NL: Jovics 10. válogatottbeli góljával nyertek a szerbek Svédországban

Vágólapra másolva!
2022.06.09. 22:39
null
Jovics lő, 0–1 (Fotó: AFP)
A Nemzetek Ligája B-ligájának 4. csoportjában Szerbia Luka Jovics 10. válogatottbeli góljával legyőzte Svédországot Stockholmban, a csoport másik meccsén a csoportot vezető Norvégia Oslóban gól nélküli döntetlent játszott az eddig pont nélküli és Miha Blazic kiállítása miatt fél órát emberhátrányban játszó Szlovénia ellen.

Stockholmban a svéd válogatott a szerbek ellen igyekezett volna kiköszörülni a norvégoktól négy napja – szintén odahaza – elszenvedett 2–1-es vereség okozta csorbát, ám nem járt sikerrel. Az első félidő ráadásában Luka Jovics egy szöglet után lefejelt labdát közelről a hálóba pofozott, amivel megszerezte a válogatottban 10. gólját. A szerbek a második félidőben is többet birtokolták a labdát, a svédek viszont csupán egy kaput eltaláló lövést tudtak felmutatni, így az eredmény már nem változott.

JOVICS GÓLJA

A csoport élén álló Norvégia Oslóban fogadta az utolsó helyen még pont nélkül álló Szlovéniát, amelynek kezdőcsapatában helyet kapott a Ferencvárostól öt év után a hónap elején távozó Miha Blazic is. A 29 éves védő 20. válogatott mérkőzésén lépett pályára, és a 63. percben hátulról becsúszva akasztotta a gólhelyzetben kitörő Erling Haalandot. A szerelés után a földről feltápászkodva azonnal indult is az öltöző felé, szinte oda sem nézett, amikor a játékvezető felmutatta neki a piros lapot. Blazicból azonban nem lett bűnbak, a norvégok ugyanis a hátralévő bő fél órában nem tudták begyötörni a győzelemhez szükséges gólt.

BLAZIC KIÁLLÍTÁSA

NEMZETEK LIGÁJA
3. FORDULÓ
B-LIGA
4. CSOPORT
Svédország–Szerbia 0–1
(L. Jovics 45+3.)
Norvégia–Szlovénia 0–0

A B-LIGA 4. CSOPORTJÁNAK ÁLLÁSA
1. Norvégia 3 2 1 3–1 +2 7
2. Szerbia 3 2 1 5–2 +3 6
3. Svédország 3 1 2 3–3 0 3
4. Szlovénia 3 1 2 1–6 –5 1
Legfrissebb hírek

Marco Rossi üzent a törökök elleni visszavágó után: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

Magyar válogatott
2025.03.26. 10:28

„Ma a franciák voltak a jobbak” – Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.03.24. 11:40

Álom, valóság – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.22. 23:29

Marko Arnautovic pánikrohamot kapott a szerbek elleni meccsen

Minden más foci
2025.03.21. 14:36

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Nemzetek Ligája: nem bírtak egymással a szlovákok és a szlovénok

Minden más foci
2025.03.20. 23:09

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Hat magyar konzul lesz jelen a Törökország–Magyarország NL-osztályozó helyszínén

Magyar válogatott
2025.03.20. 09:55
Ezek is érdekelhetik