Tizenötös járat – Csillag Péter jegyzete

Edzésről villamosoztam haza éppen, a késő délutáni utastömegben küzdöttem az egyensúlyomért a kanyarodó 61-esen, amikor a mellettem kapaszkodó bácsi újságjában azt olvastam, hogy valaki tizenöt évesen meccset játszott az MTK-ban. Nem ifimeccset vagy edzőmeccset, hanem igazit, az NB I-ben. Tizenöt éves voltam éppen, oldalamat a focicucc, hátamat az iskolatáska húzta, és már rég nem akartam NB I-es játékos lenni. A Nemzeti Sportban egy gondosan oldalra fésült hajú szőke srác mosolygott a cikk mellett, kicsit talán Nickre emlékeztetett a Backstreet Boysból, a neve pedig elsőre kábé olyan kacifántosnak tűnt, mint a délelőtti töriórán Nabú-kudurri-uszuré. Aztán persze hamarabb megtanultam Czvitkovics Péterét, mint a babilóniai uralkodóét, azt viszont egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy miként játszhat valaki ennyi idősen a felnőttek között. Hiszen szinte gyerekek voltunk még, és valahogy ott és akkor, két villamosmegálló között ez a szupersztori inkább tűnt a rendszert megbolygató extrém esetnek, mint a dolgok természetes menetének.

Több mint egy évtizeddel később maga az időközben négy magyar bajnoki címig és tíz válogatottságig jutó középpályás nyilatkozta, hogy jobb lett volna, ha kicsit később mutatkozik be. Korai törést okozott ugyanis pályafutásában, hogy tizenöt évesen elhitte magáról, már befutott futballista, pedig lett volna még mit tanulnia.

Számos történet igazolja, hogy a futballvilág zaja, a sikerek fénye, a média önző csillogása könnyen rabul ejtheti azt, akit felkészületlenül löknek a színpadra. Fogalmam sincs, mi volt az oka annak, hogy Gerencséri Kálmán, a Lens középpályása a 15 évesen és 225 naposan kapott 1960-as esély után hosszú várakozásra kényszerült, mindenesetre tény, a Monaco elleni francia élvonalbeli mérkőzés után két évvel kezdett el csupán ismét játszani csapatában. Az első világháború előtt kivándorolt bányászok leszármazottja, a franciaországi „fiatalsági” csúcstartó története persze csak távoli, megfoghatatlan példa – ami manapság szem előtt van, az Ethan Nwaneri mesebeli angliai berobbanásáé. Az Arsenal középpályása 15 évesen és 181 naposan minden idők legfiatalabb Premier League-játékosaként kapott néhány ajándékpercet a Brentford ellen 3–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen. És bár az érzelmi azonosulás veszélye a régi MTK-s kortárssal ellentétben nála nem feszít, a vasárnapi kaland képeit nézve az ismeretlen londoni tinédzser kibontakozása is óhatatlan rokonszenvet ébreszt. És bizonyos fajta aggodalmat is. Nem hagy nyugodni a kérdés: aki ma a londoni zsúfolt metrón olvassa a Nwaneri életét, pályafutását, kilátásait ecsetelő nagy újságcikket, vajon tíz év múlva is ismeri majd a nevét?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!