Átigazolás: a Juve lemondott Depayról – visszatérhet az MU-hoz?

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.24. 20:08
null
Depay járt már az MU-nál, az nem sült el jól... (Fotó: Getty Images)
Hetek óta köztudott, hogy a holland válogatott Memphis Depay létszámfelettivé vált az FC Barcelona támadósorában, a katalánok pedig szívesen megválnának tőle, de ki veszi meg? Nos, úgy tűnik, a Juventus nem, s bár a Manchester United brit sajtóhírek szerint érdeklődik, az MU-nál sem ő az első számú kiszemelt...


A spanyol Marca és Gianluca Di Marzio olasz újságíró szerdai értesülései szerint a Juventus teljesen letett arról, hogy szerződtesse a Barcelonától Memphis Depayt, helyette a Marseille-től veszi meg a lengyel válogatott Arkadiusz Miliket. A katalánok állítólag nem emeltek a transzferdíjon, ahogyan Depay sem a fizetési igényein, de a torinóiaknak csak egy cserecsatár kell Dusan Vlahovics mögé, ehhez mérten pedig sokallják a holland támadó igényeit.

A Marca később már arról írt, hogy információi szerint a Manchester United is érdeklődik korábbi játékosa, Depay megszerzése iránt, s ajánlatot is tehet érte a következő napokban, csakhogy...


Mint arról már korábban beszámoltunk, az MU már régóta próbálja megszerezni a támadósorába az Ajax brazil válogatott szélsőjét, Antonyt. Bár a két transzfer nem feltétlenül zárja ki egymást, a „vörös ördögök” vélhetően csak az egyik támadót szerződtetik ebben az átigazolási időszakban. Fabrizio Romano értesülései szerint a Manchester United hamarosan egy 90 millió euró körüli összeget ajánl majd Antonyért, s ha ezt elfogadja az amszterdami klub, akkor a játékoson már nem múlik semmi.


Ha így lesz, elképzelhető, hogy Depay a Barcelona „nyakán marad”.

Legfrissebb hírek

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
13 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
22 órája

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
2025.04.16. 17:33

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Monaco simán megverte a Marseille-t, és le is tolta a második helyről

Francia labdarúgás
2025.04.12. 22:58

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32
Ezek is érdekelhetik