Színes népi futballkincstár – statisztika és emlékmegőrzés a magyarfutball.hu oldalon

Önkéntes alapon, alulról szerveződő kezdeményezésként, a labdarúgás széles közösségének tudására, képi és tárgyi emlékeire építve működik immár tizenöt éve a magyarfutball.hu oldal. Az internetes gyűjtőmunka és a statisztikai rendszerezés jelentőségét talán még nem értékeli eléggé a nyilvánosság, sőt a felületes látogató már akkor elbizonytalanodhat, ha az oldal profilját kell meghatároznia. Ugyanúgy megtalálható bugyraiban a Ferencváros 1906-os csapatképe, mint az 1927–1928-as NB I-es idény átlagnézőszáma, az 1961–1962-es Zala megyei járási és körzeti bajnokságok táblázata, az 1993-as Manchester United–Honvéd mérkőzés belépőjegye, a Király Gábort ábrázoló magyar fociskártya 2001-ből vagy az elhagyott tiszamogyorósi pálya légi fotója.

A 36 éves alapító-főszerkesztő, Németh Miklós így jellemzi az oldalt: „Habár a magyar futball adatbázisaként hivatkozunk magunkra, a statisztikákon túl a futball mint közösségi élmény, az emlékezés és a szurkolói kultúra megőrzése legalább ennyire hangsúlyos az oldal életében. A magyarfutball.hu minden szubkultúrának – a szurkolói élet szervezőinek, a zászló-, belépőjegy-, klubcímergyűjtőknek, a különleges futballhelyszíneket kereső groundhoppereknek vagy a játékosmegfigyelőknek – egyaránt felületet ad, az elérhető tartalmak így egymást egészítik ki. A 2007-es indulás előtt alapítótársammal, Sulyok Dániellel egy akkori focis netes fórumon ismerkedtünk meg: panaszkodott, hogy nincs a neten egy független, közös »magyar focis« oldal, amely túllépne az akkor megszokott pusztán szöveges, egymást másoló meccsfelállások hosszú oldalakon keresztül listázott megjelenítésén. Mintha egy magyar futballenciklopédiát csináltunk volna, modern, digitális »köntösben«, amelyen egy tényleges adatbázis alapján a terület legkülönfélébb vetületeit tudjuk bemutatni, a változatos igényekhez illeszkedve. A legfontosabb az volt, hogy az oldal nyitott maradjon, bárki be tudjon szállni a munkába, mégse Wikipédia-szerűen működjön. A hitelesség biztosításához minden esetben hivatalos, eredeti forrást kértünk és kérünk azoktól, akik segítik az oldal tartalmának bővülését. A segítők jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni, ugyanis nekik is köszönhetően az oldal mára szinte önjáró lett: több száz önkéntes küld be képeket pályákról, belépőjegyekről, klubzászlókról. Igyekszünk klubfelelősöket is toborozni, akik egy adott csapatot követnek és jobban átlátják a helyi viszonyokat.”

Talán csodálkozik az olvasó, miért írunk a Nemzeti Sportban hosszú cikket olyan oldalról, amelynek nincsen köze a magyar sportnapilaphoz. A magyarázat roppant egyszerű, és éppen a függetlenségben rejlik: a magyarfutball.hu egyetlen professzionális médiavállalkozáshoz sem kötődő, civil kezdeményezésből működő felület, amelynek értékeihez ugyanakkor bárki hozzáférhet, a mozgatója pedig részben a főszerkesztő személyes elhivatottsága.

Németh Miklós Kiskunlacházán nőtt fel, első meccsélményei édesapjához kapcsolódnak, aki otthon pirította a napraforgómagot, pucolta kisfiának, míg meg nem tanulta maga hámozni. Aztán a 2002-es magyar–spanyol mérkőzés előtt feltette a kérdést:  „Apa, miért nem megyünk ki?” Ott voltak ketten a Puskás Ferenc Stadionban (a végeredmény 1–1), és a közösségi élmény, az együtt szurkolás varázsa, a lelátói kultúra magával ragadta az éppen a fővárosba költöző fiatalembert. A felemelő tapasztalat olvasatában osztályfüggetlen, az NB I-től a megyei harmadosztályig átélhető: „Nekem ezerszer vonzóbb és örömtelibb egy jó hangulatú meccs száz nézővel, mint egy hangulattalan százezerrel. A külföldi foci például – valószínűleg a kötődés hiánya miatt – egyáltalán nem vonz. Úgy érzem, a meccsek puszta adatai mögött rejlő tartalom és a szurkolói kultúra még mindig alulreprezentált, nagyon nagy szükség van ezek megőrzésére is.”

A Nemzeti Sportban április elején közöltünk átfogó kimutatást a magyar labdarúgás hátországában zajló folyamatokról, a felnőttcsapatszámok csökkenéséről, a falusi futballélet nehézségeiről. A sátoraljaújhelyi Hátsó füves-kiállítás interaktív térképeire építő statisztikák a magyarfutball.hu gondosan vezetett táblázatain alapulnak, ezért is érdekes meghallgatni az oldal szerkesztőit arról, hogy ők miként értékelik a tendenciákat. Németh Miklós az újjáalakuló klubok serkentő példájára hívja fel a figyelmet, kollégája, Kádár Zsolt szerkesztő historikus távlatokban is megvilágítja a változásokat.

„A megyei bajnokságok szervezésének éve, 1951 után az alábbi csapatmegszűnési hullámokat figyelhetjük meg. Az 1960-as, 1970-es években jellemző volt, hogy az egy településen működő kis csapatokat összevonták egy nagy egyesületbe, arra hivatkozva, hogy így sikeresebbek lehetnek. A rendszerváltás után a vállalati, szakszervezeti és egyéb állami támogatások elapadása miatt leginkább a városi csapatok szűntek meg. Budapesten és a nagyobb városokban ekkor tűnt el rengeteg pálya, például parkolóbeépítés miatt. A falusi csapatok száma 2000 után kezdett el látványosan csökkenni. Területi jelleget a következőben látni: az észak-dunántúli és a Pest megyei csapatok erősebben állnak a lábukon, mint a gazdaságilag kevésbé fejlett megyék, például Baranya, Borsod vagy Nógrád megye csapatai. A leépülés fő okai megítélésem szerint nem közvetlenül anyagi, inkább társadalmi és demográfiai jellegűek. Kevesebb embert érdekelt a labdarúgás, az internet és a számítógép elvonta a figyelmet a sportról, és a magyar labdarúgás negatív megítélése és alacsony színvonala sem segített. Sok szülőtől hallottam magam is, hogy mindegy, mit sportol a gyerek, csak ne focizzon. Demográfiai vetület, hogy az elvándorlásnak betudhatóan csökken a lakosságszám, öregszik a népesség. Sok esetben megfigyelhető volt, hogy a megyei I. vagy II. osztályú klubok visszaléptek, mert bár még felnőttcsapatuk lett volna, a kötelező utánpótláscsapatokat nem tudták kiállítani. Lehet, hogy a következő idényben elindultak a legalsóbb osztályban – utánpótlás nélkül –, de a játékosok szép lassan kiöregedtek, és nem jöttek helyettük újak. A megyei bajnokságok összetétele a rendszerváltás előtti időkhöz képest megváltozott. Lényegében megszűntek a megyeszékhelyek kis csatapai, például Nyíregyházán a Spartacuson kívül csak egy csapat, az Oros indul felnőttbajnokságban. A másik nagy probléma ebben áll: mára már teljesen természetes, hogy a megyei bajnokságban pénzt kapnak az amatőrnek mondott focisták. Határmenti települések ukrán és román, korábban első és másodosztályú játékosokat alkalmaznak, akár a megyei II. osztályban is. A még focizni akaró kevés helyi fiatal nem tud a csapatba kerülni, abbahagyja a labdarúgást. Aztán amikor elfogy a támogatás, hazamennek a légiósok, és megszűnik a csapat. Jól látszik, hogy sok megyei II. és III. osztályú csapatnak 40-50 éves játékosai vannak, öt-tíz éven belül őket is a megszűnés veszélye fenyegeti.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. május 28-i lapszámában jelent meg.)