Dánia: Ez az este nagyon-nagyon emlékezetes marad – Eriksen

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.30. 10:12
null
Christian Eriksen és Kasper Hjulmand (Fotó: AFP)
A dán labdarúgó-válogatott hazai pályán 3–0-ra legyőzte Szerbiát felkészülési találkozón. A végeredményt Christian Eriksen állította be, aki először játszott a Parken Stadionban azóta, hogy tavaly összeesett a pályán.

 

„Egészen őrületes – mondta Kasper Hjulmand, a dán válogatott szövetségi kapitánya Christian Eriksen produkciójáról. – Szerencsére sokszor láthattam játszani, mindig élmény volt. Amikor futballozik, nyugodtnak tűnik, mégis gyorsan és hatékonyan játszik. Le a kalappal előtte, nem volt könnyű helyzetben, hiszen szinte minden figyelem rá irányult.”

Christian Eriksen a tavaly nyári Európa-bajnokságon a finnek elleni csoportmeccsen a Parken Stadionban összeesett a pályán, és újra kellett éleszteni. A 30 éves középpályás góllal tért vissza a koppenhágai arénába.

„Ez az este nagyon-nagyon emlékezetes marad – idézi a TV2 Sport a Brentford labdarúgóját. – Az, hogy újra ebben a stadionban lehetek, ráadásul gólt lőttem és ahogyan a szurkolók fogadtak… Libabőrös leszek, ha erre gondolok.”

A dánok második gólját a 22 éves Jesper Lindström szerezte, aki először volt eredményes a nemzeti együttesben.

„Szerintem Christian Eriksen lesz minden idei mérkőzésünk legjobbja, ha így folytatja – nyilatkozta a B. T.-nek az Eintracht Frankfurt középpályása. – Rengeteget kell tőle tanulnom, hihetetlen higgadtsággal játszik. Olyan, mintha szórakozna a pályán, mert jól akarja érezni magát.”

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Dánia–Szerbia 3–0
(Maehle 15., Lindström 53., Eriksen 57.)

Legfrissebb hírek

Támadófutball nélkül nincs portugál továbbjutás Dánia ellen

Minden más foci
2025.03.23. 08:56

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Höjlund döntött, Dánia megérdemelten győzte le Portugáliát a Nemzetek Ligája-negyeddöntőben

Minden más foci
2025.03.20. 22:40

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
2025.03.03. 18:59

Peter Schmeichel az NS-nek: Nyomot akartam hagyni a futballban, s úgy érzem, ez sikerült is

Minden más foci
2025.02.05. 20:49

Dánia nem hagyott kérdést arról, hogy ki a legjobb, világbajnok lett

Kézilabda
2025.02.02. 19:36

Dánia a második félidőben nem kegyelmezett, ott van a férfi kézi-vb döntőjében

Kézilabda
2025.01.31. 22:04
Ezek is érdekelhetik