Eurofutball: Törökországba igazolt a Napoli legeredményesebb futballistája

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.09. 11:33
null
Dries Mertens a Galatasarayban folytatja (Fotó: AFP)
A belga válogatott Dries Mertens a Galatasaray labdarúgója lett – írja az MTI.

Az isztambuli klub kedden a honlapján jelentette be, hogy egy plusz egy évre szóló megállapodást kötött Mertensszel, akit ingyen szerzett meg, miután lejárt a szerződése a Napolinál. A 35 éves belga az aláírásáért 1.1 millió eurót (432 millió forintot) kapott, éves fizetése pedig 2.9 millió euró lesz.

A török futball legsikeresebb egylete a 13. helyen végzett az előző idényben, ami a 22-szeres bajnok történetének legrosszabb szereplése.

A 105-szörös belga válogatott Mertens 2013-ban a PSV Eindhoventől igazolt a Napolihoz, ahol kilenc szezon alatt 397 tétmérkőzésen 148 gólt szerzett. Ezzel a szlovák Marek Hamsíkot (121 gól) és az argentin legendát, Diego Maradonát (115 gól) megelőzve a nápolyi klub történetének legeredményesebb futballistája.

A Galatasaray hétfőn szintén Olaszországból igazolt játékost, hiszen az angol Arsenal középpályása, a legutóbb a Fiorentinát kölcsönben erősítő Lucas Torreira is a török csapathoz került.

Legfrissebb hírek

Sallaiék kezéből hatgólos meccsen csúszott ki a győzelem

Légiósok
2025.03.02. 16:20

Nem tudott a tabella élére ugrani a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 20:05

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13

Sallai nem játszott, a Galatasaray ikszelt a Török Kupában

Légiósok
2025.02.27. 19:09

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Didier Drogba védelmébe vette a rasszizmussal vádolt José Mourinhót

Minden más foci
2025.02.26. 16:51
Ezek is érdekelhetik