Cristiano Bergodi: Sepsiszentgyörgyön csodát műveltünk

– Olasz emberként milyennek érzékeli az önt Sepsiszentgyörgyön körülvevő magyar közeget?
– Keveset értek magyarul, az azonban mindenképpen imponáló, mennyire összetartó, erős nép a magyar. A csapat körül teremtett hangulatot nagyon élvezem, egészen más, mint amikor bárhol máshol korábban Romániában, akár Marosvásárhelyen is, ahol ugyancsak nagyon sokan beszéltek magyarul.

– Mi vonzotta annak idején Háromszékre? Mit tudott a klubról, a csapatról?
– A Sepsi OSK híre most már mindenütt jó, a klub stabilitása, a vezetők tartása, szavahihetősége közismert a romániai futballban. Ismertek voltak előttem a csapat egyre jobb eredményei is, az elődöm, Leo Grozavu vezetésével elért bajnoki negyedik hely és kupadöntő. Amikor Hadnagy Attila klubigazgató felhívott, épp tárgyalásban álltam a bukaresti Dinamóval is, amely azóta kiesett az első ligából, és csődközelbe került. Így hálás is lehetek a Sepsinek, hogy megmentett egy akkor előre még nem látható helyzettől. Az is sokat számított a döntésemben, hogy az itteni vezetőség hagyja dolgozni az edzőt. Gyakorlatilag percek alatt megegyeztünk.

– Mennyiben bizonyultak valósnak az előzetes információi, illetve teljesültek a várakozásai?
– Minden várakozásomat felülmúló állapotokat találtam, emberi, klubszervezési szempontból egyaránt, infrastrukturális téren meg pazar körülmények között dolgozhatok. A pénzügyi stabilitás és fegyelem pedig egyedülálló Romániában.

– Azt tartják az egyik legnagyobb edzői erényének, hogy minden eddigi állomáshelyén eredményeket produkált a kézhez kapott „anyagból”. Milyen stratégiával szokott munkához látni?
– Aránylag gyorsan sikerül felmérnem egy-egy csapat, a játékosok képességeit, talán különleges szemem, érzékem van ehhez. Nem a prekoncepcióimat igyekszem érvényesíteni, hanem testre szabni a kabátot. Gyakorlatilag mindenhol sikerült előrelépnem a rám bízott együttessel: a Voluntarit az utolsó helyen vettem át, és sikerült biztosan benn maradnunk. Craiován kevésen múlt a bajnoki cím megszerzése, igaz, hogy az európai kupasorozatban megbuktunk. Az akkor még a tulajdonos Gigi Becali által korántsem ilyen mértékben finanszírozott FCSB-t sikerült az Európa-liga csoportköréig vezényelni néhány tizenéves játékossal a csapatban. Azt hiszem, valamiféle különleges didaktikai érzékem van, amely révén rendszeres beszélgetések során képes vagyok elfogadtatni a játékosokkal az elképzeléseimet. Szentgyörgyön viszont egyenesen csodát műveltünk. A tavaly októberi érkezésemig a bajnokságban felhalmozott hátrányt ugyan nem sikerült eltüntetnünk, de a tavaszi szereplés, a két kupagyőzelem már talán nem is remélt közös sikerünk.

– Miközben teljesen átalakult a Sepsi OSK játéka is, a korábbinál jóval látványosabb. Hogyan sikerült véghez vinni ezt a lényegi változtatást?
– Leginkább azzal, hogy „újraépítettünk” néhány korábban mellőzött játékost, például Eder Gonzálezt és Anass Achahbart. Sikerült megtalálnunk Marius Stefanescu helyét, aki tavaly október óta tizenkét gólt lőtt, és aki Nicolae Paunnal együtt egy roppant fontos lépést is megtett: bemutatkozhatott a válogatottban. Ezzel párhuzamosan kezdett összeállni a csapat, és egyszer csak arra eszméltem, hogy egyre inkább tetszik, amit látok. Elkezdtük játszani a futballt gyakorlatilag ugyanazokkal a játékosokkal, akiket korábban úgy könyveltek el, mint egy agresszív, futós, ellentámadásokra építő csapatba illő futballistákat. Bennem mindig él az esztétikus játék iránti igény, és ezt a Sepsi OSK-val sikerült terven felül megvalósítani.

– A Román Kupa és a Szuperkupa elnyerése után egyre többen álmodoznak Székelyföldön a bajnoki címről – de mit diktál a realitás?
– A bajnoki cím szép illúzió, az első hatba kerülést viszont magamnak is elvárásként fogalmazom meg. Nekünk, olaszoknak van egy mondásunk – Fare il passo piú lungo della gamba –, amely szerint ne akarjunk hosszabbat lépni, mint amilyen hosszú a lábunk. Aki nem ehhez tartja magát, nagy valószínűséggel hasra esik. Ezt mindenképp szeretnénk elkerülni. De még a rájátszásba jutás sem lesz könnyű, nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. Ugyanakkor azt sem tartom kizártnak, hogy a dobogóért harcoljunk, ehhez azonban majdnem mindennek tökéletesen kell működnie. Maradjunk azonban mindkét lábunkkal a földön, és akkor minden apró előrelépésnek képesek leszünk örülni. Mert hát ki gondolta volna két hónappal ezelőtt, hogy két kupát is nyerünk?

– A világ futballja tele van olasz edzőkkel. Tartják egymással a kapcsolatot? Például ön a magyar válogatott kapitányával, Marco Rossival?
– Nyilván akad, akivel néha felhívjuk egymást, Marco Rossival nincs ennyire közvetlen kapcsolatom, bár egyazon évben, kétezernégyben szereztük meg Covercianóban az UEFA pro licencet. Amúgy leginkább az ottani edzőiskola révén tartunk egymással valamiféle kapcsolatot. Marcónak természetesen gratuláltam a magyar válogatott sikereihez, amióta ő a szövetségi kapitány, rendszeresen követem a meccseit. Magyarországon kitűnő körülményekkel találkozott, és örülök, hogy képes volt élni a lehetőséggel.

– Önnek vannak „szerepálmai”? Milyen hívásnak tenne eleget azonnal?
– A Lazio hívását biztosan nem utasítanám el. Hét éven át futballoztam ott, életem legszebb periódusa volt, a szívem egy darabja örökre ott maradt. És bár alapvetően klubedzőnek tekintem magam, aki szeret napi rendszerességgel dolgozni a játékosokkal, egy válogatott felkérésén is alaposan elgondolkodnék.