A tíz legnagyobb meglepetés közül kettő a magyar futballválogatotté a mostani Nemzetek Ligájában egy statisztikai adatszolgáltató szerint, kell-e mondani, hogy a lipcsei és a wolverhamptoni győzelmünk. Már csak ezért is kedves számunkra (is) a sorozat, amelyről az indulásnál (2018) finoman szólva is megoszlottak a vélemények.
Persze csak a háttérben, mert amikor az UEFA döntött a Nemzetek Ligája létrejöttéről (2014), valamennyi tagállam igennel szavazott. Kimondták, hogy egyértelműen a barátságos találkozókat igyekeznek visszaszorítani, mondván, csak akkor érdekli a népet (értsd: közvetítés, nézettség, hirdetések) a futball, ha tét is van, ugyan kinek hiányzik a barátkozás csak úgy, ott a zászló, adják át, utána egy jatt, esetleg némi mosoly, s máris egymásnak eshetnek a csapatok.
Kis túlzással már annyi a meccs, mint égen a csillag, tessék megnézni az UEFA aktuális kupáit, csapat csapat hátán, a végén persze komollyá válik a komolytalan is, akik felemelhetik a serleget, azoknak kijár az ünneplés.
A Nemzetek Ligája sem egy-két randevúból áll, ám óriási különbség a klubtornákhoz képest, hogy a csapatokban értelemszerűen honfitársak lépnek pályára, elképzelhetetlen az import fölénye – a válogatott már csak ilyen műfaj (egyelőre…?). Ennélfogva a mostani kiírásban mondhatják, mondhatták a katari világbajnokságon szereplő csapatok, hogy ez nekik csak főpróba, ám például – hajlik megint magunk felé a kezem – az angol annalesek csak azt rögzítik, hogy „ENGLAND–HUNGARY 0–4”, hogy éppen vb előtt állt a csapat, azt el kell magyarázni hozzá. Megjegyzem, nincs mit, mert éppen a világbajnokság miatt (ott leszek-e a keretben?) illett mindent megtenniük az angoloknak (is) 2022 júnisában.
Emelve a léptéken, érdemes észrevenni, hogy az UEFA csaknem három évtized alatt csak kivívta (megvívta, megfizette), hogy nélküle szinte a labdába sem rúgnak Európában. Nagy tett ez, mert ugyan mennyit ér egy szervezet azokhoz képest, akik a pályán vannak, akiknek egy mozdulatuk érdekesebb, mint a hivatalnoknak sok száz aláírása.
A Nemzetek Ligája tehát bejött, ám nekem azért hiányzik, hogy nincsenek meccsek csak úgy, barátságból. Ha rajtam állna, mindenképpen megegyeznék az osztrákokkal és kivételt kérnék az UEFA-tól, elvégre már 137 meccsen vagyunk túl, s ugyebár a tradíció…
Persze van esély, hogy az Eb-selejtezőn összekerülünk, lévén mi az első, ők a második kalapban. Ám ez nem ugyanaz.
Elképzelni sem tudom, hogy egy barátság hivatali ukázzal folytatható.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!