egyedül kilépő Claudiu Balan lövését Niczuly Roland lábbal védte –, a Sepsi gyorsan átvette a középpálya kontrollját, és pontrúgások kiharcolásával nyomás alatt tartotta a FCU védelmét. Marius Stefanescu lapos lövése után még kevéssel mellé ment a labda, de Anass Achahbar a tizenhatos bal sarka közeléből eleresztett bombája – a craiovai Marko Gajics fején irányt változtatva – már a léc alá vágódott.

A Sepsi letámadása a második félidőben is a craiovai térfélre terelte a játékot, de a szentgyörgyiek lövései rendre mellé mentek. Egyedül Sztefan Askovszki kísérletét kellett védje Robert Popa, míg az egyetlen komoly hazai lehetőségnél Niczuly a keresztléc segítségével hárította Francois Marquet szabadrúgását. A Sepsi továbbjutása csak a ráadáspercekben került veszélybe, amikor egy hazai szöglet elvégzése körül szinte tömegverekedés tört ki, amelynek egyik kezdeményezőjeként Niczuly megkapta második sárga lapját. A horvát középpályás, Adnan Aganovic vállalta a vészkapus szerepét, de védenivalója nem akadt: társai rendre kifejelték a craiovai beadásokat.

ROMÁN KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

FCU Craiova 1948–Sepsi OSK 0–1
Gólszerző:
Gajics (öngól, 38.)
Kiállítva: Kovacic (90+3.), ill. Niczuly (90+3.)

Legfrissebb hírek

Dorinel Munteanu vereséggel mutatkozott be a Sepsi OSK kispadján

Minden más foci
2 órája

Aranygeneráció a Sepsinél: Dorinel Munteanu az új edző

Minden más foci
2025.03.18. 22:16

Új vezetőedzője lett a Sepsi OSK-nak a kínos vereség után – hivatalos

Minden más foci
2025.03.17. 23:13

Sepsi OSK: kellemetlen vereség az alsóházi nyitó mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.17. 21:12

Sigér Dávid összehasonlította a magyar és a román bajnokságot

Légiósok
2025.03.17. 10:11

Papp fejese döntött, története során először kapott ki a Sepsi a Petrolultól

Minden más foci
2025.03.08. 16:55

Oda a remény: nem verte meg a Sepsi a kolozsváriakat

Minden más foci
2025.02.28. 21:10

Kapaszkodik az utolsó szalmaszálba a Sepsi

Minden más foci
2025.02.24. 17:58
Ezek is érdekelhetik