Románia: Rus és hét másik válogatott játékos légúti megbetegedéssel küzd

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.03.24. 13:25
null
A Fehérváron légióskodó Adrian Rus is a betegek között (Fotó: AFP)
Főhet a feje a bemutatkozás előtt álló Edward Iordanescu román szövetségi kapitánynak, a pénteki Görögország és keddi Izrael elleni felkészülési mérkőzésekre behívott játékosok közül ugyanis nyolcan légúti megbetegedésekkel bajlódnak. Köztük van a Mol Fehérvár védője, Adrian Rus is, és bár valamennyiük koronavírustesztje negatív lett, kérdéses, hogy pályára tudnak-e lépni a görögök elleni bukaresti találkozón.

 

Rus mellett Dennis Man (Parma), Cristi Manea és Mihai Bordeianu (CFR), Nicusor Bancu és Andrei Ivan (Universitatea Craiova), Vlad Chiriches (Sassuolo) és Radu Dragusin (Salernitana) sem tudott edzeni, ezért a januárban kinevezett Iordanescu utólag behívta a keretbe Deian Sorescut, a Raków Czestochowa szélsőként és jobbhátvédként is bevethető futballistáját.

Ő már a második utólag keretbe kerülő játékos, miután hétfőn egy kapust is le kellett cserélnie Iordanescunak: a szintén betegséggel küszködő Florin Iacob (UTA) helyére Horatiu Moldovan (Rapid Bucuresti) kapott meghívót.

 

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
15 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Bukarestben tört meg a bosnyákok rossz sorozata: megverték a románokat

Foci vb 2026
2025.03.21. 22:57

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Sportlegenda-különdíjat kapott Romániában Bölöni László

Minden más foci
2025.03.19. 08:09
Ezek is érdekelhetik