Kolumbia: autóbalesete után kritikus állapotban a korábbi csapatkapitány

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.12. 10:28
null
Kritikus állapotban van a kolumbiai válogatott korábbi csapatkapitánya, Freddy Rincón (19) (Fotó: AFP)
Súlyos fejsérüléseket szenvedett, kritikus állapotban van a kolumbiai labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya, az 55 éves Freddy Rincón, aki autóbaleset részese volt Caliban – számolt be róla a BBC.



A sofőr Freddy Rincónon kívül négyen tartózkodtak a járműben, ami összeütközött egy busszal hétfő hajnalban – az utasok valamennyien, valamint a buszvezetőt is megsérült a balesetben.

Rincónt fejsérülésekkel szállították kórházba, ahol megműtötték, jelenleg az intenzív osztályon kezelik, és a Clínica Imbanaco orvosai szerint kritikus az állapota.

A korábbi középpályás 84 tétmérkőzésen 17 gólt szerzett a kolumbiai válogatottban, és három világbajnokságon – 1990, 1994, 1998 – is szerepelt.

A nemzeti csapatban Rincón – Carlos Valderramával karöltve – tartja a legtöbb vb-fellépés (10) rekordját.

A korábbi kiválóság tagja volt annak az együttesnek, amely 28 év után 1990-ben ismét kiharcolta a világbajnoki szereplést. Emlékezetes, hogy Rincón döntetlent érő gólt szerzett a 92. percben a végső győztes NSZK elleni csoportmérkőzésen. A kolumbiaiak ennek a találatnak köszönhetően bejutottak a nyolcaddöntőbe, ahol 2–1-re kikaptak Kameruntól.

Az exfutballista klubszinten játszott a Real Madridban, a Napoliban, a Palmeirasban, a Santosban és a Corinthiansban is. Utóbbit 2000-ben győzelemre vezette az első FIFA-klubvilágbajnokságon (ma már klubvilágbajnokság).

Visszavonulása után 2004-től 2010-ig hazájában és Brazíliában edzősködött, majd drogkereskedelem vádjával néhány napra letartóztatták. Fia, Sebastian a portugál élvonalbeli Guimaraesben futballozik.

RINCÓN EMLÉKEZETS GÓLJA AZ NSZK ELLEN

Legfrissebb hírek

„A kolumbiai futballban sohasem merülhet feledésbe a neve” – végső búcsút vettek Kocsis Imrétől

Minden más foci
2025.02.04. 18:27

Vb 2026: Uruguay a 101. percben szerzett góllal nyert Kolumbia ellen, és már második

Minden más foci
2024.11.16. 09:37

Kolumbia kiütéses győzelmet aratott Chile ellen hazai pályán

Minden más foci
2024.10.16. 00:45

Hatalmas kolumbiai sorozat szakadt meg Bolívia ellen, de még így is messze volt az abszolút rekordtól

Minden más foci
2024.10.11. 14:07

Vb 2026: kiszenvedték a győzelmet a brazilok, Argentína pontokat hullajtott, hatalmas gól okozta Kolumbia vesztét

Minden más foci
2024.10.11. 07:35

Itt az újabb kémbotrány: a kolumbiai szövetségi kapitány a bolíviaiakat vádolja

Minden más foci
2024.10.10. 16:14

Vb 2026: James minden gólban benne volt, Kolumbia legyőzte Argentínát

Minden más foci
2024.09.11. 00:46

Copa América: erőszakos cselekedet miatt letartóztatták a kolumbiai szövetség elnökét és fiát

Minden más foci
2024.07.16. 09:24
Ezek is érdekelhetik