Az olasz uralomtól az elszabadult árakig – három évtized legdrágább átigazolásai

Akárki akármit mond, a futballistának és a két érdekelt klubnak is jelentős presztízs, ha a neve szerepel az átigazolási időszak legnagyobb értékű transzferében, még akkor is, ha előfordul, hogy az eszement összegért szerződtetett labdarúgó nem váltja be új egyesületénél a hozzá fűzött reményeket. Az idei átigazolási időszak elején érdemes végigböngészni, kik voltak 1990 óta a nyár legdrágábban klubot váltó futballistái, és utólag milyen tanulságokat lehet levonni az ügyletekből.

1990-ES ÉVEK: AMIKOR AZ OLASZOK URALTÁK A PIACOT

A romantikus nosztalgiával emlegetett kilencvenes évek mindjárt átigazolási rekorddal indult: a Juventus 12.9 millió eurónak megfelelő összegért szerződtette Roberto Baggiót a Fiorentinától. Az olasz csatár Ruud Gullit 1987-es rekordját (18 millió gulden, átszámítva 6.75 millió euró) adta át a múltnak, egyúttal „örökölte” Michel Platini tízes mezét, majd 1993-ban Aranylabdát nyert, 1995-ben pedig bajnok lett a torinóiakkal.

Az olasz labdarúgás akkori erejét mutatja, hogy a kilencvenes években öt alkalommal is Serie A-ban szereplő klubhoz igazolt az év legdrágább játékosa. Manapság ez szinte elképzelhetetlen, az öt európai topliga közül talán az olasz klubok anyagi lehetőségei a legrosszabbak. Hogy mást ne mondjunk, az utóbbi húsz évben egyszer sem volt olasz egyesülethez szerződő játékos a nyár legdrágább futballistája. (A 117 millió euróért a Juventushoz igazoló Cristiano Ronaldónak jó esélye volt erre 2018-ban, ám Kylian Mbappé megelőzte.)

Szembetűnő, hogy a kilencvenes évek első felében még tízmillió euró­nak megfelelő összeg körül mozogtak az árak, utána azonban óriási ugrás következett be. Alan Shearerért mai értékén 21 millió eurót fizetett a Newcastle a Blackburnnek, Ronaldóért 26.5 milliót adott az Internazionale a Barcelonának, Christian Vieriért pedig 46.48 milliót az Inter a Laziónak, ami akkoriban hatalmas összegnek számított. Mindegyik remek befektetés volt, bár abban az évtizedben még megfontoltabban költekeztek a klubok. A Betis által 1998-ban 31.5 millió eurónak megfelelő összegért szerződtetett Denílsont pedig azért érdemes kiemelni, mert azóta is ő a sevillai klub történetének legdrágább igazolása.

2000-ES ÉVEK: FIGO ÁRULÁSA ÉS A GALAKTIKUS ÉRA

Áruló, zsoldos, Júdás – ezekkel a szavakkal illették a Barcelona szurkolói Luís Figót, amikor 2000 nyarán 60 millió euróért a rivális Real Madridhoz igazolt. És csak a finomabb kifejezéseket idéztük. Ezzel akkor ő lett minden idők legdrágább futballistája. A klubváltása nemcsak a kétezres évek, de az utóbbi húsz-huszonöt év talán legnagyobb vihart kavaró átigazolása volt. A katalán szurkolók nehezen dolgozták fel, hogy a csapat sztárja a királyiak hófehér mezére cserélte a gránátvörös-kék felsőt. Amikor először visszatért a Camp Nouba minden labdaérintését 98 ezren fütyülték ki, a lelátóról pénzérmék, whiskey-s üvegek, öngyújtók, narancsok, telefonok repkedtek, és mint ismert, egy disznófejet is behajítottak a pályára. Ilyen körülmények között aligha meglepő, hogy a Barcelona 2–0-ra nyert. Manapság nehéz elképzelni, hogy egyetlen játékos szerződtetése ekkora indulatokat váltson ki.

Bár szintén 2000 nyarán igazolt Hernán Crespo a Parmától a Lazióhoz (56.8 millió euró), Gabriel Batistuta pedig a Fiorentinától az AS Romához (36.1 millió), ám ez messze nem okozott akkora felfordulást. Ahogyan az évezred többi átigazolása sem, pedig voltak jelentősebb váltások.

Kétségtelenül Figo megszerzésével kezdődött Madridban a galaktikus éra, 2001-ben jött Zinédine Zidane, 2003-ban David Beckham, 2009-ben pedig Cristiano Ronaldo, és mindhárman az adott nyár legdrágább igazolásai voltak. Nem túlzás tehát, hogy azt az évtizedet a Real Madrid uralta, mellesleg a bajnokságot négyszer (2001, 2003, 2007, 2008), a BL-t kétszer (2000, 2002) nyerte meg a kétezres években. A Real Madrid mellett érdemes kiemelni a Chelsea-t is, amely a kétezres években szintén nyári rekordot jelentő összegért szerződtette Didier Drogbát, Michael Essient és Andrij Sevcsenkót is. Más kérdés, hogy a bajnokságot „csak” kétszer (2005, 2006), a BL-t pedig egyszer sem nyerték meg a londoniak abban az évtizedben.

2010-ES ÉVEK: A PSG FELVÁSÁRLÁSÁVAL ELSZABADULTAK AZ ÁRAK

Az európai, de a világfutball szempontjából is fontos mérföldkő volt, amikor a katari államot képviselő Qatar Sports Investments 2011 októberében megvásárolta a Paris Saint-Germaint, amely ezzel a világ egyik legbefolyásosabb klubja lett. Bár akkor még nem volt egyértelmű, mára nyilvánvalóvá vált, hogy a pénz nem akadály a PSG-nek. Ha csak az anyagiakon múlik, azt szerzi meg, akit csak akar.

Sokat elárul az erőviszonyokról, hogy abban az évtizedben négy nyári rekordigazolás is a PSG-hez köthető, kettő pedig a Barcelonához, amely a kétezertízes évek elején még a közvetlen európai élcsapatok közé tartozott. A két klubot pedig elsősorban a Neymar-transzfer kapcsolja össze. A brazil csatár 2017-es klubváltása végképp eltörölte a határokat, akkor vált egyértelművé, hogy manapság a legtehetősebb klubok képesek és hajlandók akár több száz millió eurót kifizetni egyetlen futballistáért. Eleinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy a PSG tényleg 222 milliót adjon Neymarért, mégis megtörtént, ezzel a mai napig ő minden idők legdrágább futballistája. Abba pedig most inkább ne menjünk bele, hogy az érte kapott pénzt hogyan pazarolta el a Barcelona, és hogy a PSG azóta sem tudta megnyerni a Bajnokok Ligáját. Még úgy sem, hogy 2018-ban potom 145 millió euróért megszerezte Kylian Mbappét is, aki nemrég 2025-ig hosszabbított. Az is világosan látszik, hogy a 2010-es évek végére már legalább százmillió eurót fizettek a legkeresettebb labdarúgókért, ami értelemszerűen a gyengébb játékosok árát is felsrófolta.

2020-AS ÉVEK: KISSÉ VISSZAVETTEK A KÖLTEKEZÉSBŐL

Egyelőre nehéz megmondani, a világgazdasági problémák milyen hatással lesznek az átigazolási piacra, de egyelőre azt látni, mintha kissé visszavettek volna a klubok, és kevésbé szórnák a pénzt, mint néhány évvel ezelőtt. Sokan megpróbálnak inkább szabadon igazolható játékosokkal erősíteni, a Juventus például ezen a nyáron így szerezte meg Ángel Di Maríát és Paul Pogbát, a Real Madrid pedig Antonio Rüdigert. De még Erling Haalandért is „csak” 60 millió eurót fizetett a Manchester City a Borussia Dortmundnak, ami az utóbbi évek árfekvése alapján aprópénz a világ egyik legkeresettebb csatáráért. Ezen a nyáron eddig Aurélien Tchouameni viszi a prímet, a francia középpályásért 80 millió eurót fizetett a Real Madrid a Monacónak.

Ezzel tavaly a képzeletbeli dobogóra sem fért volna fel. Jack Grealishért 117.5 millió eurót fizetett a Manchester City, Romelu Lukakuért 113 milliót a Chelsea, Jadon Sanchóért pedig 85 milliót adott a Manchester United. Valamivel visszafogottabb volt 2020 nyara, amikor Kai Havertz 80 millió eurós klubváltása volt a csúcs. Érdekesség egyébként, hogy akkor egyetlen igazán jelentős, meglepő átigazolás sem történt, pedig általában minden nyárra jut egy-kettő.

Végül érdemes megemlíteni, hogy tavaly megtörtént az is, ami sokáig szintén elképzelhetetlennek tűnt: Lionel Messi távozott az FC Barcelonától. Ingyen, tehát elvileg ebben az összeállításban nem is lenne helye, mégis fontos mérföldkő volt ez a világfutballban. Ráadásul közvetve bár, de a katalánok gazdasági problémáihoz volt némi köze annak, hogy az utóbbi években rengeteget költöttek olyan játékosokra, akik nem váltak be. Bár még az évtized elején járunk, a következő évek egyik fontos kérdése, hogy vajon megáll-e az esztelen költekezés vagy éppen ellenkezőleg, 2029-ben már senki sem kapja fel a fejét arra, ha valamelyik klub 100-150 millió eurót fizet ki egy közepes képességű labdarúgóért.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. július 16-i lapszámában jelent meg.)