Kilencven perc – az évszázad meccsregénye az évszázad mérkőzéséről

„Puskás nekitámaszkodik a falnak, s mélyeket lélekzik. Hidegkuti nagyot nyújtózik, mintha álomból ébredne fel. A legtöbben leülnek a padra, de nem nyúlnak semmihez, nem húzzák le a cipőjüket, nem indulnak még a fürdőszoba felé. Csak ülnek, nagyokat lélekzenek. Senki sem szól egy szót sem. [...] A végsőkig feszült idegek zavartalanul pihennek az elernyedés csöndjében. Zakariás hangja alig hallható: Hogy ezt is megértük! Ez a néhány, meghatottságtól remegő szó nem zavarja, inkább még jobban kiélezi a csendet. A gondolatok messze járhatnak, a múltba is, a jövőbe is.”

Nincs diadalmámor, zajos ünneplés, csak a megfáradt győztesek közé telepedő boldog csend. „A hősök temetője” – ahogy Feleki László fogalmaz Kilencven perc című meccsregénye lírai lezárásában, az Aranycsapat öltözőjének sűrű hallgatását érzékeltetve az angol–magyar lefújása utáni percekben. És a szemléletes ábrázolás révén szinte ott ülünk mi is Puskás mellett a padon, halljuk Bozsik megkönnyebbült sóhajtását, figyeljük a padlóra hulló izzadságcseppeket, látjuk a félrerúgott stoplis cipőket. Az 1954 elején megjelent, 170 oldalas könyvet túlzás nélkül nevezhetjük a magyar sportirodalom utánozhatatlan remekművének, amely a sportújságírás klasszisának bölcsességével, érzékenységével és magával ragadó stílusában dokumentálja egyetlen mérkőzés minden rezdülését.„Puskás nekitámaszkodik a falnak, s mélyeket lélekzik. Hidegkuti nagyot nyújtózik, mintha álomból ébredne fel. A legtöbben leülnek a padra, de nem nyúlnak semmihez, nem húzzák le a cipőjüket, nem indulnak még a fürdőszoba felé. Csak ülnek, nagyokat lélekzenek. Senki sem szól egy szót sem. [...] A végsőkig feszült idegek zavartalanul pihennek az elernyedés csöndjében. Zakariás hangja alig hallható: Hogy ezt is megértük! Ez a néhány, meghatottságtól remegő szó nem zavarja, inkább még jobban kiélezi a csendet. A gondolatok messze járhatnak, a múltba is, a jövőbe is.”

Nincs diadalmámor, zajos ünneplés, csak a megfáradt győztesek közé telepedő boldog csend. „A hősök temetője” – ahogy Feleki László fogalmaz Kilencven perc című meccsregénye lírai lezárásában, az Aranycsapat öltözőjének sűrű hallgatását érzékeltetve az angol–magyar lefújása utáni percekben. És a szemléletes ábrázolás révén szinte ott ülünk mi is Puskás mellett a padon, halljuk Bozsik megkönnyebbült sóhajtását, figyeljük a padlóra hulló izzadságcseppeket, látjuk a félrerúgott stoplis cipőket. Az 1954 elején megjelent, 170 oldalas könyvet túlzás nélkül nevezhetjük a magyar sportirodalom utánozhatatlan remekművének, amely a sportújságírás klasszisának bölcsességével, érzékenységével és magával ragadó stílusában dokumentálja egyetlen mérkőzés minden rezdülését.

A 6:3 előzményeiről, hátteréről, történéseiről, a magyar csapat belső világáról ad hiteles és a valóság mélységeit feltáró leírást, pontosan megvilágítva mindent, ami miatt az 1953. november 25-i londoni összecsapást az évszázad mérkőzéseként harangozta be a korabeli angol sajtó, és tartja számon az utókor. Külön érdeme, hogy ha a Wembley-ben esett sporttörténelmi, világot meglepő magyar győzelmet nem lehetett előre látni (hogyan is lehetett volna?), a Népsport első emberének utólag kellett személyes emlékeire támaszkodva rekonstruálnia a részletes cselekményt.

Hogy árnyékot vet a könyvre a korabeli politikai rendszer nyomasztó szelleme? Tagadhatatlan, sőt a művet az efféle mondatokkal találkozva nevezhetjük propagandaregénynek is: „A magyar labdarúgók húsból és vérből való, jókedvű, tehetséges fiúk. De felsőbbrendű a társadalom, amelyben élnek, s amelyre támaszkodva vívták ki a nagy győzelmet.” Azonban Feleki László szövegét olvasva valahogy mégis az az érzésünk, hogy a széles látókörű, felvilágosult és a történéseket ösztönös intelligenciájával értelmező szerző tolla újra és újra keresztülböki a propaganda súlyos, szürke leplét. Ahol meg nem, ott figyeljünk a meccshangokra vagy az öltöző csendjére.

 

(Feleki László: Kilencven perc, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1954)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. augusztus 27-i lapszámában jelent meg.)